Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Babakocsis csaló ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Székesfehérvári Járási Ügyészség egy 24 éves nő ellen, aki a vád szerint mintegy 970 ezer forintos kárt okozott azzal, hogy főleg babakocsikat kínált eladásra az interneten, ám, miután megkapta a vételárat, a termékeket nem küldte el és a pénzt sem fizette vissza.
Az előzetes letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nő 2013 februárja és 2014 márciusa között több internetes oldalon kínált eladásra babakocsikat, babaruházati termékeket és egyéb gyerekhasználati tárgyakat a valós teljesítés szándéka nélkül, jogtalan haszonszerzésre törekedve.

Miután megkapta a vételárat, illetve az előleget, a termékeket nem küldte el, és a pénzt sem fizette vissza. A jogtalanul megszerzett összegből csupán 20 ezer forintot térített meg, összesen 61 embernek okozott kárt.

A nő korábban, 2012 decemberében ismerőse bankkártyájának adataival visszaélve vásárolt az interneten keresztül, a 57 ezer forintos kárt nem térítette meg.

Az ügyészség vádiratában az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását és az előzetes letartóztatás fenntartását indítványozta a bíróságnak.

A nő által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény három év szabadságvesztéssel sújtható, a halmazati szabályok szerint a büntetési tétel felső határa négy és fél év.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl sokat hiányzott a gyerek, vádat emeltek az anyja ellen

A mulasztások miatt már 2007-ben eljárás indult, de az anya a hatósággal nem működött együtt. Tovább olvasom