Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Balog Zoltán szerint Európában a baloldalnak van szüksége a migránsokra

Balog Zoltán felháborítónak tartja, hogy "azok az országok helyeznek nyomás alá, hogy fogadjunk be szegény menekülteket, amelyek mindkét oldalon finanszírozzák a fegyveres konfliktust".
Kulcsfontosságú az európai keresztény értékek és hagyományok védelme, nincs szó egy másik kultúra elítéléséről, de "Istentől rendelt kötelesség a mieink megvédése" - mondta a migráció témakörét érintve az emberi erőforrások minisztere szerdán Szentesen, a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében tartott fórumon.

Balog Zoltán hangsúlyozta: az ember először felelős a családjáért, aztán a településéért, az egyházáért és a nemzetéért. Ezért épültek a kerítések, "nem pedig azért, mert bárkit is gyűlölnénk" - jegyezte meg.

Hozzátette: nem arról van szó, hogy az emberek elmenekülnek egy háború elől, és amikor befejeződik, hazatérnek. Ugyanakkor hangsúlyozta, soha nem állították, hogy minden migráns terrorista, de nem kell bizonyítani - tette hozzá -, hogy a bevándorlási hullám óta a terrorizmus nő Európában.

Megjegyezte azt is: a nyugat-európai választási trendek alapján látható, hogy a baloldalnak van szüksége azokra a migránsokra, akik állampolgárságot kapnak, "mert először rájuk fognak szavazni, utána megalapítják a saját pártjukat". Balog Zoltán felháborítónak tartja, hogy "azok az országok helyeznek nyomás alá, hogy fogadjunk be szegény menekülteket, amelyek mindkét oldalon finanszírozzák a fegyveres konfliktust".

Kijelentette: napjainkban 5. és 6. századi templomokat bombáznak le, szétvernek keresztény közösségeket, lemészárolják ezeket az embereket, elkergetik a szülőföldjükről. Ezek a keresztények vissza szeretnének menni a saját szülőföldjükre, ehelyett Európába érkezésüket követően muszlimokkal zárják össze őket, akik elől menekültek - mondta.

Balog Zoltán a fórumon kitért arra, hogy a szerdai kormányülésen Magyarország népesedési helyzetéről volt szó. Megjegyezte: 2010-ben 900 milliárd forintot fordított az ország a családokra, most pedig 1900 milliárdot, a GDP 4,7 százalékát.

Kiemelte: ezzel első helyen áll Magyarország Európában. Az a cél, hogy minél több gyermek szülessen - mondta, hangsúlyozva, hogy ezért is fontos a családi adókedvezmény. Szólt arról, hogy a házasságkötések száma 2002 és 2010 között 27 százalékkal csökkent, azóta 45,8 százalékkal nőtt, Európában egyedülálló módon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kormány szerint Soros hálózatának támadása áll az EP döntése mögött

Deutsch Tamás szerint az európai baloldal célja nyomásgyakorlás a magyar kormányra a… Tovább olvasom