Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Bajnai: helyre kell állítani a bizalmat!

A bizalom helyreállítását szorgalmazta a gazdaságban és a társadalomban Bajnai Gordon csütörtökön Miskolcon, egy gazdasági fórumon.
A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke vállalkozók, üzletemberek és politikusok előtt úgy fogalmazott: ma Magyarországon a demokrácia, a magántulajdon, a piac és a szolidaritás, továbbá a "Nyugat is meg van kérdőjelezve", az ország megosztott. Az ország csak akkor tudja "megnyerni" a következő 10-20 évet, ha a társadalmi közmegegyezést újra helyre tudja állítni - vélekedett Bajnai Gordon.

Megjegyezte: a hírek szerint a kormány a 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja, ez a mai helyzetben "politikai szélhámosság". Az a "kormány készül 13. havi nyugdíjról beszélni, amely a ma aktív generációtól, a mai nyugdíjasok gyerekeitől már másfél havi nyugdíjat elvett" - tette hozzá.

A gazdasági folyamatokat úgy értékelte Bajnai Gordon, hogy nemcsak tavaly volt recesszió, de vélhetően az idén is az lesz, "Magyarország tartósan stagnáló, leszakadó pályára került". Ha a gazdaságban nem lesz gyors és radikális fordulat, az ország az egyéni vállalkozások szintjén is leszakadó pályára kerül - vélte.

Olvasóink írták

  • 4. igazságkereső 2013. január 11. 09:05
    „Bajnai kinyilatkozása olyan, mintha egy tömegbalesetet okozó autóvezető adna vezetési tanácsokat! Hol maradt az önkritika Bajnai úr?!”
  • 3. csergemerge 2013. január 11. 07:57
    „"Bajnai: helyre kell állítani a bizalmat!"

    Neki nehéz lesz!”
  • 2. kipkop 2013. január 10. 21:02
    „Ez a Bajnai mintha feledékeny lenne!”
  • 1. queenmargareth1 2013. január 10. 20:59
    „tőlem meg mindent.próbálkozz, kezd azzal, hogy 100-ra csökkented a Parlamenti képviselők számát, leveszed az őrült nagy kedvezményeket, fizetéseket!!!Aztán talán beszélhetünk bizalomról.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fennakadásokat okoz a köd a Liszt Ferenc repülőtéren

Jelenleg öt gép várakozik a magyar légtérben. Tovább olvasom