Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Az USA nem kíván tagja lenni az Emberi Jogi Tanácsnak

Az Egyesült Államok nem kíván tagja lenni az ENSZ új szervezetének, az Emberi Jogi Tanácsnak. Ezt ugyan Washington hivatalosan még így nem jelentette be, de az amerikai ENSZ-nagykövet, John Bolton ezt érzékeltette az ENSZ-ben tartott sajtóbeszélgetésén.
Az új Tanács munkájára, teljesítményére gyakorolt befolyásunk nagyobb lehet, ha nem vagyunk tagok - fogalmazott Bolton. Kivárunk - tette hozzá. A külügyminisztérium szóvivője, Dean McCormack Washingtonban ugyanakkor úgy fogalmazott: az Egyesült Államok valószínűleg jövőre folyamodik tagságért az Emberi Jogi Tanácsban.

Washington egyébként az új szervezet létrehozása ellen szavazott, arra hivatkozva, hogy nincs elég biztosíték az emberi jogokkal visszaélő országok tagsága ellen. De az amerikai kormányzat, ezzel együtt is, anyagilag támogatja az Emberi Jogi Tanácsot. Sőt, a külügyi szóvivő szerint bátorítja majd, hogy a szervezet vizsgálja meg az emberi jogi visszaéléseket, például Iránban, Kubában, Myanmarban, Szudánban vagy Észak-Koreában.

Az amerikai Kongresszusban máris óriási a vita a kormányzat döntéséről. A demokrata politikusok az Egyesült Államok elszigetelődésétől tartanak, s például Tom Lantos, a képviselőház külügyi bizottságának rangidős tagja közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok elszigetelődik, miközben éppen hogy még szorosabban kellene együttműködnie az ENSZ-ben.

Krónika Hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fantáziamenüktől a nagyi sütijéig

Főzni és a főztünket megenni igenis jó dolog. S mivel születésünktől kezdve egészen halálunkig… Tovább olvasom