Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Báró Mednyánszky, az utazó festő

A tavalyi Chagall-tárlat után újabb nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényre készül a Móra Ferenc Múzeum: jövő pénteken nyílik és márciusig látható Szegeden az egyik legjelentősebb magyar festő, Mednyánszky László kiállítása. Az 1919-ben elhunyt művész munkásságának századfordulóig tartó időszakát ismerhetjük meg a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből kölcsönkapott olajfestmények és grafikák segítségével.
Mednyánszky László: Itatás
Báró Mednyánszky László a Felvidéken, a Trencsén vármegyei Beczkón, édesapja családjának ősi birtokán született 1852-ben. A nagy hírű família története egészen a középkorig vezethető vissza, a Mednyánszkyak tudós tanárokat, politikusokat, katonákat és papokat adtak az országnak.

História és romantika

Gyermekéveit Nagyőrön, az anyai felmenők birtokán és a vadregényes beczkói várban töltötte, amit a legenda szerint egyik őse, Stibor vajda építtetett kedvenc bolondja számára. A többnyire tragikus végű családi históriák és a romantikus környezet örökre bevésődött a fiatal Mednyánszky képzeletébe. Erről naplójegyzetei is tanúskodnak, amelyeket magyarul, németül és franciául, de görög betűkkel írt. A furcsa ötlet anyai nagyapjától, Szirmay Boldizsártól eredeztethető, aki a keleti kultúrák tudósaként bejárta az egész Balkánt és Törökországot.
Mednyánszkyt érzékeny idegrendszere miatt időnként szélsőséges megnyilvánulások, hangulatingadozások jellemezték, ugyanakkor folyamatosan szigorú önvizsgálatot is tartott. A jóság, az emberi cselekedetek tisztasága éppúgy foglalkoztatta, mint a rossz.
Korán kapcsolatba került
a képzőművészettel: 1863– 64- ben a Nagyőrön vendégeskedő bécsi festőtől, Thomas Endertől akvarellezni és rajzolni tanult.

Kánonokon túl

Szülei kérésére egy ideig mérnöki tanulmányokat folytatott a zürichi Politechnikumban, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy az a pálya nem neki való, családja támogatásával Münchenbe ment festészetet tanulni.

1873-ban már a párizsi École des Beaux-Arts-on Isidore Pils történelmi zsánerfestő növendéke. A gipszmintákról készített akadémikus tanulmányrajzok, a szigorú művészeti kánonok azonban nem elégítették ki, inkább az eleven természet és az érzelmek, érzések képi kifejezése vonzotta. 1875-ben a Montmartre-on bérelt műtermet, majd a nyarat már Beczkón töltötte, ahol számos szép tájképet festett. Franciaországba visszatérve Barbizonban és Párizsban dolgozott, 1878- ban bejárta szinte egész Olaszországot, Rómában műtermet bérelt. Hazatérve Pesten és Bécsben festett, rendszeresen részt vett mindkét város kiállításain.

Művészetéről


„Mednyánszky át volt hatva attól a bizonyosságtól, hogy mindaz, amit érzékeink révén egy személyről vagy tárgyról megtudhatunk, a megismerésnek mindössze zavaros, apró fényfoltját jelenti, amely körül az ismeretlen és megfoghatatlan erők roppant világrészei sötétlenek. Ezért is festette meg alakjait és tájképeit úgy, hogy sejtelmes hátterek ölében csak félig láthatók. Derengő, szürkülő világítást fakasztott körülöttük, hogy árnyak és révületek módjára hassanak, mint különös, fantomszerű lények, amelyek misztikus akváriumok mélyén rejtőznek. (…) A tónusos fény-homály, (…) a mélytüzű, briliáns színesség stílusában mesterien szép műveket alkotott." – írta Kállai Ernő.

Alvilági realizmus


A Műcsarnok 1888-as Téli Tárlatán Mindenszentek című festményével nyerte el az első nagy szakmai elismerést, a 400 forintos társulati díjat. Barátságot kötött Justh Zsigmonddal, aki Fuimus című regényében Czobor Lipót néven valójában festő barátja alakját írta meg. Mednyánszky a következő évben visszatért Párizsba, és két és fél év alatt bejárta Franciaországot. Párizsban rongyszedőként vegyült az utca népe közé, Marseille-ben pedig kikötőmunkásként dolgozott egy ideig, hogy a külvárosi vagányok, csavargók, nyomorultak életét testközelből is megismerje és azután hitelesen ábrázolja. „Alvilági realizmusát" az 1896–97-es párizsi tél bontakoztatta ki igazán. „Megleste sovány arcvonásaikat, melyek élesek, mint a kés, amit a zsebükben szorongatnak.

Megfigyelte őket, amint izzó szemmel kémlelnek az éjszakába, melyben rongyos ruhájuk szürke színe egybeolvad a sötétséggel. Mozdulataikat, magatartásukat abszolút helyesen látja, akár nyugodtak (abban a pillanatban, amikor a kis ragadozó éppen arra készül, hogy prédájára vesse magát), akár a dráma legnagyobb hevében... Kis mesterművek ezek. Ha nem is szánalmat, de testvéri rokonszenvet éreztetnek e szegény ördögök, e szerencsétlen félvilági emberek iránt, akik már születésüknél fogva nyomorúságra, bűnözésre és erkölcstelenségre vannak ítélve és ezt a sorsot olyan természetesen vallják, hogy az ember önkéntelenül megindulva tekint arra a csupasz egyszerűségre, mellyel a Rosszat megtestesítik...." – írta Adrien Remacle annak a gyűjteményes kiállításának a katalógusába, amely 1897 áprilisában nyílt meg Georges Petit párizsi galériájában.

Mednyánszky a párizsi siker után nyár végén hazatért Beczkóba. A következő évben Hegyi táj című képét aranyéremmel jutalmazta a Műcsarnok. Feljegyezték róla, hogy egy-egy mozdulatért, érdekes fejformáért hajlandó volt azonnal ismeretséget kötni az utcán akár egy véres verekedésből kikeveredett kocsmatöltelékkel is. Képes volt hosszan követni valakit, ha kíváncsivá tette a mozgása. Alkalmi ismerőseit meghívta, etette, itatta, majd beszélgetés közben lerajzolta.

Szegeden egykor és ma

Amikor Mednyánszky 1879 márciusában értesült a szegedi nagyárvízről, azonnal a helyszínre sietett, és részt vett a védelmi munkálatokban. Gondolkodás nélkül segített a bajba jutott város polgárainak. Szeged és a művész most ismét egymásra talál: január 27-én Mednyánszky-tárlat nyílik a Móra Ferenc Múzeumban. A kiállításon a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből 28 műalkotást, húsz olajfestményt és nyolc grafikát mutatnak be. Olyan egyedülálló válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők, amely ebben a formában még nem volt látható Magyarországon. A kiállított anyag izgalmas keresztmetszete Mednyánszky századforduló előtti munkásságának. Tájképfestészetének erényeivel éppúgy szembesülhetnek a látogatók, mint karakteres emberábrázolásával, portréival. A kiállított alkotások többsége a festő szülőföldjén, nagyőri tartózkodása idején született. A vázlatok, rajzok mellett nagyobb méretű festmények is láthatók majd, mint például az 1880-as évek elején készült Szerencsétlenség című mű, valamint az Alkony, amely egy amerikai aukción mint ismeretlen mester alkotása került kalapács alá, de vásárlója felismerte, hogy Mednyánszky festménye. Ez a mű is jól példázza, hogy Mednyánszky számára a táj egyben eszköz a saját lelkiállapotának kifejezésére. A nagyőri táj, a Tátra élete végéig művészetének fontos témája volt.

Pózok nélkül

Többek számára segélyakciót szervezett, sőt Pesten még egy segélyező egyesületet is megkísérelt alapítani a nyomorgók nehézségeinek enyhítésére. Vonzották a természetes ösztöneik szerint, pózok nélkül élő, őszinte, egyszerű emberek. Bécsben kötött mély barátságot a katonaidejét töltő váci földművessel, Kurdy Bálinttal, akit később családjánál többször is meglátogatott Vácott. 1900-ban Galíciába, Krakkóba, Zakopanéba, a Székelyföldre utazott, szerepelt a párizsi világkiállításon is.

A következő tavaszt adriai utazgatással töltötte, főként Dalmáciában és Montenegróban bolyongott. Gyakran hóna alá vette palettáját, és egyetlen öltözet ruhában kelt útnak, még a legközelebbi barátai sem tudták, hogy merre csatangolt. Utazásai közben állandóan rajzolt, tanulmányokat készített. A teljes átélés jellemezte, akár tájat, akár embert ábrázolt. Élete valójában egyetlen hosszú vándorlás, miközben belső világa is kiteljesedett. A buddhizmus és a teozófia eszméivel megismerkedve egyre inkább igyekezett befelé fordulni. Filozófiai gondolkodásának fejlődése naplóiban jól nyomon követhetők. Gyermekkora óta meglévő, és egyre súlyosbodó reumatikus bántalmait Pesten és Bécsben kezelték.

„A legnagyobb, legfenségesebb szenvedés az, amely nem gondolkodik, csak szeret. Erős szenvedélyek – fizikai szenvedés, morális szenvedés. Kifejezése a szerelemnek, az imádásnak, a magasabb örömnek. A szép fájdalom. Mennyire lelkesítette egykor fantáziámat, és mily sokféleképpen adtam neki kifejezést (fejek, alakok!). Jöjjetek szegény barátok, irigylésre méltók, szenvedéseitek ellenére, mint ahogy szépek lettetek a szenvedésben, mint a ti lelketek szép" – írta naplójában. 1906-ban a végsőkig kitartott a tüdővészben szenvedő barát, Kurdy Bálint betegágyánál. Mindent megtett érte, majd amikor gondos ápolása ellenére is elveszítette, önzetlenül támogatta családját, özvegyét, sőt még annak második férjét is.

A csongrádi barát

Az őt rajongva szerető, elszegényedett nemesi családból származó lánynak, az uradalmi gondnokságot elvállaló Sirchich Jankának köszönhette, hogy szülei halála után is otthon érezhette magát Beczkón, ahová utazgatásaiból vissza-visszatért. 1912- ben többször is járt Csongrádon beteg festő barátjánál, Piroska Istvánnál. Amikor 1914-ben kitört az I. világháború, Bécsből Pestre sietett, és Tisza István segítségével az Új Idők és a Pesti Hírlap rajzolójaként kiment az orosz frontra. Bár ekkor már 62 éves elmúlt, a Monarchia hadseregével szinte minden fronton megfordult a következő években. 1916 júliusában megsebesült az olasz fronton, de ez sem gátolta meg abban, hogy a gyilkolás démonának vonzását, az emberben rejlő gonosz tombolását megrázó harctéri képeivel megmutassa. 1917 nyarán újból az olasz frontra készült, de vesebaja kórházba parancsolta. Romló egészsége miatt ágyhoz kötve nem tudta már követni a Monarchia összeomlásának eseményeit. 1919 áprilisában puritán körülmények között halt meg Bécsben, koporsóját csak néhány ismerőse követte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A konzervatív síita lista győzött az iraki választásokon

A konzervatív síita lista győzött az iraki parlamenti választásokon, de abszolút többséget nem ért… Tovább olvasom