Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Bajnai: a kilábaláshoz az kell, hogy sokan és sokat dolgozzanak

Bajnai Gordon szerint a válságból való kilábaláshoz az szükséges, hogy sokan és sokat dolgozzanak, a magyar politikusok azonban az elmúlt tíz évben gyakran az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat.
A volt miniszterelnök Lengyel László politológus Pretoriánusok kora című kötetének szerdai budapesti bemutatóján a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság tanulságait elemezve kifejtette: a válság kezelésére csak az képes, aki véget tud vetni az önámításnak.

A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti. Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt". "A valósággal való szembenézést lehet halogatni, ha a nemzetközi körülmények kedvezők, akár évekig is, de a valóság (...) utolér. Ha a pártok és politikusok éveken keresztül egy kitalált világot, hamis valóságot vetítenek a választók elé, nem azt magyarázzák el, ami az igazi feladat, hanem azt, ami az ő hatalmi aspirációik szempontjából kedvező, akkor idővel azzal találják szembe magukat, hogy rajtuk is illúziókat kérnek számon. Ez egy olyan negatív spirál, amely az országot újabb és újabb válságokba viheti" - mondta Bajnai Gordon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra, független intézményekre és sajtóra, civil szervezetekre.

Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon. Hozzátette: a magyar politikusok az elmúlt tíz évben gyakran az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat.

Szavai szerint Magyarországot újra kell egyesíteni, a társadalomnak pedig el kell számolnia az elmúlt húsz, az elmúlt nyolc és az elmúlt egy évvel, ami egyelőre várat magára.

Bajnai Gordon szólt arról is, hogy a két és fél éve kezdődött válság mindenhová elért, és testreszabott üzenetet vitt, rámutatva, hogy az adott ország mit csinált rosszul. Hangsúlyozta: a pénzügyi válság a kapitalizmus kegyetlen önkorrekciós mechanizmusa; a hasonló kríziseket elkerülni nem lehet, ám fel lehet rájuk készülni. Kiemelte, hogy a válság "alapmeséje" a Tücsök és a hangya, végeztével pedig az látszik, hogy a "tücsökkultúrájú" országok még befelé mennek a válságba, miközben a "hangyakultúrájúak" már kilábalnak.

Ezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarország újra és újra ugyanabba a hibába esik, 1981-ben, a Kádár-rendszer "fénykorában" éppúgy eladósodott, mint az elmúlt években. Hozzátette, az ország így a válságkezelésben is rutinos, amit kormányfőként, befektetőkkel tárgyalva, többször is végső érvként vetett be.

A volt miniszterelnök szerint minden társadalom túlélő- és fejlődőképességét kultúrája, működési módja határozza meg elsősorban. Ezt a közösen megélt kudarcok és sikerek képesek alakítani, de hogy egy társadalom a helyes következtetést vonja le belőlük, abban meghatározó szerepe van a politikusoknak - mondta, megjegyezve, ez régen sámánok, törzsfőnökök feladata volt. Mivel azonban, főleg Európának ezen a részén, a politikusok magyarázatait döntően saját helyzetük határozza meg, sokszor tévútra visznek; ilyenkor nő meg a hiteles és független értelmiségiek, véleményvezérek szerepe - tette hozzá, azzal, hogy szerinte Lengyel László ilyen.

A politológust méltatva Bajnai Gordon úgy fogalmazott: Lengyel László "a rendszerváltás velünk élő lelkiismerete", akinek írásai a polgári demokratikus, szociális piacgazdaságként működő Magyarország eszméivel szembesítik a valóságot.

Beszélt arról is, hogy bár mostanában nem szívesen vállal közszereplést, ezt a felkérést nem utasíthatta vissza, mert a szerzőt és a Kalligram kiadó igazgatóját, Szigeti Lászlót is tiszteli.

A szerdai könyvbemutatón rendhagyó módon a szerző is értékelte a recenzenst. Lengyel László szerint a konfliktusokat élező, kizárólag a barát-ellenség-logika alapján gondolkodó férfi politikusok után Bajnai Gordon "női miniszterelnökként" viselkedett, a tárgyalást, a megegyezést kereste. Szerinte így volt lehetséges, hogy bár tömegerő nem állt mögötte, a Bajnai-kormány mégis olyan intézkedéseket vitt végig - például a 13. havi juttatások megszüntetését -, amelyek miatt máskülönben "az utcán ordítozóknak kellett volna széttépnie".

Bajnai Gordont meglepte Lengyel László véleménye, de - mint mondta - a nagyapjától azt tanulta meg: "nem az a legény, aki üti, hanem aki állja", és kormányfőként is ezt tartotta követendőnek. "Másfelől, bár nem örülök neki, de még mindig jobb, ha Lengyel László ír le női miniszterelnökként, mint ha a Blikk írt volna a miniszterelnök nőiről" - mondta.

Olvasóink írták

  • 17. bánki 2011. június 03. 18:59
    „Gordon leánykori nevén Gyuri, Róbert, mint Roberta !”
  • 16. utazó81 2011. június 02. 15:49
    „Gordonka! Számolj már,hogy egy minimálbéres itthon hány euróért dolgozik.”
  • 15. babar 2011. június 02. 10:59
    „"Sok emberemben ott van 20-30 százalék kihasználatlanul, azaz 20-30 embert fölöslegesen dolgoztatunk" - mondta. Szerinte két módon lehet motivált egy dolgozó: meggyőződésből vagy kényszer hatására -, de szavaiból az derült ki, hogy számára egyik út sem igazán járható. "Az előző rendszer tönkretette az emberekben az akaratot, a szívet" - vélte, s arra panaszkodott, hogy "honfitársaink átmennek Ausztriába 5 euróért rabszolgának, de itthon mondjuk 3 euróért csak DOLGOZGATNAK!!!!"

    http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110527-magyar-marka-ami-nincs-a-multiban-a-cserpes-sajtmuhely.html”
  • 14. Lehiggadt 2011. június 02. 04:15
    „A világban, tehát külföldön IS eladható terméket kellene gyártani!
    Az EU-s támogatásokból finanszírozott látványberuházások is jók, mert javíthatják az idegenforgalom pozícióit, DE kevés, mint mackósajtban a brummogás!”
  • 13. qrumpli 2011. június 02. 03:49
    „Eztetet mán a Rákosi Manó is megmondta.
    Neki elhittem
    Gordonkának is elhiszem.
    Mert megérdemlem!”
  • 12. ZúzÓ 2011. június 02. 00:41
    „Véletlenül nem akar ő példát mutatni a Mecseki szénbányáknál, mint bányaló, mert esze az annyi van.”
  • 11. Rozsdás 2011. június 01. 23:39
    „"Bajnai Gordon szerint a válságból való kilábaláshoz az szükséges, hogy sokan és sokat dolgozzanak,"
    Ez nem is lehet vita téma,de ehhez megfelelő fizetőképes kereslet kell magyarul olyan piac ahol megveszik az előállitott terméket, amihez fejlett gyártástechnologia kell, ami rendtábilissá teszi az előállitást!!
    A szakemberekről és kedvező gazdasági feltételekről nem is beszélve!!
    Mert mind ezeket nem a magyar cégeknek biztositjuk, hanem az ideiglenesen betelepült külföldinek!
    (Opel,Audi,Mercedes,Tescó, stb) Akik a hasznot is kiviszik,a kereskedő cégek pedig nem érdekeltek a magyar termékek forgalmazásában!”
  • 10. lepkehalo 2011. június 01. 22:28
    „Én szívesen látnám a költségvetésben a 2002 előtt eltűnt milliárdokat is.”
  • 9. ferdzso 2011. június 01. 22:03
    „Ezzel szemben, eddig, senki, semmit nem tett a "fekete", és "szürke" gazdaság felszámolására! "Mert az kell, hogy sokan, és sokat dolgozzanak"!: Ahhoz meg az kell, hogy sok munkalehetőséget teremtsenek, és európai módon bérezzék! Egyszerű képlet. (Csak halkan jegyzem meg: Romániában, börtönnel sújtják a "feketén" foglalkoztatókat! Azonnal csökkent a munkanélküliek száma! Ugyanis eddig is dolgoztak, a segélyek mellett.) Ezt nem látják az itteni illetékesek? Már- már kezdem azt hinni, hogy valamiféle érdek fűződik ehhez az állam kizsákmányoló ocsmánysághoz. Az állam helyében, a korai nyugdíjazottakat sem terelném vissza a munkaerő piacra,(hogy ezzel, fiataloktól vegyenek el munkalehetőséget), hanem, eltiltanám, minden nyugdíj melletti állástól, vagy ha az jobban fizet, válasszák azt, és a tényleges kor eléréséig, nincs nyugdíj! Ez fel sem merült? Pedig, ésszerű!(A leírtak követésével, máris, sok-ezer munkahely teremtődne.)”
  • 8. hát 2011. június 01. 21:50
    „"a kilábaláshoz az kell, hogy sokan és sokat dolgozzanak"
    Ezt értem és támogatom, de HOL dolgozzanak?”
  • 7. bánki 2011. június 01. 21:35
    „Jelenleg a ,,sokan" 54 % ! 46 % nézeget ki a fejéből, vagy ,,maszekol".

    Ez a helyzet csak akkor fog megváltózni, ha az aktívak 3-4-szer több jövedelemhez jutnak mint az inaktívak.”
  • 6. klj_54 2011. június 01. 21:15
    „Én 57 éves létemre sokat dolgoztam!
    A múlt év november 01 napjával 40 év 14 ledolgozott munkanappal a hátam mögött rokkantnyögdíjba küldtek.
    Nem panaszkodom, mert megélek, de az zavarna ha kitalálnák, hogy meglévő betegségeimmel tovább dolgozzak, hisz a szívem nem lett jobb, az izületeim sem lettek fiatalabbak, de a cukrom sem állt helyre:(
    Azért ijesztgetnek, hátha a stressz megöl és nem kell rokker nyögdíjat adni?”
  • 5. deszkás 2011. június 01. 20:48
    „Bajnai úr! Ezt hallom már 60 éve és qurvára unalmas kiváltképp öntől.”
  • 4. papsajt 2011. június 01. 20:40
    „kevés az igásló, sok a naplopó a kocsin és mindenki hajcsár akar lenni.

    4. igazságkereső- "kellene a kilábaláshoz, hogy a 2002-2010 között az országból eltüntetett ezer milliárdok - még azok is,amelyek "adóoptimalizálás"céljából ! - visszakerüljenek a költségvetésbe! "

    és kevesebb külföldi tulajdonosú cég kellene.”
  • 3. igazságkereső 2011. június 01. 20:28
    „Még az is kellene a kilábaláshoz, hogy a 2002-2010 között az országból eltüntetett ezer milliárdok - még azok is,amelyek "adóoptimalizálás"céljából ! - visszakerüljenek a költségvetésbe! Bizony itt lenne az ideje annak,hogy Bajnai Gordon úr "önfényezés"helyett szembenézne a tényekkel és rájönne arra,hogy az Ő kormányzása alatt sem történt más,minta polgári lakosság súlyos kisemmizése,miközben ciánkapszulát ajánló hűséges barátja és annak társai az MSZP-sekkel karöltve "padlóra vitték az országot!Az öntömjénezést és a lakosság hülyítését bizony illenék végre befejezni!!Ehhez még Bajnai Gordon szintjének eléréséhez sem lenne szükség!”
  • 2. jmkrisz 2011. június 01. 19:58
    „A kilábalás még messze, sőt nem is látni, olyan messze van. Így is marad, mig kevesen dolgoznak nagyon sokat, és nagyon sokan meg talán egy keveset, vagy annyit sem.”
  • 1. KamuNeni 2011. június 01. 19:45
    „Abban igaza van hogy sokan es sokat dolgozzanank. De viszont tiszta hulye hogy ezt allitja, mert nem eleg sokanak es sokat dolgozni hanem az allam garazdasagat kell eloszor megszuntetni ahhoz hogy az emberek sokat dolgozzanak es hogy minel tobben dolgozzanak ami sok lenne ha az allam nem rabolna ki a cegeket minden vagyonukbol es az apeh nem zarna be minden boltot ceget uzletet mert nem adtak egy szaros szamlat.

    Amig a tolvaj fel attol hogy meglopjak addig bajnainak nem kellene ilyen hukyesegekre osztokelni senkit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedési balesetben elhunyt a szerkesztő-rendező

Kremsier Edit Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, szerkesztő, rendező, dramaturg, az MTV volt… Tovább olvasom