Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Az utcán

„ Többnyire csak gyalog jártam..." S persze járok ma is, noha természetesen igénybe veszem – mert kénytelen vagyok – a tömegközlekedési eszközök és az autó áldásait vagy áldatlanságait. Mindenesetre a szomszéd utca vagy pár száz méter kedvéért nem ülök unos-untalan benzinfaló gépezetbe... Megyek az utcán, és nemritkán előfordul velem, hogy vissza kell fordulnom, mert valaki rám köszön. Többnyire a hátát látom (ő is siet), megcsóválom a fejem: na, most majd megint magyarázkodhatok, nem szándékosan nem vettem észre. Azt veszem észre magamon, egyre gyakoribb az ilyen eset. Pedig valamikor az is feltűnt, ha szokott utcáimon valahol akár csak egy névtáblát átfestettek. Szerettem bámészkodva járni.

De tényleg, mit lehet csinálni az utcán azon kívül, hogy az ember csak megy, megy a dolga után? Az utcán lehet például szemetelni. Eldobni üdítősflakont, kezünkbe nyomott szórólapot, beletaposni a díszköves burkolatba ezerszám az elhasznált rágógumit. Az utcán le lehet törni a padok támláját, ülőkéjét, fel lehet borogatni a szemétládákat, erőművészként feldönteni a kő virágtartókat. Az utcán el lehet görbíteni a táblákat, megtépni a plakátoszlopokat. Az utcán lehet cigányul-magyarul ordibálni. Az utcán lehet tüntetni, és lehet randalírozni, felszedve kövezetet és minden mozdíthatót, betörve a kirakatüvegeket, felgyújtva parkoló autókat...

Mondjam még? Mondom. Az utcán lehetne bámészan sétafikálni, csak úgy, céltalanul. Megállni egy-két percre az ismerősökkel, örülni a találkozásnak, komolyan venni a „jó, hogy találkoztunk" sablont. Az utcán le lehetne ülni egy padra, nézni – Illésékkel szólva –, hogy „az Isten mennyi szép embert teremtett". Esténként be lehetne menni a belvárosi utcákra megcsodálni az ünnepi fényeket, inni valamelyik alkalmi faháznál pár korty forralt bort vagy teát. Az utcán, ha az olyan lenne, nemcsak a lábunk alá nézhetnénk, hanem a megújuló épületek homlokzatára is. Az utcán észrevehetnénk: jé, ennek az üzletnek a helyén a múltkor még más volt, vajon mi lehet a régi tulajdonossal? Amott viszont évek óta még mindig nem csináltak semmit, omlik a vakolat, megy tönkre az a hajdan szép, villaszerű épület. A megállóban egyszer köszönhetnénk már azoknak, akikkel szinte mindig ugyanakkor, ugyanarra a buszra várunk, végtére is régi ismerősök vagyunk, s nem csak némán egymás mellett állva a várakozás ideje is gyorsabban telne.

Az utcán bizony sok mindent lehet, lehetne csinálni. Hozzám, megmondom őszintén, közelebb állnak azok a dolgok, amikről feltételes módban beszéltem. Higgyék el, én is jobban szerettem volna valami ilyesmit írni: az utcán lehetne tüntetni, ha lenne rá ok... Érzik ugye a különbséget? Néha az utcák között parkon keresztül vezet az utam. Most milliószám borítják az óriási fákról lehullott levelek. Valahogy nem bánom, hogy a lombeltakarítók még nem értek ide. Olyan jó egy kicsit rugdosni az avart. Meg persze a szemetet is betakarja...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvassa a politikusokról írt könyveket?

Tovább olvasom