Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Bajnai szerint példát mutatott a honvédség

Pédát mutatott a honvédség az országnak, ugyanis képes volt hatékonyabbá, modernebbé tenni magát az utóbbi években - mondta Bajnai Gordon kormányfő kedden, a Magyar Honvédség vezetői értekezlete után.
A miniszterelnök nagyra értékelte Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentését, amely szerint a honvédség 3 ezer új munkahely teremtésére készül.

Bajnai Gordon elmondta, hogy az utóbbi években olyan változásokon ment keresztül a honvédség, amelyek eredményeként hatékonyabbá, ésszerűbbé, modernebbé vált. Ez pedig példaértékű a kormányfő szerint. Különösen a válság miatt: megmutatja ugyanis, hogy a rövid távon áldozattal járó változások végül megtérülnek, mert a korábbinál sokkal jobb, működőképesebb rendszer jöhet létre - mondta a miniszterelnök.

A válság idején különösen fontos, hogy egy országnak önbizalma legyen, amelynek alapja a jó honvédelem - mondta Bajnai Gordon. Magyarországon ugyan külső ellenségtől nem kell tartani, de például a világban az utóbbi években elszaporodó terrortámadások új kihívásokat jelentenek. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a válságból úgy kell kijönni, hogy közben az ország védelmét biztosító honvédség sértetlen marad.

A miniszterelnök üdvözölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentését, hogy háromezer új munkahelyet kívánnak létrehozni.

A kormányfő beszéde előtt Szekeres Imre honvédelmi miniszter ismertette a honvédség utóbbi három évben végzett munkájának legfontosabb elemeit. A tárcavezető kiemelte, hogy a szűkös anyagi források ellenére is a költségvetésük 20 százalékát fejlesztésre költötték. Hozzátette, hogy a honvédség takarékosan, célszerűen és átláthatóan gazdálkodik. A miniszter elmondta azt is, hogy jelenleg 130 országban csaknem ezer magyar katona teljesít szolgálatot, ami azt mutatja, hogy a Magyar Honvédség nemzetközi jelenléte is jelentős.

Olvasóink írták

  • 12. Szodabikarbona18 2009. szeptember 08. 13:17
    „bajnai te menj a 3,14ba”
  • 11. flexsnake 2009. április 22. 23:02
    „9. ne légy barom, marhajó fedezéknek :D Nem akarom megtudni hogy a magyar haderő egy esetleges támadás során melyik ország katonaságát lenne képes visszaverni :D Nem a képzésre gondoltam a behozhatatlan haditechnikára amiből nekünk csak bérelt szarokra futja.”
  • 10. flexsnake 2009. április 22. 23:02
    „9. ne légy barom, marhajó fedezéknek :D Nem akarom megtudni hogy a magyar haderő egy esetleges támadás során melyik ország katonaságát lenne képes visszaverni :D Nem a képzésre gondoltam a behozhatatlan haditechnikára amiből nekünk csak bérelt szarokra futja.”
  • 9. Trandafir 2009. április 22. 09:06
    „elég csak a dagadt, alkesz tisztekre gondolni.
    Háborúba az lenne az első hogy a tisztet keresztül lőném.Az tuti.”
  • 8. cselac 2009. április 21. 15:54
    „És még ingyen pia is van...hopsz...”
  • 7. waterbear 2009. április 21. 15:43
    „Basszus, kicsivel több mint a minimálbérért én is elheverészek naphosszat, ha még a laktanyára is örző-védő szolgálat vigyáz.... Gágogi uram, ez qrva rossz példa volt!”
  • 6. idealista 2009. április 21. 15:14
    „Na szóval: "a kormány 2009-re 5,5-6 százalékos gazdasági visszaeséssel, a reálbérek csökkenése és a munkanélküliség növekedése miatt a lakossági fogyasztás 7-8 százalékos csökkenésével, a beruházások 10 százalékos, az export 12-14 százalékos visszaesésével számol."
    Egy minapi cikkben tervként írnak valami "önkormányzati rendészeti" szervezet létrehozásnak tevéről.
    +3000 honvéd + a rendészet + rendőrség állambácsi fizeti.
    Miért van egy kis rossz érzésem ettől?”
  • 5. kamera 2009. április 21. 14:33
    „annyira+++++++++++++ hatékony a honvédségünk , hogy civil securiti örzi őket !!!!!!

    Gratula !”
  • 4. garbon 2009. április 21. 13:55
    „Olyan embertől mutatott példát aki még katona sem volt aki még a puskát se tudja megfogni.A gágogó miniszterelnök aki azt se tudja, hogy mi fán terem a banán, csak a libákhoz ért.”
  • 3. idealista 2009. április 21. 13:09
    „Ki fizeti a honvédeket???”
  • 2. flexsnake 2009. április 21. 13:05
    „Akkor akinek nincs munkája legyek katona?”
  • 1. flexsnake 2009. április 21. 13:05
    „Akkor akinek nincs munkája legyek katona?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

150 ezer forintos bírság a gázoló rendőrnek

150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a napokban gyorsított eljárásban a Győri Városi Bíróság azt az… Tovább olvasom