Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Bajnai támogatja Mesterházy jelölését

Bajnai Gordon üdvözli és támogatja, hogy az MSZP országos elnöksége Mesterházy Attila szocialista frakcióvezetőt jelöli miniszterelnöknek, aki szerinte már bizonyította alkalmasságát az elmúlt fél évben.

A miniszterelnök az MTI-nek kedden este úgy nyilatkozott: a frakcióvezető az egyik legszorosabb szövetségese volt a válságkezelő program végig vitelében.

Bajnai Gordon szavai szerint Mesterházy Attilának döntő szerepe van abban, hogy minden korábbi évhez képest hamarabb lehet szavazni a költségvetésről és a szocialista frakció minden korábbinál nagyobb egységben szavazta meg a büdzsé módosító indítványait.

Mesterházy Attila vezetésével a frakció döntő szerepet játszott abban, hogy Magyarország kilábalhat a gazdasági válságból - fogalmazott a kormányfő.

Úgy látja, ez hitelesíti Mesterházy Attilát arra, hogy ezt a programot jelöltként és akár megválasztott miniszterelnökként is képviselje, illetve továbbvigye.

Bajnai Gordon határozott, erős kezű vezetőként jellemezte Mesterházy Attilát, ami bizonyít az, hogy egy ilyen nehéz időszakban is össze tudta tartani a képviselőcsoportot. Jó kompromisszum-kereső is, hiszen mindig megtaláltuk a megoldást, még a legnehezebb helyzetekben is - mondta.

Az MTI kérdésére kitért arra: az MSZP vezetése előzetesen konzultált vele a miniszterelnök-jelölés folyamatáról, de a döntésben nem vett részt.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden jelentette be, hogy Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének. Az országos elnökség a döntést egyhangúlag hozta meg; előtte konzultáltak a megyei elnökökkel is, ahol többségi támogatást kapott ez a javaslat. Szombaton a választmány vitatja meg a javaslatot, majd a választmány és az elnökség közös előterjesztéséről a december 12-i kongresszus dönt.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2009. november 24. 21:01
    „Valahogy meg se lepődtem...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnai: kutya kemény lesz a jövő év

Magyarország gazdasági növekedése 2010 második felében kezdődhet, míg az IMF prognózisa alapján 2011-től már 4 százalék körüli GDP-bővülésre lehet számítani. Tovább olvasom