Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Bankfiók robbant Budapesten, motorost keres a rendőrség - fotók

Több bankfiók portálja megrongálódott hétfőn a fővárosi Lehel utcában, ahol egy eddig ismeretlen típusú robbanószerkezet lépett működésbe.
13.54 - A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet - nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő.

Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.

Jasenszky Nándor arra a kérdésre, hogy csoport- vagy politikai motiváció állhatott-e a történtek hátterében, azt mondta: ezeknek a bűncselekményeknek a jellemzője, hogy az elkövetői kör felvállalja tettét, ilyen eddig nem történt, továbbá a politikai motiváció esetében a helyszínválasztás is emblematikus, politikai üzenettel bíró kell, hogy legyen.

A konkrét esettel összefüggésben azt mondta: a robbantás célja egyértelműen a vagyoni károkozás volt, ezt támasztják alá azok a sajtóhírek is, amelyek szerint a környékbeli hajléktalanokat előzőleg figyelmeztették, menjenek el a helyszín közeléből.

A nyomozással kapcsolatban kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.

A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt, a Béke tér és a Róbert Károly körút között az utat teljes szélességében lezárták. Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbantást megelőzően, késő délelőtt a rendőrség is közölte, hogy egy motorost keresnek a bűncselekménnyel összefüggésben.


12.53 - Több bankfiók portálja megrongálódott hétfő hajnalban a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, ahol egy eddig ismeretlen típusú robbanószerkezet lépett működésbe. Nem sérült meg senki, az anyagi kár viszont jelentős. A robbantással összefüggésben egy motorost keres a rendőrség.

Az elsődleges vizsgálatok alapján robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja. A CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.

Az eddigi adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, "a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség.

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően - értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció.

Később a rendőrség azt közölte: keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről "egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott".

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől lezárta a területet a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig, a gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedik be. A helyszínelés még a kora délutáni órákban is tartott.

A robbanás egy újépítésű ház alsó üzletsorán történt az épületegyüttes beszögelésben, ahol több bankfiók is van. A területen található üzletek egy része ki sem nyitott, amelyek pedig nyitva vannak, ott arra panaszkodnak az eladók, hogy kicsi a forgalom, a betérő emberek jellemzően arról számolnak be, hogy hangos robbanásra ébredtek.

Az MTI tudósítójának a közeli Röppentyű utcában lakó idősebb nő azt mondta, azt hitte, hogy dörög az ég, vihar lesz; ő már fent volt, fia pedig felébredt a robbantás hangjára. Az egyik boltos beszámolt arról is: többen azt mondták neki, hogy egy hajléktalant elküldtek a robbanás előtt a helyszínről. Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre röpítette, még délelőtt is üvegszilánkok borították az úttestet.

A Lehel utca egy szakaszának hétfő hajnali lezárása a 14-es villamos és a 105-ös autóbusz közlekedését érinti - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI érdeklődésére. A 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok járnak terelt útvonalon. Ugyancsak terelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz.

11.47 - A Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett, senki nem sérült meg - mondta el Szinai Ádám, a bank kommunikációs vezetője az MTI-nek hétfőn.

Hozzátette, a rendőrségi vizsgálat még folyik. Az ügyfelek a közelben lévő újpesti, Váci úti (a Westendben lévő), illetve a Flórián téri és Baross téri fiókok szolgáltatásait vehetik igénybe.

A rendőrség korábbi közlése szerint az elsődleges vizsgálatok alapján robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja.

A helyszínről készült felvételek szerint a CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.

Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, "a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség.

Jelenleg a helyszíni szemle, a tanúkutatás, az adatgyűjtés, valamint a biztonsági kamerák felvételeinek elemzése zajlik - áll a rendőrségi közleményben.

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően - értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció. Késő délelőtt a rendőrség is közölte, hogy egy motorost keresnek a robbantással összefüggésben.

11.39 - Egy motorost keres a rendőrség a hétfő reggel a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, bankfiókok előtt történt robbantás ügyében.

A rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott - olvasható a rendőrség honlapján.


9.20 - A Budapest XIII., Lehel út egyik pénzintézetének utcafronti bejárati oldalának egy része 2014. január 13-án 4 óra 18 perc körüli időben kirobbant. Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult, személyi sérülés nem történt - közölte a rendőrség honlapján.

Jelenleg folyamatban van a helyszíni szemle, a tanúkutatás, az adatgyűjtés, valamint a biztonsági kamerák felvételeinek elemzése.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást jelenleg ismeretlen elkövető ellen.

7.45 - Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a XIII. kerületi Lehel utcai robbanást megelőzően, hétfő hajnalban - értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció.

A Lehel utca egy szakaszának hétfő hajnali lezárása a 14-es villamos és a 105-ös autóbusz közlekedését érinti - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere az MTI érdeklődésére.

Bankfiók robbant Budapesten


A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt, a Béke tér és a Róbert Károly körút között az utat teljes szélességében lezárták.
A BKK fődiszpécserének tájékoztatás szerint a 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok közlekednek terelt útvonalon. Ugyancsak terelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz.

Korábban - Robbanás történt egy bankfiókban Budapesten a XIII. kerületben hétfőn hajnalban. Dudás-Kanyog Andrea, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek elmondta: hétfőn 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt.

Hozzátette, hogy az okot vizsgálják, személyi sérülésről nem kaptak információt.

A Béke tér és a Róbert Károly körút között teljes szélességében lezárták az utat, ami a villamosközlekedést is érinti.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint mintegy tíz négyzetméter területen kirobbant egy bank épületének oldalfala a Lehel utcában, ahol két, egyenként nyolcemeletes épület közötti átjáró részben több bankfiók is található, ezek egyikénél történt a robbanás.

A tűzoltók az egyik nyolcemeletes épületből kikísérték a lakókat, akiket a helyszín átvizsgálása után visszaengedték otthonukba.

A közlemény szerint a lakóépületekben a közműszolgáltatások működnek, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A tűzoltók a robbanás mértéke miatt tűzszerészt és statikust is hívtak a helyszínre, ahol gázkoncentrációt nem mértek, tűzre, füstre utaló jelet nem találtak - írta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személyautóba rohant egy kamion az M3-ason

A baleset az autópálya főváros felé vezető oldalán, Gödöllő térségében történt, négy ember… Tovább olvasom