Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Bajnai: gyökeres változás kell az oktatáspolitikában

A kormány csakugyan özönvízszerű változásokat zúdított a társadalomra, ezért az ország ma katasztrófa sújtotta terület.
Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány oktatáspolitikája több évtizedre zárhatja ki Magyarországot a fejlődésből, ezért 2014-től gyökeres változásokat kell végrehajtani.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány csakugyan özönvízszerű változásokat zúdított a társadalomra - ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök előző nap mondta -, ezért az ország ma katasztrófa sújtotta terület, a legsúlyosabb gondokat pedig a gazdaságban és az oktatásban okozta a kabinet, így itt a legsürgetőbb a változás.

Elmondta, alapítványuk ősszel hozzákezdett egy hosszú távú oktatási program kidolgozásához, a javaslaton negyven szakértő dolgozik, és azt várhatóan március végére véglegesítik.

Az oktatáspolitikai kérdésekkel csütörtökön folytatódó ellenzéki egyeztetésekre utalva Bajnai Gordon azt mondta: a programalkotásnak az érintettek és a szakértők megkérdezésével kell kezdődnie, nem úgy, hogy politikusok tanácskoznak zárt ajtók mögött.

A programírás első lépéseként, a Haza és Haladás megbízására a Tárki Társadalomkutatási Intézet végzett közvélemény-kutatást. A felmérés most bemutatott adatai alapján a pedagógusok kétharmada úgy véli, a problémákat nem központilag, hanem helyben kell megoldani, háromnegyedük szerint az iskolaállamosítás nem csökkenti az esélykülönbségeket, nem javítja az intézmények finanszírozását, és 90 százalékuk szerint nem emeli az oktatás színvonalát.

Andrási Zoltán, a Tárki Társadalomkutatási Intézet adatfelvételi osztályának vezetője elmondta: decemberben a magyar társadalmat reprezentáló ezer felnőtt véleményét kérdeztek meg, majd 84 iskola 550 pedagógusát kérdezték a közoktatás átalakításáról.

Bajnai Gordon az adatok közül kiemelte, hogy amíg Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár megkérdőjelezte, érdemes-e első nyelvként az angolt tanítani az iskolákban, a lakosság kétharmada és a pedagógusok 72 százaléka úgy gondolja, az angoltudás nélkülözhetetlen a boldoguláshoz. Ezzel szemben - jegyezte meg - az Európai Unióban ma is Magyarországon a legalacsonyabb az angolul tanuló diákok aránya (57 százalék), míg az átlag 90 százalék, de még Litvániában is, ahol a második legrosszabb a helyzet, meghaladja a hetven százalékot.

A felsőoktatási terveikre vonatkozó kérdésre Bajnai Gordon elmondta: a hallgatók röghöz kötését azonnal megszüntetnék. Megerősítette, a tandíjat nem tartja ördögtől valónak, de az csak ösztöndíjrendszerrel együtt vezethető be. A tandíj mértéke pedig nem lehet több, mint amennyit egy egyetemista a tanulás mellett is könnyedén meg tud keresni - közölte.

Olvasóink írták

  • 1. kipkop 2013. január 24. 14:37
    „"A tandíj mértéke pedig nem lehet több, mint amennyit egy egyetemista a tanulás mellett is könnyedén meg tud keresni". Keresni lehet, csak találni nem! Ez a Bajnai milyen okos tud lenni, de "amikor ott volt a pályán, a labdát sem találta!"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik is megszavaztatná az EU-tagságot

Gyöngyösi Márton szerint Magyarországnak is követnie kellene a brit példát. Tovább olvasom