Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Bajnai: helyreállító kormányzásra lesz szükség

A volt kormányfő nem ígér csodát arra az esetre, ha az ellenzék győz.

Helyreállító kormányzásra lesz szükség a választás után - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője egy XI. kerületi lakossági fórumon pénteken.

A volt miniszterelnök azt mondta: nem ígér csodát arra az esetre, ha az ellenzék győz. Helyreállító kormányzásnak kell következnie, amely megállítja az országot a lejtőn. Vissza kell állítani a jogbiztonságot, munkahelyeket kell teremteni, lehetővé téve a külföldre vándorolt fiatalok hazatérését, majd az oktatás átalakításával "vissza kell venni a jövőt", mert az ország sorsa az iskolákban dől el - mondta.

Végül - folytatta - helyre kell állítani a társadalmi szolidaritást a kétkulcsos adórendszer bevezetésével és a nettó minimálbér jelentős mértékű emelésével. Ha ez megtörtént, az lesz a feladat, hogy békét teremtsenek az örökös polgárháború helyett, mert a többség egy normális országban akar élni - jelentette ki.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: csak az ötpárti összefogás listájára és jelöltjeire leadott voksok segítik elő a kormányváltást, a többi szavazat Orbán Viktor hatalomban maradását szolgálja.

Hallgatóságát arra intette, bár hosszú lesz a szavazólap, "ne dőljenek be álneveknek, kamupártoknak".

Az Együtt-PM vezetője azt mondta, az Orbán-kormány lényegében 9000 milliárd forinttal növelte az államadósságot: a mértéke ugyanis 3000 milliárddal nőtt 2010 óta, a kabinet elköltötte az ugyanekkora értékű magánnyugdíjvagyont, majd most 3000 milliárd forintos hitelt vesz fel Oroszországtól a paksi erőmű bővítésére.

Véleménye szerint Orbán Viktor addig folytatta az Európával szembeni szabadságharcát, addig hátrált, amíg "a medve ölében találta magát, a medvéében, aki most éppen a Krím félszigeten tapos egyik talpával".

Az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta: az Orbán-kormány az olcsó gáz, a rezsicsökkentés átmeneti fenntartása érdekében kötött alkut Oroszországgal, de ha hatalmon marad, "rezsi- és stadionadót" fog bevezetni a költségvetési lyukak foltozására.

Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet szán magának, Bajnai Gordon úgy válaszolt: az a célja, hogy ő legyen "a legjobb mellékszereplő" a kampányban, majd április 7-étől ő vezesse az Együtt-PM tárgyalódelegációját a koalíciós egyeztetéseken.

A volt kormányfő, ahogy az elmúlt hetekben többször, ezúttal is azzal zárta beszédét: mindenki menjen el szavazni, aki pedig fél kinyilvánítani a véleményét, vegyen fel narancssárga ruhát, I love Fidesz-kitűzőt, tömjön két narancsot a zsebébe, de a fülke magányában voksoljon az összefogásra.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője azt mondta: a kormányváltó szövetség készen áll, hogy "nyugdíjba küldje" Orbán Viktort.

A többségében idős emberekből álló közönség tagjait biztatta, jelentkezzenek a szavazatszámláló bizottságokba, mert a fideszesek keze a választás napján is "enyves lesz", és legyenek körültekintőek, mert megtévesztő nevű pártok is lesznek a szavazólapon.

Józsa István MSZP-frakcióvezető-helyettes, aki a XI. kerületben indul a baloldali összefogás jelöltjeként, arról beszélt: kormányra kerülésük esetén nettó 100 ezer forintra emelik a minimálbért, öt százalékra csökkentik az alapvető élelmiszerek áfáját és jobban megbecsülik a nyugdíjasokat.

Somfai Ágnes, a XXII. kerületben és a XI. kerület egy részében induló PM-es képviselőjelölt hangsúlyozta: az Orbán-kormány megosztotta a társadalmat, pénzt vont ki az oktatásból, bünteti a szegényeket, a paksi erőmű bővítésével pedig évtizedekre kiszolgáltatná az országot Oroszországnak.

A Fővárosi Művelődési Házban tartott fórumon nagyjából 300 érdeklődő vett részt, ott volt a XI. kerületi MSZP több politikusa, így Molnár Gyula volt polgármester is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hende: nagyszabású megemlékezések lesznek

Többek között egy vonatmúzeum létrehozását is tervezik az első világháború centenáriuma alkalmából. Tovább olvasom