Délmagyar logó

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 8°C | 17°C Még több cikk.

Az SZDSZ országos tanácsa kilépne a koalícióból

A koalícióból való kilépést javasolja az SZDSZ országos tanácsa a hónap végére tervezett küldöttgyűlésnek. Erről a szervezet szombati ülésén döntöttek.
A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Gulyás József, az országos tanács elnöke közölte: a testület támogatta a koalícióból való kilépést.

Az országos tanács döntött a rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról, amely április 27-én kimondhatja a végső szót a koalíciós szakításról.

Kóka János, az SZDSZ elnöke elmondta: az országos tanács bölcsen és egybehangzóan döntött a koalíció felmondásáról.

Korábban a liberális párt ügyvivői testülete, valamint a parlamenti frakció tagjai is a koalíció felmondását támogatta.

A koalíciós válság kiéleződését az okozta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök március 29-én az MSZP országos pártértekezletén Horváth Ágnes egészségügyi miniszter leváltását javasolta. Az SZDSZ kiállt Horváth Ágnes mellett.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Horgos 2008. április 07. 20:49
    „Mire vótunk idáig képesek? Hát legalább eddig szívattuk a Fideszt!”
  • 24. Gergő_ 2008. április 07. 10:59
    „miért, idáig mire voltunk képeseK?”
  • 23. Tevegelek 2008. április 07. 08:32
    „Néhány pirosszemű azt hiszi, hogy Feri majd mindent megold! Semmire sem képes nélkülünk! Kuncze majd kiteregeti a szennyesét és megmutatja ennek a sok bal(os)f@sznak!”
  • 22. Analfabéta 2008. április 06. 22:51
    „Az analfabéták fellett könnyen uralkodhatnak az ilyen törvénytelen pártok mint az SZDSZ!”
  • 21. Gergő_ 2008. április 06. 21:54
    „hihetetlen hogy egyesek tahó létük ellenére képesek arra, hogy számítógépet kezeljenek, és internetet használjanak, azon weblapokat látogassanak, és fórum-hozzászólásokat küldjenek.

    kíváncsi lennék mennyire vannak tisztában a szociáldemokratizmussal, a liberalizmussal, vagy mondjuk a konzervatizmussal. bár nem vagyok liberális, de aki a liberalizmushoz a "köcsögök" kifejezést társítja, az símán primitív, elárulja a tájékozatlanságát.

    sajnos az ország nagy többségére jellemző ez a tudatlanság jobboldali és baloldali szavazóra egyaránt. azokra is, akik komolyan elhiszik, hogy csak az elmúlt 6 év keserű levét isszuk ma. sajnos nem vagyunk tisztában a tényekkel, a történelmünkkel (19 év), csak a médiában szereplő vezérek jelmondataira harapunk rá, azokat skandáljuk mindenhol, közben pedig halvány fogalmunk sincsen a valóságról, a realitásokól.

    vitatkozhatunk sok mindenről, de ilyen tájékozatlan, és alulművelt stílusban teljességgel felesleges.”
  • 20. Köcsögök 2008. április 06. 19:08
    „Gőgös, tehetségtelen faszkalapok - valahogy így fogalmazott az MSZP is!”
  • 19. Kovácy Pisti 2008. április 06. 18:14
    „Köcsögök
    Te az enyém , én a tiéd. De semmi buzulás!”
  • 18. Köcsögök 2008. április 06. 12:16
    „Leszophat az összes köcsög meleg párti! Feltéve, ha megengedem...”
  • 17. Rs 2008. április 06. 11:19
    „Aki még mindig a koalició pártjait védi és mindenről csak az Orbán jut eszébe, vele riogat az menjen fóbiakezelésre!
    Uncsi már az orbániáda, amikor a szocialisták és a liberálisok (habár egyikre sem illik a név) uralják az országot hat éve! Sőt ki is a hatalonméhes? Kik nem akarnak előrehozott választást, mert tudják, hogy elúszna a hatalom és finom kis zsiros állások?”
  • 16. Batu kán 2008. április 06. 10:03
    „Térjetek vissza a valóság talajára! Ne szárnyaljatok...mi lenne ha...
    A valóság kijózanító! A 6 éves semmittevés gyümölcsének levét isszuk! Padlóra fektették az országot! A gazdaság romokban hever, óriási az infláció, az eladósodottságunk korábban soha nem látott méreteket öltött! Sajnos ez a valóság kedves liberálisok! Ehhez Ti is aktívan hozzájárultatok! Most majd az adófizetők pénzén több száz millióért megmagyarázzátok milyen jó nekünk... mert hülyék azért nem vagyunk!”
  • 15. TELSTAR 2008. április 06. 09:49
    „"Mondj nekem egy olyan politikust aki a magyar himnusz alatt, szivére tett kézzel áll! "

    ja, ja. pont ezt a ripacskodó manírt nem tudják sokan - többek között - elviselni vele kapcsban.”
  • 14. Didi 2008. április 06. 09:04
    „mielött még! szállni”
  • 13. Didi 2008. április 06. 09:02
    „Batu!
    Véleményem szerint Orbán sokkal nagyobb kárt okozott a kölcsönösöknek a népszavazással, meg hogy bizonytalanná tette az országot. Az, hogy ki hiteles ebben az országban, azt majd a jövö dönti el.
    Az országnak most van egy olyan minisztere, aki szembe mert szálni a külömbözö klánokkal. Mondj nekem egy olyan politikust aki a magyar himnusz alatt, szivére tett kézzel áll! Lehet azt mondani, hogy hazugság. Nincs betanitva a keze!”
  • 12. N.P. 2008. április 06. 08:12
    „És jön majd utánuk a talpig becsületes Orbán csapat. Kaya Ibrahimmal, a tokaji szőlőkkel, az Ezüsthajó Kft-vel, a 14. havi nyugdíjjal.... Mindenképpen nehéz idők várnak ránk.”
  • 11. Batu kán 2008. április 05. 22:25
    „Jó kis játék a szavazók pénzével! Gondolom, hogy örülnek neki azok is akik kölcsönöket vettek fel! Ez csak Gyurcsánynak, Kókának és a "kajalícijós" pártoknak játék! Remélem az utolsó!”
  • 10. pataky 2008. április 05. 21:59
    „azt hallottam ma egy (volt) baratomtol, aki politikus es veri a nyalat az orszaghazban, hogy ez csak jatek. izgatnak bennunnket, jatszanak velunk, de mar le van zsirozva minden.

    most vagy a (volt) baratom hulye, vagy en!”
  • 9. horgosi 2008. április 05. 21:52
    „de hat tenyleg!

    ma lattam egy adasban Horn Gabor arcat.

    sunyi volt es lekezelo.

    Na de hat ne mar!

    ilyen mocskos gazembert a parlamert kozelebe engedni?

    teljesen hulyek avgyunk?”
  • 8. Kért Elek 2008. április 05. 21:38
    „A vissza hívott miniszter és államtitkár elvtársak megkapják a nagy végkielégítést. Az Mszp rájön, hogy szüksége van a koalícióra és még zsírosabb fizetésért az elküldött elvtársak visszakapják a jól megérdemelt állásukat.

    Csak a MAGYAR NÉP ILYEN BIRKA, HOGY EZT HAGYJA!!!!”
  • 7. Igazság 2008. április 05. 20:41
    „A liberális SZDSZ-nél nagyobb kárt már csak Gyurcsány okozott ennek a szerencsétlen országnak!Remélem még felelősségre lesznek vonva egyszer, amiért a saját és pártjaik érdekeiket az ország és polgárainak érdekei elé helyezték. Nagyon bízom ebben! Az igazság mindig győz! Előbb, vagy utóbb!”
  • 6. Busy 2008. április 05. 20:10
    „Így tisztelt meg Be4nneteket egy liberális :
    "Hogy itt milyen primitív barmok írogatnak.
    Szánalmas..."
    Nincs min csodálkozni! Ez a nívó náluk! Mindenkit lebarmozni és lehülyézni, mert "szabad szellemben" nevelkedett!
    Ezért tart a csőd szélén az ország! Tényleg szánalomra méltók vagytok!”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyakon szúrtak egy taxist Kecskeméten

Nyakon szúrtak egy taxist szombaton reggel Kecskeméten. A férfit a füle alatt, a nyaki ütőere… Tovább olvasom