Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Bajnai Gordon összehívta az Idősügyi Tanácsot

Bajnai Gordon miniszterelnök január 21-re összehívta az Idősügyi Tanácsot - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.
Szollár Domokos tájékoztatása szerint a kormányfő az ülésen előadást tart az aktuális nyugdíjpolitikai kérdésekről.

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn javasolta az Idősügyi Tanács összehívását a testület elnökének, Bajnai Gordon miniszterelnöknek, a Fidesz által javasolt nyugdíjmodellel kapcsolatban. Kezedményezését azzal indokolta, hogy több nyugdíjasszervezet is kérte a tanács összehívását.

A svéd, vagyis a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellről a Figyelő múlt csütörtöki számában beszélt Varga Mihály, aki másnap cáfolta, hogy ez lenne a Fidesz terve. A modell szerint a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék, a nyugdíj összegét a nyugdíjba vonuláskor az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg.

Olvasóink írták

  • 7. achilleus 2010. január 14. 19:54
    „6. hozzászólás dondongó 2010.01.14. 19:16
    És most meg ez az Alzheimer-kór ellenii kenyér is! ;-)
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/vilagujdonsag_szegedrol_egeszsegvedo_elelmiszerek/2136026/”
  • 6. dondongó 2010. január 14. 19:16
    „A szociknak az a pechjük, hogy 4 évente százezres nagyságrendben csökken a szavazóbázis. Biológiai okokból.”
  • 5. achilleus 2010. január 14. 18:49
    „Utóbbihoz egy maliciózus hozzászólás:
    Tehetetlen Dodó | 2010. január 13. | 18:17
    Ezen már röhögtem egy sort, hogy a komancs nyuggereket a svéd nyugdíj-modellel riogatják.

    Igen, erősíteni kell a tudatot, hogy a Fidesz svéd modellt szeretne, nem albánt, hehe.
    Ha ez a szóhasználat marad, nem lesz baj: még a legbutább obsitos munkásőr vagy kivénhedt fonógyári pártaktíva lelki szemei előtt is egy Volvóban feszítő, az Adriára tartó éltes svéd házaspár képe rémlik fel, szemben a kopár sziklák közt szamaragoló, juhtúrót cipelő éhes albánéval.”
  • 4. achilleus 2010. január 14. 18:47
    „Svédcsavar - http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=951
    Vendég: Meyer Ágnes - Mosonyi Kata | 2010. január 13. | Belpolitika
    A soron következő országgyűlési választások közeledtével két momentum teljesen biztosra vehető a szocialista kampánygépezetben; egyrészt a nyugdíjasok retorikai középpontba emelése, másrészt Orbán Viktor, illetve a Fidesz démonizálása. Mondhatni, hogy menetrendszerű pontossággal jelennek meg a már régi, jól bejáratott és eddig bevált fordulatok. A szokásos forgatókönyv szerint az MSZP most is kitüntetett figyelemmel fordul az idősebb szavazók népes tábora felé. Persze nem akarunk igazságtalanok lenni, ezért mindenképp meg kell említeni, hogy az elmúlt két ciklusban regnáló szocialista kormányok nem csak most, de nyolc évig folyamatosan vegzálták valamivel az aktív munkával töltött éveken már túllévőket. Ha meg akarjuk vonni az elmúlt évek szocialista kormányának nyugdíjpolitikai mérlegét, akkor az átlagos inflációt meghaladó mértékű nyugdíjas inflációról, az egekbe szökő rezsi- és gyógyszer költségekről, a dráguló alapélelmiszerekről vagy épp a megszűnő 13. havi juttatásról kell beszélni. Mindez kétségtelenül nem túl jó kiindulópont az MSZP választási kampányához. Ráadásul a 13. havi nyugdíj elvonásáról szóló kormányzati döntés időben túlságosan közel esik a soron következő választások időpontjához, így a szocialisták aligha reménykedhetnek abban, hogy megszépítő távolság tavaszra feledteti az egzisztenciális sérelmeket. Ilyen körülmények között pedig az is félő, hogy a nyugdíjasok ezúttal nem fognak lelkesen tapsolni minden egyes MSZP-programpont felolvasásakor. De akkor mit tehet egy olyan párt, amelynek most létszüksége, hogy legalább a törzsközönségét reaktiválja?

    A válasz egyszerű: el kell hitetni, hogy még ennél is lehet rosszabb. Így a szocialista kampányszakértőknek még bonyolult közgazdaságtani összefüggéseken sem kell törni a fejüket, hiszen hihetőnek látszó kampányígéretek és magyarázkodás helyett elegendő azt sulykolni, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén 10-20 százalékkal csökken a nyugdíjak értéke. Oh, igen, a riogatás lesz a régi-új mantra... A Fidesz győzelme a világ, de legalábbis az egyébként roppant stabil magyar szociális háló végét jelentené. Bár némi józan ésszel könnyen belátható, hogy ezek a feltételezések minden alapot nélkülöznek, de hát az MSZP szempontjából nem is ez a lényeg, ahogyan korábban az ígéreteik, most a riogatásuk sem szolgál mást mint a szavazat-maximalizást. De, ha valaki kis időt is eltölt boltban, piacon, trolin, buszon, villamoson, hallhatja, van még, aki fél a farkastól.

    Ui.: Csak úgy magunk között, ha a svéd nyugdíjasok életminősége az etalon, akkor biztos, hogy ez a legrosszabb, ami velünk történhet?”
  • 3. achilleus 2010. január 14. 18:42
    „Navracsics Tibor | 2010. január 12. | Belpolitika
    http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=949#
    "Ha nyugdíj, akkor a szocialisták ölni tudnának. Csak ők értenek hozzá. Csak ők tudják megmondani, hogy mi a jó. Csak ők tudják a jó nyugdíjrendszert kitalálni. Ha be kell vezetni a 13. havi nyugdíjat, akkor az azért van, mert indokolt. Ha meg kell szüntetni, akkor az azért van, mert már nem indokolt. Ha a 13. havi nyugdíjat átnevezik nyugdíjprémiummá, akkor az azért van, mert az úgy jó.

    A szocialisták annyira ismerik a nyugdíjasok érdekeit, hogy időnként még velük szemben is érvényesíteni tudják. Amikor 2006 nyarán az első Gyurcsány-csomaggal súlyosan rontottak a nyugdíjasok életfeltételein, akkor találtak maguknak olyan nyugdíjasszervezetet, amely megvédte a megszorító intézkedéseket, mondván, a nyugdíjasok eddig úgyis túl sokat fogyasztottak.

    Mindenki más, akinek elképzelései vannak a nyugdíjjal kapcsolatban, csakis a nyugdíjasok rontására törhet. Ha nyugdíjemelést akar, akkor azért, mert demagóg és veszélyezteti a költségvetési hiányt, ha szigorítást, akkor azért, mert meg akarja ölni a nyugdíjasokat. Ha az adott véleményből nem lehet megállapítani sem egyiket, sem másikat, akkor addig kell csavarni, amíg nyugdíjas-apokalipszis nem lesz belőle. Ez történik most a Figyelő cikke kapcsán. A svéd modell - amelyről a Figyelő is kénytelen elismerni, hogy Lengyelországban és Olaszországban is működik - mostanra nyugdíjasok rémálmainak mindennapos vendégévé vált.

    A szocialista politikusok - a tárgyilagos szakmai viták és a párbeszéd hiányáról szóló retorikai futamaikat hirtelen feledve - végre ismét elemükben vannak. Tekerik, csavarják, lassan egy hete szörnyülködnek, egyre több áldozatot vizionálva próbálják népszerűségüket visszaszerezni a nyugdíjas választók előtt. Korózs Lajos, a mezőnyből inkább faragatlanságával kitűnő szociális államtitkár főnixmadárként újjáéledve óriási veszélyt szimatol. Mesterházy Attila - két párbeszédre és együttműködésre felhívó kommunikációs panelje között - az Idősügyi Tanács összehívását kéri, mint egyetlen mentsvárat a Fidesz nemzetpusztító törekvéseivel szemben.

    Eközben pedig az egyszeri nyugdíjas próbálja megérteni, hogy az elmúlt nyolc év nyugdíjasinflációstól, reálérték-csökkenésestől, 13. havi nyugdíjastól sokkal jobb volt neki, mint ahogyan megélte. Próbálja nem azt érezni, hogy kiégett és hiteltelen politikusok általuk kísérlik meg új életre kelteni bukott pártjukat. Ha kell, félelemkeltéssel. Ha kell, hazugsággal.”
  • 2. dodó 2010. január 14. 17:59
    „Kő a szavazat, elftársak!”
  • 1. Léni 2010. január 14. 14:48
    „Én hallottam a Varga Mihály szájából a nyugdijreformjukról szóló riportot! Utána meg letagadják,
    a szemünkbe hazudnak? Sem süket, sem hülye nem vagyok! Amit hallok felfogom.
    Ilyen szemrebbenés nélküli hazudozás a fideszesekre jellemző. Gondolom Orbán helyre tette Vargát,
    mert elszólta magát. Mindenesetre jó tudni, hogy milyen elképzelésük van az idősekkel szemben.
    Ők azok, akiket ki lehet semmizni /l998./, Ők nem tudják megakadályozni, vagy ellenszegülni.
    l998-ban is az elsők voltak, akiket a Fidesz megrövidített! A Fidesz reformja értelmében meg sem
    érnénk a nyugdijkorhatárt, vagy csak rövid ideig venné fel a nyugdijat egy-egy ember.
    Erre azért a fideszes szavazók is rá fognak jönni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten meghaltak szén-monoxid-mérgezésben

Két ember meghalt, egy kórházba került szén-monoxid-mérgezés miatt a főváros X. kerületében -… Tovább olvasom