Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bajnai: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka

A miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, hogy legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel. Bajnai Gordon a MR1 Kossuth Rádió 180 perc című adásában kedd reggel úgy fogalmazott: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka.
Éppen azt kellene megtanulnunk ebből a válságból, hogy nem szabad tovább nyújtózkodnunk, mint ameddig a takarónk ér - tette hozzá a kormányfő.

Bajnai Gordon arra a kérdésre, mi az, amivel a legkevésbé elégedett a költségvetésben, úgy válaszolt: szerette volna, ha az oktatás bizonyos területeire egy kicsit több pénz jutott volna, de - mint mondta - az elmúlt hónapokban meghozott intézkedéseknek és az elfogadott költségvetésnek köszönhetően "majd jut egy év múlva".

A költségvetés elfogadása utáni feladatok közé sorolta a munkahelyek megmentését, a krízisalap továbbvitelét és a bankrendszer felügyeletének megerősítését.

Az MSZP kampányával kapcsolatban azt mondta: a kampány idején is az lesz a dolga, hogy kormányozzon. Részt fogok venni olyan rendezvényeken, amelyek a kormányzáshoz kapcsolódnak, kampányolni nem az én feladatom, hanem a jelölteké - fogalmazott.

Hozzátette: kifejezetten feladatának érzi azok támogatását, akik azt ígérik, hogy az országot a jelenlegi, józan ész alapú pályán akarják tartani.

Olvasóink írták

  • 1. lidocain 2009. december 01. 08:43
    „ezt pont te mondod te kis pislogós ..... aki felevetted a bandáddal együtt az imf hitelt ezzel eladva az országot???? fedezetül ajánlva még a szent koronát is???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Észak-Korea újraértékeli nemzeti valutáját

Száz az egyhez arányban újraértékelte nemzeti valutáját a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság… Tovább olvasom