Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Barroso üdvözölte az Észak-Korea elleni ENSZ-szankciókat

Üdvözölte az ENSZ-szankciók bevezetését Észak-Korea ellen José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint a Phenjan elleni egységes kiállás javítja az iráni atomprogram körüli vita rendezésének esélyeit is.
Barroso londoni útja alkalmával a BBC hírtelevíziónak vasárnap nyilatkozva közölte, hogy Brüsszel teljes mértékben támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által foganatosított pénzügyi és kereskedelmi szankciókat Phenjan ellen. Szerinte az atomrobbantás miatt bevezetett büntetőintézkedések nagyon fontosak a nemzetközi közösség hitelessége szempontjából, mert az Észak-Korea körüli történések nemcsak a térségre, hanem az egész világra nézve veszélyesek.

Barroso szerint a Phenjan körüli fejlemények felvetik az atomtechnológia elterjedésének kérdését, így azt a lehetőséget is, hogy Phenjan esetleg továbbadja-e az ezzel kapcsolatos ismereteket terrorista csoportoknak.

"Nagyon fontos, hogy szilárdak maradtunk, és támogattuk az ENSZ-szankciókat. Szerintünk a nemzetközi közösségnek minél egységesebbnek kell maradnia" - mondta Barroso. Örömmel üdvözölte, hogy Kína nagyon szilárd álláspontot képviselt, és az észak-koreai áruszállítmányok ellenőrzésével kapcsolatos fenntartások ellenére támogatta az Észak-Korea ellen bevezetett korlátozásokat.

A brüsszeli vezető szerint a kínai kiállás fontos az iráni atomprogram körüli vita rendezése szempontjából is. Oroszország és Kína - mindketten a BT állandó tagjai - szembeszegültek az Irán elleni szankciók bevezetésével, amelyeket szorgalmazott az Egyesült Államok és az EU a diplomáciai rendezés lehetőségének fenntartása mellett.

MTI/EurActiv.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi nyolcadik lett Portugáliában

Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság… Tovább olvasom