Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Balogh András szerint a DK az SZDSZ új köntösben

A Demokratikus Koalícióval az a csoport vált ki az MSZP-ből, amely részben az SZDSZ nyomdokain azt az ultraliberális gondolkodásmódot képviseli, amely annyi kárt okozott a magyar társadalomnak és a magyar szocialistáknak is - jelentette ki Balogh András, az MSZP elnökhelyettese pénteken Egerben.
Mindez azt jelenti, hogy a Gyurcsány-csoport távozásával az MSZP szakít, az egykor a szociáldemokrata pártokban is divatos szociálliberális nézetekkel - közölte sajtótájékoztatón a szocialista párt országos elnökhelyettese.

Ugyanis az MSZP demokrácia-felfogása szerint nem elegendő egyszerűen biztosítani a szabadságjogokat, hanem meg kívánják teremteni az emberek szabadságának alapjait, ami a klasszikus szociáldemokrata álláspont - tette hozzá a politikus, aki a párt kongresszus felkészülésének jegyében látogatta meg a Heves megyei pártszervezetet.

Balogh András hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció kiválása nem jelent pártszakadást, csupán egy hangos és erőszakos csoport vált ki az MSZP-ből.

Ez egy szükségszerű folyamat volt, hiszen immár nem pusztán több irányzat létezett az MSZP-ben, hanem tarthatatlanná vált a helyzet, mert a párton belül egy új párt született.

Ebben a helyzetben egy határozottan baloldali, a résztvevők érdekeit is képviselő szociáldemokrata pártot kívánnak kialakítani. Ugyanakkor egyértelműen hitet tesznek a hazafiság és a nemzeti elkötelezettség mellett is.

Ez egyben határozott szakítást jelent az olyan ultrabaloldali és anarcholiberális nézetekkel, amelyeket a demokratikus koalíció képvisel - fogalmazott a politikus.

Arról is beszámolt, hogy kapott egy levelet az MSZP EP-képviselőitől, valamennyi képviselő aláírásával, amelynek az a lényege, hogy Martin Schulzal, az EP szociáldemokrata frakciójának vezetőjével egyetértésben az EP szociáldemokrata, szocialista frakciója egyértelműen az MSZP-t tartja a baloldal egyetlen magyarországi képviselőjének.

Ez összefügg azzal, hogy a nemzetközi szociáldemokrata mozgalmon belül is új irányzatok erősödtek meg, ami egyértelműen a Tony Blair egykori brit miniszterelnök nevével fémjelzett irányzat végét jelenti - vélekedett Balogh András.

Olvasóink írták

  • 1. babar 2011. október 28. 22:11
    „Hát ez nagyon jó! Már a saját ügyeikbe is bevonják az uniós politikusokat!! Na ezután magyarázza ki valaki a szocikat a médiatörvény és az alkotmány ügyében külföldön nyújtott szerepükkel kapcsolatban!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Roncsba szorult embert mentettek az M1-esen Mosonmagyaróvárnál

Súlyos sérülésekkel szállították a győri kórházba péntek reggel azt a férfit, aki kisteherautója… Tovább olvasom