Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Balog: munkacsoportokat hoznak létre a pedagógusokkal való egyeztetésre

Az emberi erőforrások minisztere a mintegy háromórás egyeztetés után azt mondta: a szakszervezetek által küldött módosító indítványok közül négyet tudtak elfogadni.
Két munkacsoport jön létre hétfőn a szakmai kérdésekről való további egyeztetésekre, és egy külön munkacsoport áll fel az esetleges pedagógussztrájkkal kapcsolatos elégséges szolgáltatásokról való egyeztetésre - közölte Balog Zoltán miután szombaton a fővárosban tárgyalt a pedagógusok sztrájkbizottságával.

A felek jövő kedden ismét találkoznak.

Az emberi erőforrások minisztere a mintegy háromórás egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a szakszervezetek által küldött módosító indítványok közül négyet tudtak elfogadni. Azt továbbra sem támogatják, hogy az átadás-átvétel időpontját eltolják - jelezte a tárca vezetője.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke úgy értékelt: nem közeledtek az álláspontok jelentősen, de a lehetőség megvan arra, hogy közeledjenek.

Van lehetőség a folytatásra - fogalmazott, és reményét fejezte ki, hogy a most felálló munkacsoportokban szakmai érveket tudnak majd ütköztetni.

Kérdésre válaszolva azt mondta: nem tudja megmondani, hogy mikor lesz sztrájk. A sztrájkbizottságnak nagyon határozott követelései vannak, amelyeket eljuttattak a kormányfőnek és a miniszternek egyaránt. A sztrájktörvény által előírt határidőn belül vannak még - jelezte, hozzátéve: a tárgyalások után a szakszervezetek ismét leülnek egyeztetni.

A tárgyalások során egy alkalommal szünetet tartottak, az MTI információi szerint ez a szakszervezetek kérésére történt, miután nézetkülönbségek merültek fel.

A sajtótájékoztatón részt vett a Pedagógusok Szakszervezetének, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetnek az elnöke.

Olvasóink írták

  • 2. uzsolt 2012. november 17. 16:09
    „Gondolom, hogy munkacsoport = "munkafelügyelőség szondával", hiszen azok a konyakot szürcsölgető pedagógusok nem nagyon szeretnek dolgozni.”
  • 1. NP1 2012. november 17. 15:58
    „Az egyházak támogatásának növeléséhez nem kellett ez a procedúra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feljelentést tett a Malév felszámolása miatt a Jobbik

A Jobbik szerint jogellenes lehet a Malév felszámolásának egész folyamata, ezért az ellenzéki párt… Tovább olvasom