Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Balogh Zsolt: pártokhoz kerülhetett a BKV-tól kapott pénz

Balogh Zsolt szerint párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. A BKV korábbi megbízott vezérigazgatója vasárnap este a Hír Televízió Kontraszt című műsorában ugyanakkor azt is elmondta, hogy erről csak a "zuhanyhíradóból" lehetett értesülni, mert nem mondták el neki, mit csináltak a pénzzel.
"Igyekeztem a legkevesebbet tudni erről és nem akartam belegabalyodni" - közölte Balogh Zsolt, majd hozzátette: soha nem részesült a pénzből és nem is akart abból "lecsippenteni". "Nyugodtan akartam otthon aludni" - jegyezte meg.

A volt BKV-s vezető a műsorban elmondta, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót személyesen adott át Hagyónak Lelovics Ottó irodájában, a másik 15 milliót egy olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val.

"Hagyó Miklós leírhatatlan módon tudta terrorizálni az embereket, üvöltött" - közölte Balogh Zsolt. Hozzátette: ez történt akkor is, amikor közölte Hagyóval, hogy nem adja be pályázatát a BKV vezérigazgatói posztjára, mert alkalmatlannak tartja magát a tisztségre.

A volt vezérigazgató láthatóan megtörve azt mondta: augusztusban távozott a cégtől, majd két hónapnyi "vergődés" után októberben úgy döntött, hogy elmondja a rendőrségnek, mi történt a BKV-nál, és ezt az ügyvédjén keresztül jelezte is a hatóságoknak. "Tudtam, hogy értem fognak jönni" - közölte.

A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Balogh Zsolttal, aki arról beszélt, hogyan került a BKV-tól Hagyó Miklóshoz több tízmillió forint, és azt is, milyen elvárásoknak kellett megfelelnie.

A szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének kiépítésével kapcsolatban a BKV feljelentést tett a rendőrségen.

A korábban az MTI birtokába került dokumentum szerint 100 millió forintot fizettek ki a rendszerért a kivitelező C.C. Soft Kft.-nek, de a rendszert soha nem helyeztek véglegesen üzembe, mert az nem működött hibamentesen 30 napig. Kijelzőként szobai LCD-tévéket, azok üzemi hőmérsékleten tartására pedig kézi hőlégbefúvókat használtak, amelyeket a tévék hátuljára rögzítettek.

Olvasóink írták

  • 5. Szottó 2010. március 08. 17:39
    „Szépen vándorolnak a pénzek az mszp kasszához, a Táncsics alapítványhoz, aminek az élén ki áll?

    A Feri.”
  • 4. ferenczydenes 2010. március 08. 17:36
    „Demszkyt mikor veszik elő az ügyben. Igazán megkoronázhatnák ezt az ügyet egy főpolgármester bukással!”
  • 3. purgator 2010. március 08. 14:32
    „Qrvanagy felfedezés - ez mindenütt így működik a Földön, mióta ezt a "demokratikus" pártrendszer alapú förmedvényt feltalálták. A kampánypénzek hihetetlen mennyiségben vándorolnak a sógor-koma-jóbarát cégek zsebébe. Az ún. feketegazdaság ehhez képest kisdedóvó a közpénznyelésre.
    Pl. Kohl kancellár évtizedek után ilyen ügyekbe bukott bele, csak van a hol létezik politikai kultúra és ilyenkor farokbehúzva elegánsan illik lelépni, nem még gyermetegen magyarázkodni.”
  • 2. ferenczydenes 2010. március 08. 09:51
    „Nagyon meg lennék lepve, ha Hagyó nem "adózott" volna le az mszp pártkasszába, cserébe a pozícióért.”
  • 1. barkzso 2010. március 08. 08:30
    „Hazug tolvaj ballib maffia - takarodó!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lámfalussy nem aggódik az euró miatt

Nem aggódik az euró miatt a spekuláció keltette izgalom nyomán, de a görögöknek rendbe kell hozniuk… Tovább olvasom