11
"A REND csakis a bűnelkövetők kínzásával illetve kiirtásával, jogaiktól való teljes megfosztásukkal érhető el. "
A kínzás kivételével egyetértek.
Vannak eszközök arra, hogy -bármilyen kemény legény legyen is valaki- "elcsicseregje a frankót".
Az, aki nem emberként él, cselekszik, elveszíti az embernek kijáró bánásmódot.
A jog és fajvédő szervezetek csak arra jók, hogy gyűlöletet szítsanak, zavart keltsenek, semmi közük a védelmezettekhez, csak politikai eszköz a megosztásra, indulatok egymásnak feszítésére.
Az oltalmuk alatt csak növekszik a fekély, a tályog, a gátlástalanság katasztrofális méreteket ölt.
Ma a bűnözők joga mindenek felett, az áldozat a felelős, minden jogtól, még az élethez való jogtól is megfosztottan.
A bűnt csak következetesen lehet üldözni, a bűnözést porhintéssel nem lehet visszaszorítani.
12. re mazsolaszolo és Szerb Antal téma
lásd:
http://www.delmagyar.hu/bulvar/hazaengedtek_a_korhazbol_gabor_zsazsat/2199898/
5-9 kommentek.
Ja, várjá´, Mazsolaszőlő kolléga kriminalisztikus képesítése mellett irodalomtörténész is, hiszen még jó múltkorában Szerb Antal műveit firkálmánynak nevezte, és kb. leidiótázta a legnagyobb irodalomtörténészeink egyikét, mert nem hagyta el a hazáját.
Emlékszem rá, ne tagadd. Tehát Szerb agyonverése az író hibája, Bándy meggyilkolása pedig a kis csitrié, igaz?
Hol a fészkes f*szba tanultál te jogot, igazságot, erkölcsöt?
Pofám leszakad ezeken az okoskodó prolikon...
Kriminalisztikus professzoraim, ezt a szerencsétlen lányt Pécsen ölték meg, nem egy isten háta mögötti faludiszkóban, amelyet nem is ismert. Még majd Bándy Kata lesz a hibás, csak mert csinos volt, és volt képe hazamenni az utcán.
Minden rohadt erőszakoskodó, drogos férget fel kell kötni, ennyi a megoldás. Felháborító és bár utálom leírni, de tipikusan magyar mentalitásra vall, hogy a brutális bűneset kapcsán a nyomik egyik fele "rendőr vóót, azír beszélnek rúla ennyit", míg a másik fele meg a tiétekhez hasonló, agyatlan baromságokat szajkózik.
Az utcákon RENDnek kell lennie. A REND csakis a bűnelkövetők kínzásával illetve kiirtásával, jogaiktól való teljes megfosztásukkal érhető el.
A felháborító selejtség, amit itt ideöklendeztetek, nem más, mint a bűnözés legitimációja, az utcák afrikai közbiztonságának elfogadása, természetesnek vétele.
Nem, nem és nem! Nem fogadom el ezt sem én, sem a többi jóérzésű magyar állampolgár!… Tovább olvasom »
Oké felmentettétek, mert férfi és erőszakolhat, mert férfi és ő éjszaka járkálhat és mert férfi és ölhet.
Gondolom férfiak írják azt, hogy nő ne sétáljon éjszaka soha. Este 6-kor be a konyhába, sufniba és élve marad.
Na, de nem pont a férfiaktól kell félni a nőnek? Nem a férfiak miatt nem mehet ki éjszaka?
Biztonságban érezte magát, fiatal volt, merész, de nem volt rajta a célkereszt!!!
És akit otthon ölnek meg? És nem a családtagjai, hanem, mert betörtek???Akkor miben hibázott a halott?Mert hagyta, hogy betörjenek hozzá?
Olyan rohadt helyesen élhettek, hogy az már nem is felfogható! Tökéletes ember nincs! És TI SEM VAGYTOK AZOK!
Aztán nehogy az legyen, hogy valamelyik agyon oktatott családtagodat mégis megölik, mert rossz helyen volt rossz időben. Pl bankot raboltak...Mór, nem valószínű, hogy ellenálltak mégis megölték őket!!!Ők miben hibáztak? Mert NAPPAL dolgoztak?
4. Igazad van, teljes mértékben. Többek között éppen jómagam írtam nemegyszer azt, ami valahogy az agyakba nem akar bediffundálni (kivéve a tiedbe), mert a racionalitást valahol elvesztett az össznépi öngerjesztő, hisztériás hőzöngésben.
Az egy dolog, hogy az gyilkos felelős azért, amit tett; az egy másik, hogy a lány felelős azért, hogy olyan helyzetbe hozta magát, amely során nagy esélye volt annak, hogy így jár. Ez volt az, amire kb. ezt írtam: "hajnali kettőkor egyedül nem mászkálunk nőként a susnyásban". Ezt hívják úgy, hogy azz áldozat aktívan tett azért, hogy áldozat legyen. Iskolapélda arra, amit victimológiából oktatnak.
Nem arról van szó, hogy egy állat apuka egy 11 éves kisfiút az otthonában rendszeresen bántalmaz és agyonver, és a gyereket senki sem védi meg az állattá lett apukától, minden élő-mozgó ember elfordul és nem lát-hall, nem segít, "nem tud semmiről", és a gyereknek nincs lehetősége az élete védelmére.
Itt arról van szó, hogy elvileg… Tovább olvasom »
4. tinta77 2012.07.20. 16:12
"Szóval, nem csak a tettes a felelős."
Te tünemény, ha valaki éjszaka kint van, brutálisan meg kell ölni???Melyik bolygón élsz?
<moderálva>
nem csak a tettes a felelős???
tinta77 te normális vagy?
hirdetés
