Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Bajnai semmiképpen nem akar jövőre miniszterelnök-jelölt lenni

Április után pihenni szeretne, minél több időt tölteni a családjával és egyben átgondolni, hogy "mi lesz a következő szakasz az életében".
"Nem változott semmi április óta, amikor először kiálltam az ország nyilvánossága és a Parlament elé és azt mondtam, hogy egy évre vállalom ezt a feladatot" - mondta a miniszterelnök a TV2 Tények című szerdai műsorában. Bajnai Gordon arról beszélt, hogy a kormány, tervei szerint, kitölti az áprilisig tartó ciklus, és kormányfőként arra készül, hogy nem lesznek előrehozott választások.

A gázártámogatásról elmondta: erre körülbelül 60 milliárd forint volt az idén a teljes támogatás, jövőre pedig "húsz-huszonegynéhány milliárd forint lesz az, amit a Robin Hood adó fizetni fog". Ugyanakkor a gáz világpiaci árának csökkenése miatt szerinte nem lesz érdemi változás a legtöbb ember számlájában. Emlékeztetett arra: a mostani támogatási rendszert jövő tavaszig fokozatosan kivezetik.

Az interjúban szó volt végkielégítésekkel kapcsolatos botrányokról is. "Szimpla hülyeségből nem lehet 100 millió forintos végkielégítést kifizetni egy középvezetőnek, az nyilvánvalóan valamilyen ügyeskedés, hogy ha nagyon finoman akarok fogalmazni" - jelentette ki a miniszterelnök.

Bajnai Gordon leszögezte: az állami és önkormányzati többségi tulajdonú vállalatoknak szeptember 15-ig kell nyilvánosságra hozniuk a a vezetők fizetéseit. Azt mondta, számít rá, hogy ő is meg fog lepődni.

"A BKV önkormányzati tulajdonú társaság, de nem lepődnék meg, ha az állam környékén is találnánk ilyen pénznyelő helyzeteket" - fogalmazott, hozzátéve: "indokolhatatlanul sok pénz folyt el erre a szimbolikus esetre, és tartok tőle, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, nyilván nagyon sok ilyen van".

A Blikkben szerdán megjelent minisztériumi utazásokkal kapcsolatban közölte, hogy felkérte a kormánytagokat, hogy tekintsék át a teljes utazási tervet minden minisztériumban. "Nézzék meg, hányan utaznak, indokolt-e az utazás az ország szempontjából, hány éjszakát vannak ott, vegyék a minimumra ezt és számoltassák el a kollégáikat erről" - szögezte le.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. sőndör 2009. szeptember 11. 12:00
    „Miért is akarna, már nem marad semmi amit el lehetne lopni !
    Ey a puncimanus szerintem flexi új bejelentkezőneve, nyelvtani hibái gyanússan mesterkéltek de a stílusa kísérletiesen flexisen scatofagiás !”
  • 37. Pinaman 2009. szeptember 11. 11:19
    „ettol nem hiszem hogy a cigany mszp-s valasztok meg lennenek szolitva, a raszista mdzsarok talan igen”
  • 36. achilleus 2009. szeptember 11. 09:57
    „37. hozzászólás Pinaman 2009.09.11. 08:06
    Mondom, hogy jön az aljas rassizmus! http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=287426
    "Szükséges tudomásul venni, hogy a magyar közvélemény többsége előítéletes a romákkal szemben. Tehát meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel meg lehet szólítani a roma választókat, de el lehet kerülni a raszszista MSZP-választók körében is a szavazatvesztést." (Teleki L. az MSZP himmlerje)
    Legjobb, és bevált, módszer az orsósozás.”
  • 35. Pinaman 2009. szeptember 11. 08:06
    „Engedjek man oda Orsost a kormanykerekhez vegre, annyira akarja tekergetni hat had tekergesse. Nagyon rosszabb ugy se lehet.”
  • 34. KolompárRómeó 2009. szeptember 10. 21:08
    „Ha beledöglene, akkor sem lenne az.”
  • 33. Írástudatlan-Tdi. 2009. szeptember 10. 19:48
    „Most sem miniszterelnök Bajnai ha nem a Szocialisták fogadott bérgyílkosa!”
  • 32. achilleus 2009. szeptember 10. 19:31
    „31. hozzászólás Léni 2009.09.10. 12:44
    "Hozzánk hasonló helyzetben van a többi európai ország is!"
    Léni! Mutasson már országot, ahol ilyenek az éppen aktuális (féléves) mutatók! Afrikaiak is jöhetnek!!
    Gazdasági Rádió, MTI, 2009. szeptember 8. 09:13 (Központi Statisztikai Hivatal (KSH)):
    "(...) Az év első felében a bruttó hazai termék 7,2 százalékkal csökkent, az árutermelő ágazatok bruttó hozzáadott értéke 15,7 százalékkal, a szolgáltatásoké 3,2 százalékkal esett vissza. A végső fogyasztás 4,6 százalékkal csökkent, ezen belül a háztartások fogyasztása 5,3 százalékos esést mutat. A bruttó árueszköz-felhalmozás 4,8 százalékkal csökkent, míg a belföldi felhasználás 12,3 százalékkal esett. Az év első hat hónapjában az export 16,2 százalékos, míg az import 22,3 százalékos zuhanást mutatott."”
  • 31. LukSzkaivoker 2009. szeptember 10. 19:10
    „"Bajnairól annyit, hogy az Ő vezényletével igenis ki tudtunk lábalni a saját és gazdasági világválságból!"

    Hehe, ez vicces :-)
    És mi volt az ő nagy vezénylete? Újabb sokmilliárd kölcsönt vett fel az ország, amivel gyakorlatilag még mélyebbre süllyedtünk a szarban.”
  • 30. Léni 2009. szeptember 10. 12:44
    „Az előttemszólókhoz! Fogalmatok sincs a Fidesz és a fideszes önkormányzatok szabálytalanságairól,
    csalásairól mivel csaka fideszes sajtót és televiziót vagytok hajlandók nézni! Kövér kezd a "Keresztapához"
    hasonlítani, hozzá kell fordulni segitségért minden ügyben, Ő ELINTÉZI jelszóval. A Fidesz által üzemeltetett
    sajtó és a TV-csatornái erről mélyen hallgatnak!! Át vagytok és át lesztek verve rendesen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Bajnairól annyit, hogy az Ő vezényletével igenis ki tudtunk lábalni a saját és gazdasági világválságból!
    Ez nem azt jelenti, hogy mától eljött a kánaán, de a felemelkedés utjára léptünk!Hozzzánk hasonló helyzetben
    van a többi európai ország is!
    Ti meg csak forraljátok a bosszút, áztassátok a kötelet, nehogy majd visszaüssön.
    Orbánnak is azt kell majd csinálni, amit a többi országnak, bármennyire ő a mindent megengedő és elengedő!”
  • 29. LukSzkaivoker 2009. szeptember 10. 12:35
    „22. Ismert vicc:
    "Egy nő a fogorvosnál a bölcsességfogát akarja kihúzatni.
    Az orvos leülteti a székbe és elkezdi vizsgálni a rossz fogat, majd megszólal:
    - De hölgyem maga fogja a nemi szervemet!
    - Igen doktor úr! Így legalább mindketten vigyázunk, hogy ne fájjon!"

    Itt most a FIDESZ a fogorvos, a nő meg az MSZP.
    Szerinted kinek fog fájni?”
  • 28. lidocain 2009. szeptember 10. 12:19
    „ez a kívánsága egészen biztos teljesülni fog. Remélem is a mienk is. Pl ferenc legyen fegyenc és igy tovább...”
  • 27. Krampampuli 2009. szeptember 10. 12:13
    „Honnan veszi, hogy egyáltalán lenne lehetősége rá...?”
  • 26. airwaves 2009. szeptember 10. 11:44
    „Magyarország a következménynélküliség országa :(”
  • 25. comet 2009. szeptember 10. 11:40
    „"Bajnai semmiképpen nem akar jövőre miniszterelnök-jelölt lenni" - azért érdekelne miért vállalta el az IMF végrehajtó szerepét, miért negálta Fletóval törvénytelenül (egy ál -konstruktívval) a demokratizmusban rejlő politikai tisztulás lehetőségét.”
  • 24. IVY 2009. szeptember 10. 09:15
    „Én meg azt szeretném, ha elhúzna a tetves bandájával, mondjuk Sanghajba.....”
  • 23. Mathiasking 2009. szeptember 10. 08:50
    „Mór megtette kötelességét, Mór mehet. No comment!”
  • 22. comet 2009. szeptember 09. 23:10
    „"100 millió forintos végkielégítést kifizetni egy középvezetőnek, az nyilvánvalóan valamilyen ügyeskedés"
    "nem lepődnék meg, ha az állam környékén is találnánk ilyen pénznyelő helyzeteket"
    - ennyi, nincs tovább. ´Bölcs´ megállapítások felelősségre vonások nélkül.
    Végül is ő is így úszhatta meg...remélhetőleg csak egy darabig.”
  • 21. Johnson 2009. szeptember 09. 22:29
    „Ha a fides nyeri meg a választásokat,akkor érvényét megnyitja Ferikének az a szavajárása,hogy akinek nem teccik itt a """magyar földön"""",annak el lehet menni,csak azt felejtette el ezzel a mondatával,hogy van nemzetközi körözés is! A letartóztatásokat már meg is kezdték a pesti ingatlanügyekkel az urak,ami szerintem a jéghegy alja,na de várjunk még uraim:))”
  • 20. Johnson 2009. szeptember 09. 22:20
    „Ugyan már,az ő szerintük,a 0-% os jobbik, porrá alázta a szadeszt,és majdnem az emeszpét is! Bajnai úrra,és társaira sajnos más sors fog várni!”
  • 19. ClarkGriswald 2009. szeptember 09. 22:09
    „Úgy érzem súlyos csalódások fogják érni azokat a kedves hozzászólókat, akik az április utáni Kánaánban bíznak... legyen az fidesz, vagy jobbik... súlyos csalódás lesz.”
38 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Téves diagnózis miatt meghalt egy kismama

Az orvos cisztának vélte a méhen kívüli terhességet. Eltiltották egy évre, egymilliós pénzbüntetést… Tovább olvasom