Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Bajnai szerint Orbán hamis rágalmakkal vádol

Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter határozottan visszautasítja Orbán Viktor alaptalan rágalmazását - tájékoztatott közleményében a kormányfő.
A Fidesz elnöke kedden Berlinben arról is beszélt, hogy "nálunk azok vannak kormányon, akik korábban off-shore lovagok voltak".

Bajnai Gordon közleménye szerint azzal, hogy Orbán Viktor minden alapot nélkülözve igaztalan rággalmakkal illeti és fiktív cselekményekkel vádolja a kormányt, nemcsak hogy méltatlan helyzetbe hozza Magyarországot, hanem súlyosan veszélyezteti a gazdasági válság kezelésének eddigi eredményeit.

A kormányfő szükségesnek tartja, hogy a Fidesz és annak elnöke még a választási kampány hevében is tartózkodjon az effajta hamis vádaskodástól és mérlegelje, hogy kijelentéseinek milyen politikai hozadéka lehet.

Orbán Viktor berlini tárgyalása után korábban azt mondta, hogy a Fidesz és a német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös munkacsoportot hoz létre az adóelkerülések felszámolása érdekében. A Független Hírügynökség kérdésére elmondta: a gazdasági válság miatt minden egyes forintra szüksége van a költségvetésnek.

Európa jogszabályokat alkot, hogy az adóelkerülést megszüntessék. "Nálunk azok vannak kormányon, akik korábban off-shore lovagok voltak. Ez egy forró téma Magyarországon is"- tette hozzá Orbán Viktor.

Olvasóink írták

74 hozzászólás
  • 74. achilleus 2009. május 29. 17:04
    „Az általam is közölt dokumentumokról beszámolt a MH is:
    Bajnai Gordon, az offshore-király

    Bajnai Gordon miniszterelnök a Wallis Zrt. vezetőjeként egy 6,5 millió dolláros, hatalmas profittal járó adásvétel teljes pénzforgalmát bonyolította le az adóoptimalizálás elvei szerint, azaz a magyar adóhatóságot megkerülve, ciprusi cégek beiktatásával - derítette ki a Magyar Hírlap. Az üzlet másik nyertese Kóka János és családja volt.
    Utoljára frissítve: 2009. május 29., 10:26

    A Magyarországon bejegyzett, így hazánkban adózó Wallis Zrt., illetve Kóka János és családja szintén itthon adózó vállalkozásai helyett ciprusi offshore cégekhez folyt be 2004 februárjában az állami megrendelésekkel kistafírozott Elender informatikai cég eladásából származó 6,5 millió dollár - tudta meg lapunk az Egyesült Államok tőzsdefelügyeletének (SEC) dokumentumaiból. Az adásvételt - bár egy hazai szolgáltatót bocsátottak áruba - meglepő módon Amerikában ütötték nyélbe. Az iratokon Kókáné dr. Ruzsovics Ágnes és Kóka volt apósának rokona, Lepp Judit, valamint Bajnai Gordon neve olvasható. A vevő az SZDSZ-közeli üzletember, Törő Csaba Euroweb International nevű cége volt. Bár Bajnai Gordon annak idején a nyilvánosság előtt is bejelentette a korábban Kóka János szabad demokrata exelnök cégétől megszerzett Elender-üzletrész eladását, azt azonban nem kötötte a közvélemény orrára, hogy miféle praktikákkal vonták ki a hatalmas nyereséggel záruló üzletet a magyar adóhatóság látóköréből.

    A vételár egyik része a ciprusi Vitonas offshore céghez került, amelynek akkori igazgatóját Bajnai Gordonnak hívták. Ez az adat is kiderül az amerikai tőzsdefelügyelet nyilvántartásából. Bajnai bevonta az üzletbe a szintén általa igazgatott ciprusi Fleminghouse Investmentset is.

    Mindez azért pikáns, mert a miniszterelnök a kormányszóvivői irodán keresztül két napja rendkívül hosszasan próbálta tagadni az őt ért vádakat: "Bajnai Gordon nem vezetett bujtatott hátterű offshore cégeket." Az Egyesült Államok tőzsdefelügyeletének adatai azonban bizonyítják, hogy öt évvel ezelőtt a Vitonason és a Fleminghouse-on keresztül kötötte meg az év hazai informatikai üzletét a Wallis, amikor az Euroweb megvásárolta a sulinetes állami szerződésekkel teletömött Elendert.

    Egy különös csereügylet is kapcsolódik az Elender adásvételéhez. A vevő Törő Csaba ugyanis a 6,5 millió dolláron felül némi felügyeleti jogot is biztosított az egykori tulajdonosoknak, azaz a tőzsdefelügyeletnél fellelhető szerződések szerint átadott nekik 3 millió dollár névértékű Euroweb-részvényt. A részvénycsomagon a wallisos érdekeltségű ciprusi Fleminghouse, a Kóka Jánoshoz és akkori feleségéhez köthető Rumed Kft., valamint a Kóka sógoraként és mentoraként elhíresült Lepp Gyula cége, a Certus Kft. osztozott. A nevezett társaságok tulajdonolták a tranzakció előtt az Elendert. A cégvásárlás adminisztratív és könyvelési ügyeit a ciprusi Meritservus Limited intézte, amely saját állítása szerint adminisztratív szolgáltató partnere Oszkó Péter pénzügyminiszter volt munkahelyének, a Deloitte-nek.

    Fontos megállapítás, hogy a Vitonast a mostani miniszterelnök képviselte, aki a Wallis ciprusi cégeiről úgy vélekedett, hogy azok nem offshore társaságok, hanem az európai uniós tagország Cipruson bejegyzett, auditált mérleggel rendelkező, a törvényeket betartó transzparens társaságok. Csakhogy 2004 februárjában Ciprus még nem volt uniós tagállam. Ráadásul a kormány által mérvadónak tekintett Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2001-ben tőle szokatlanul kemény hangot megütő jelentésben marasztalta el a szigetországot a pénzmosás támogatásáért, és hasonlóan lépett fel 2007 februárjában is. A Vitonast egyébként 2000. május 16-án regisztrálták Cipruson. Az átláthatóságról még annyit, hogy a Wallis honlapja számos céget említ, ám a ciprusi kapcsolatokról továbbra is szemérmesen hallgat. Bár Bajnai Gordon szerdai, többrészes magyarázkodó közleményének visszatérő eleme, hogy ő csupán a Wallis egyik menedzsere volt, így felelőssége részleges, beszédes a kormányfő egy, a Heti Válasznak adott 2006-os nyilatkozata. Ebben Kóka Jánost saját felfedezettjeként említi: "Kétségtelen, hogy ismertem Kóka képességeit és nagyon jó véleménnyel voltam róla (...) ezért négy éve az általam irányított Wallis beszállt az Elender info-kommunikációs cégbe."

    A Sulinet-üzlet

    A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása után Bajnai Gordon, a Wallis vezérigazgatója jelentette be, hogy az Euroweb International megvásárolta az Elender Üzleti Kommunikációs Rt.-t. A két cég összevonásával 2004 tavaszán Magyarország legnagyobb internetszolgáltatója jött létre, a vállalati szektorban pedig piacvezetővé vált. Az új cég vezérigazgatója Kóka János (az SZDSZ későbbi, tiszavirág-életű pártelnöke) lett, amely tisztségét őszi gazdasági miniszteri kinevezéséig látta el el. Az ügylet előtt az Elender a Sulinet Expressz busás állami megrendeléseit nyerte el a szabad demokrata Magyar Bálint által vezetett oktatási minisztériumnak köszönhetően, a magyarországi Euroweb pedig az úgynevezett Közháló informatikai programban biztosított hozzáférési pontokat, internetelérést a felhasználóknak egy állami pályázat nyerteseként. Az Elendernek 2003-ban 4,7 milliárd forint volt az árbevétele, míg Euroweb Hungarynak 1,884 milliárd.

    Hülyének néznek

    A Fidesz ismét arra szólítja fel Bajnai Gordon miniszterelnököt és Oszkó Péter pénzügyminisztert, hogy hozzák nyilvánosságra, mennyi Magyarországon befizetendő adót spóroltak meg azok az offshore cégek, amelyekben érintettek voltak - jelentette ki Balsai István fideszes képviselő. "Miért nézik hülyének a magyar embereket, és miért hazudják azt, hogy semmi közük nem volt ezekhez a cégekhez?" - tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott: az "offshore kormány" most védekezik, és fel van háborodva, holott kiderült, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter "olyan személyek, akik korábbi életükben egyrészt tanácsadóként, másrészt saját személyes tevékenységükként azzal foglalkoztak, hogy az üzleti tranzakcióikból eredő adóköteles jövedelem ne a magyar államot gazdagítsa". Így egy olyan országban lehetnek vezető politikusok - mutatott rá Balsai -, ahol a kormány, amelynek tagjai, az emberekre egyre súlyosabb adókat vet ki.

    Paradicsomi trükkök

    Finom technikái alakultak ki Magyarországon az adóoptimalizálásnak. A legfurmányosabb esetek közé tartozik az, amikor a magas vezetői pénzeket nem munkabérként, hanem egy adóparadicsomban bejegyzett cég tanácsadói szerződéseként fizetik ki. Az Oszkó Péter vezette Deloitte olyan kiváló tanácsadókat alkalmazott, hogy nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a hétmilliárd forint árbevételű cégnek, mire a köz kasszájához járult, csupán ötmillió forint nyeresége maradt adózás után. Ugyanezt a módszert alkalmazzák a nyereség minimalizálására az offshore-beszállítókat foglalkoztató cégek, azaz az importált számlák révén a jövedelmet kiszivattyúzzák, így a profit olyan adóparadicsomokban jelenik meg, ahol nincs vagy alacsony a társasági adó. Időnként aztán ezek a pénzek "külföldi működő tőkének" álcázva érkeznek vissza Magyarországra, főként olyan területeken, ahol állami támogatás is segíti hasznosulásukat.”
  • 73. FűzfaVessző 2009. május 28. 20:32
    „Lásd Al Capone, nekem az a megoldás is megfelelő. A "sebhelyes"re sem lehetett mást rábizonyítani csak az adócsalást.
    F.V.”
  • 72. jozicsenko 2009. május 28. 13:39
    „achilleus 2009.05.28. 12:18 :

    nem az a baj, hogy offshore cég tulajdonosok lettek vezetők

    nem az a baj, hogy soha egyikük nem fizetett be egy árva fillért sem a közösbe (opp, Logi, bocs, tévedek: a súlyosan MRD forgalmú Deloitte fizetett 5 millió Ftot? minden mást leköltségelt?)

    az a baj, hogy kutyából nem lesz szalonna: ezek az emberek az adócsaláshoz értenek, az adóelkerüléshez, nem az adóbefizetéshez”
  • 71. achilleus 2009. május 28. 12:18
    „,,Felszólítjuk Bajnai Gordont és Oszkó Péter, hozzák nyilvánosságra, mennyi adót nem fizettek be Magyarországhoz azok a cégek, amelyekben érintettek voltak" - jelentette ki Balsai István. ,,Miért nézik hülyének a magyar embereket, és miért hazudják azt, hogy semmi közük nem volt a cégekhez" - tette hozzá.

    Mié nézik, mié nézik, hát mer´ némellyik az is.”
  • 70. hazaipalya 2009. május 28. 12:10
    „A június 7-i európai parlamenti választáson az MSZP-sek 60, a fideszesek 58 százaléka tervezi a részvételét. Az összes választókorú ember 39 százaléka ígéri biztosra a részvételét a választáson. A Szonda Ipsos felmérése szerint a többi párt közül a Jobbik a legerősebb, nagyobb az esélye a bekerülésre az Európai Parlamentbe, mint az SZDSZ-nek és az MDF-nek. A Jobbik-szavazók nem csak többen vannak, hanem az aktivitási szintjük is magasabb.

    Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Jobbik népszerűségét sorozatosan alulmérik és eltorzítják, kezdhetünk barátkozni a gondolattal, hogy az MSZP megelőzése reális és elérhető céllá vált a nemzeti erő számára.”
  • 69. jozicsenko 2009. május 28. 10:42
    „Összefoglalom Logit: baloldal jó, ők lophatnak, jobboldal rossz, ők pusztuljanak

    nem baj elvtárs!”
  • 68. achilleus 2009. május 28. 10:02
    „http://vastagbor.blog.hu/2009/05/07/minden_ut_ciprusra_vezet
    Mitől lenne nem offshore egy cég??
    A szemük előtt károsították meg a magyar államot, mégis benyalnak egyesek. Megdöbbentő.
    Vagy már a szemüket is kilopták??”
  • 67. petermeister 2009. május 28. 09:46
    „62. hozzászólás Logaritmus 2009.05.28. 08:14
    Sajnállak...”
  • 66. Pupets 2009. május 28. 09:45
    „Kadves Logaritmus!
    13. hozzászólásodra reagálva: lehet,igazad van! Ezektől miért lett nekem jobb? Azokat a pénzeket,melyeket ily-olyan mondott szavakkal innen-onnan lefaragnak, szavak nélkül és láthatatlanul teszik egyik zsebből a másikba.Csak egy érdekesség: Margit-híd felújítás! Még el sem kezdődött már 5 milliárddal drágább lesz, mint ahogyan számolták! Írd már meg nekem,hogy ezek, meg ezekhez hasonló dolgok hogyan lehetségesek? Szakértők dolgozzák ki a költségvetést. Vagy akkor nem is szakértők, ha mindig tévednek?”
  • 65. félnótás 2009. május 28. 09:13
    „Olyan jó lenne tudnom, hogy a CDU milyen munkacsoportban vesz részt NÁLUNK?
    Meg akarják vizsgálni, hogy a Anikó asszonyság 36 ingatlanja, bányák, szőlőbirtokok lakóingatlanok, honnan jött össze?”
  • 64. comet 2009. május 28. 08:45
    „az off-shore cégalapítás egyrészt adócsalás, másrészt forráskimentés, harmadrészt jogos behajtási kérelmeket tesz lehetetlenné, ezért vagyonkimentés révén megint csak a csalás legegyszerűbb eszközévé teszi.
    A több tízezer milliárdnyi eltűnt vagyont offshore cégek és külföldi számlák nélkül nem lehett volna lenyúlni. Kenya a tipikus esete annak az országnak amit pénzkimentéssel tettek tönkre vezetői az IMF ajánlotta liberalizácó után.
    Magyarországon a csúszópénz is megszokott gyakorlat. Kuncze Gábor láthatóan nem értette, mi kivetni való van abban, hogy pl. a Strabagtól kerülő csatornákon keresztül pénzt fogattak el. (az MSZP kapta a legtöbbet) Aztán a Strabag nyert a pályázaton és bevasalja az országon az ´egyéb´ kiadásait is.
    Egy ország vezetésétől lényegesen több kell annál, hogy hagyják a dolgokat folyni, és csak a saját zsebeiket tömjék. Az ilyen országot kihasználják a többiek, vagy akár felvásárolják potom pénzért. Az ilyen ország úgy jár mint Magyrország.”
  • 63. Birodalmi 2009. május 28. 08:38
    „loga: az offshore cégek egy gyüjtőfogalom, olyat nem lehet alapítani:) igenis törvénytelen az olyan több külföldi bankszámlával rendelkező cégek amik egymás közötti tranzakcióval kikerülik az adózás terheit! plusz, nehezen követhetőek a pénzmozgások, tehát az eredete is, ami pénzmosásra is alkalmas! egy közgazdász”
  • 62. Logaritmus 2009. május 28. 08:14
    „A Kaya Ibrahim tortenet okirathamisitas volt. Az offshore cegalapitas jogszeru modja az adotervezesnek es hiaba ismetelgetitek, de az offshore cegalapitas NEM adocsalas.”
  • 61. gerbera 2009. május 28. 08:09
    „Szoci hatalom óta rágalom az igazság.
    -és a több milliárd tartozása
    -és a kilenc ember halála
    -és a 600 család kirablása
    ????????,
    Könnyű gazdagodni mások által kiizzadt pénzekből”
  • 60. achilleus 2009. május 28. 07:56
    „Logar! Én még azon sem csodálkoznék, hogy a szocimagyer államnak pffshore cégei lettek volna. Nagyszerű magyarázat lenne arra, hová tűntek el a pénzek 1000 milliárdos nagyságrendben.”
  • 59. Zs 2009. május 28. 07:56
    „Nem önmagában az off-shore cég az, ami a "probléma", hanem az, hogy vagyonkimentésre, a beszállítók ellehetetlenítésére volt(ak) használva és nem pusztán csak az adóterhek könnyítésére...”
  • 58. hazaipalya 2009. május 28. 07:33
    „ló-gar az a baj ,hogy nem adozottt utana itt nalunk! tehát adót csalt! nehez megérteni?”
  • 57. hazaipalya 2009. május 28. 07:32
    „ennek ojan liba feje van))”
  • 56. hazaffy 2009. május 28. 05:57
    „Teljesen érdektelen, hogy volt-e ilyen csúnya cége. Az a kérdés, hogy törvényt sértett-e?”
  • 55. maradando 2009. május 28. 00:36
    „54.Logaritmus.
    Az a közmondás járja hogy kurvából lesz a legjobb feleség.De ha férjhez ment ne akarjon rendészeti és igazságűgyi miniszter asszony lenni! De ha ejnye bejnye Bajnainak,akkor minek űldöztűk olyan vehemensen /Kaja Ibrahim/ urat? ?kettös mérce=túros hát. Nahát!”
74 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos egészségfelmérést indított az ÁNTSZ

Több mint háromezer településen méri fel az emberek egészségügyi állapotát az ÁNTSZ az elkövetkező… Tovább olvasom