Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Az SZDSZ szerint homofób a Fidesz kampánya

A Fidesz mostani kampánya sem múlik el homofób, rasszista és kirekesztő kijelentések nélkül - olvasható az SZDSZ honlapján. Gusztos Péter, a párt ügyvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz honlapjára felkerült plakátra utalt. Ezen az SZDSZ logója fölé "a kitartunk a saját NEMünk mellett" szöveg jelent meg - állította a politikus.
Gusztos Péter emlékeztetett rá, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői korábban is számtalan alkalommal ragadtatták magukat homofób, a kisebbségeket sértő kijelentésekre. Gusztos Péter szerint az ellenzéki párt többször nyíltan zsidózott. Így tett, amikor a plakátpályázatukra "Kohnveregencia" felirattal beérkező egyik "pályaművet" kitette hivatalos honlapjára, vagy amikor a Lánchíd Rádió - civilben XX. kerületi fideszes önkormányzati képviselő - munkatársa Szetey Gábor nyíltan felvállalt másságát és Auschwitzot kapcsolta össze a rádió honlapján megjelent fotómontázsban.

Gusztos Péter felszólította a Fideszt, hogy a frakcióvezetőjük hétfőn a kormányfőhöz intézett szavai szerint eljárva, kövessék meg a liberális párt összes támogatóját - olvasható a párt honlapján.

Olvasóink írták

  • 10. sportos 2008. március 07. 12:00
    „Kedves "Kapuvári"!

    Világít a szádban a negró.”
  • 9. Kapuvári 2008. március 07. 10:26
    „Az a szomorú,hogy ez a 2% törpe, sszélsőséges,rasszista párt rajzolja a jövőnket!a többség jövőjét, de nem kér belőle senki!az szdsznek vidéken nincs támogatottsága,a fővárosban is apad a hazugságok, csalások és a hozzánemértés miatt!ezért gyűlölöm őket,mert ez senkinek nem jó,amit csinálnak, és ennek ellenére, gúnyosan,cinikusan,csakazértis azon vannak,hogy rosszabb legyen a magyarnak!igenis buzi,és kábítószertámogatók a szélsőbalosok!nyakkendős csőcselék!és ne akarjanak ilyen buta,megtévesztett,idióta,nem gondolkodó anonimok meggyőzni!”
  • 8. Baba_ 2008. március 07. 09:31
    „Áh, gyermekeim, mindegy nekem, hogy mit sír az SZDSZ, de hogy ti milyen egy fröcsögő, rosszinulatú magyarok vagytok... Teljesen függetlenül az igazatoktól, vagy a tévedéseitektől, ha ti vagytok országunk jövője, ha ez a stílus jelöli ki felemelkedésünket, akkor lehajtom a fejem.
    Nem is tudok mit hozzátenni. Szomorú vagyok miattatok. :(
    (most akkor le fogtok köpni?)”
  • 7. P.Anna 2008. március 06. 22:24
    „"Ezen az SZDSZ logója fölé "a kitartunk a saját NEMünk mellett" szöveg jelent meg - állította a politikus."
    Úgy látszik a törpepártbélieknek nincsen humorérzékük, mégis mire számítottak?

    Egyébként eredménytelen népszavazásban bízik az egészségügyi miniszter - nyilatkozta a Népszabadságnak adott interjújában Horváth Malac.

    A kissé zsíros tárcavezető szerint több lesz a nemek aránya, mint amire az ellenzék számít, ám - megfogalmazása szerint - fogadni azért nem merne az eredményre. Horváth Koca szerint a népszavazás nem róla és nem is a kormányról szól.

    Hogyha meg kell majd szüntetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, véleménye szerint a Fidesznek erkölcsi kötelessége megmutatni, hogy mi a megoldás az egészségügyből kieső pénz pótlására. (Nagyon egyszerű: nem köll ellopni. )”
  • 6. anonym 2008. március 06. 22:03
    „vicc ! Kapuvári !
    Van még a tarisznyátokban több gyűlölet ?Na ,éppen az ilyen emberek miatt nem szeretik a Fideszt és szélsőségeseit !Az ilyen ócska emberek miatt veszíti el a szavazásokat !Inkább 100 x a bal , mint 1x az ilyen jobbosok !
    Jobb ha kilépek, mert szóra sem vagytok érdemesek !Ócskák vagytok.
    Gyalázat ,hogy még magyarnak is valljátok magatokat ! Förtelem!
    Nektek valóban nemártott volna egy kis 2. világháborús front . Akkor megtudtátok volna, ki az a "német szobafestő " !”
  • 5. vicc 2008. március 06. 19:16
    „Pedig a ZSIDÓK !
    Azok nem buzik de bárkivel lepaktálnak !
    Annak az osztrák szobafestőnek lehet volt némi igaza !”
  • 4. Kapuvári 2008. március 06. 19:15
    „Homokos szdsz!mit küzdesz már megint!csalók,hazugok,buzik,rasszisták,kirekesztők,gusztustalanok vagytok!egy utcányi szavazótok van!nyakkendős csőcselék!hányadékok!”
  • 3. kovács pisti, most már irén 2008. március 06. 16:15
    „gusztusos péter lazítson a tangáján”
  • 2. lilik 2008. március 06. 15:17
    „Szerencsétlen 1-2%-on lévő szdsz odáig süllyedt,hogy szükségük van a melegek és drogosok szavazataira!”
  • 1. jojoma 2008. március 06. 14:43
    „Szetey az SzDSz gyöngyszeme...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar nőknek alig jut idejük magukra

A régió országaiban élő nőkhöz képest a magyar asszonyok több időt töltenek a gyermekeikkel és… Tovább olvasom