Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Bajnai szerint a kormány visszaélt a kétharmaddal

A kormány rossz változásokat hozott az ország életébe - mondta a volt kormányfő.
Magyarország többsége 2010-ben a radikális változásra szavazott (...), a kormány azonban visszaélt a történelmi lehetőséggel - mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke Szécsényben egy civil fórumon pénteken.

Kifejtette, a többség 2013-ban azért adott kétharmados többséget a jelenlegi kormánynak, mert elege volt a veszekedésből, a korrupcióból, a félbemaradt reformokból és a rossz kompromisszumokból.

Bajnai Gordon hozzátette: a kormány rossz változásokat hozott az ország életébe, ezért most Magyarországon megint nagyon sokan nem találnak maguknak politikai pártot, támogatandó erőt, mert továbbra is azt a változást keresik, amelyet 2010-ben reméltek, és amelynek az ellenkezőjét kapták.

Olvasóink írták

  • 7. queenmargareth1 2013. január 12. 12:07
    „hol élt ez eddig?már 3.éve így van.egyik gyagyább, mint a másik ilyen kijelentéseikkel.”
  • 6. szentmiki 2013. január 12. 10:57
    „neki nem kellett kétharmad, egyedül is ment...”
  • 5. kontrapista 2013. január 12. 09:42
    „Emlékeztető Bajnainak :
    A 2/3 megszületésének ő maga is tehet, mivel semmittevő vezetésének természetes következménye !”
  • 4. kipkop 2013. január 12. 07:19
    „"Kifejtette, a többség 2013-ban azért adott kétharmados többséget". Már volt választás ebben az évben, vagy Bajnai azt sem tudja mit beszél? Ilyen elmével, nem tanácsos miniszterelnöknek lenni!”
  • 3. Miértne? 2013. január 12. 07:08
    „Kifejtette, a többség 2013-ban azért adott kétharmados többséget.... Mi volt 2013-ban?
    mert továbbra is azt a változást keresik, amelyet 2010-ben reméltek,........... Ezzel elismeri ,hogy sza.ul csinálták 2010 előtt.
    Gusztustalan fráter ez az ember. Debrecenbe és környékére vajon elmegy kampányolni?”
  • 2. nádiposzáta 2013. január 12. 01:15
    „Gordonka művész a gáz villany emeléssel ,nyugdijak bérek 20% csökkentésével kezdene kormányozni ,melyet kijelentett ,köszönjük nem kérünk belőle .Imf eu kölcsönök felszedésével ingatlanadóval fizetős oktatással folytatná.”
  • 1. lukrecia 2013. január 11. 21:10
    „Gordonka a saját terveit a minimálbér 60 000 FT-ra visszaállításával kezdené. Jajj mennyire érzékeny szociális gondolkodásra vall mind ez.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füstmérgezésben meghalt egy férfi Kishután

Egy családi ház egyik szobájának a berendezési tárgyai égtek, így kapott füstmérgezést a férfi. Tovább olvasom