Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Azonnali és gyökeres reformokra van szükség Magyarországon

Magyarországnak az állam és a társadalom szinte minden területén azonnali, gyökeres reformokra van szüksége - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem igazgatója a Magyar Nemzeti Bank Infláció Növekedés Egyensúly című konferenciáján.
Magyarországot ma nem államcsőd, nem pénzügyi csőd fenyegeti, hanem a felzárkózás helyett a leszakadás veszélye – jelentette ki Bokros Lajos. A volt pénzügyminiszter egy felmérésre hivatkozva elmondta: 25 feltörekvő országból idén a magyarnál csak a brazil gazdaság nő lassabban, ráadásul jövőre akár meg is előzheti.

Ami a költségvetési hiány nagyságát illeti, ugyanebből a 25 országból csak Törökországban van a magyarnál nagyobb költségvetési hiány.

Intézményi reformok nélkül érdemben nem csökkenthető az államháztartás hiánya – mondta el Bokros Lajos. Hozzátette: Magyarországon a növekvő közterhek, és az azokkal arányos rossz közszolgáltatási teljesítmény más átmeneti országokhoz hasonlóan kulturális és civilizációs romláshoz vezethet.

A megoldást a volt pénzügyminiszter szerint a reformok jelentik, minden területen. A legsürgetőbbek az oktatás és a gyógyítás reformjai. A harmadik a nyugdíjreform lenne, hogy – mint Bokros Lajos fogalmazott – "a nyugdíjreform ne lehessen a politikusok cukorkaosztásának terepe".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várja az euró bevezetését?

Tovább olvasom