Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Bartók-évad

Sólyom László köztársasági elnök tegnap Rómába érkezett, ahol kétnapos látogatása során megnyitja a Bartók-évadot. Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából több európai országban és az USA-ban is hangversenyekkel emlékeznek a zeneszerzőre.

Nem mond le nukleáris kutatásairól

Irán nem fogadja el nukleáris kutatási tevékenységének leállítását, de kész legfeljebb két évre felfüggeszteni az ipari léptékű urándúsítást – mondta kedden Bécsben egy, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsi üléséhez közel álló diplomata.

Irán kártérítést követel a NAÜ-től

Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő kedden kártérítést követelt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségtől (NAÜ) azért, mert Irán 2003-tól a múlt év második feléig szüneteltette urándúsító, illetve ehhez kapcsolódó egyéb tevékenységeit. „A NAÜ-nek kártalanítania kell Iránt azokért a hátrányokért, amelyek a tudományos, műszaki és gazdasági fejlődését érték a nukleáris tevékenység felfüggesztése miatt.”

Tilos a költöző madarak vadászata

Oroszországban megtiltották a költöző madarak vadászatát, mert az a madárinfluenza gyorsabb terjedésével fenyeget – jelentette be kedden az orosz vadvédelmi központ vezetője. A madarak tömeges kilövése beláthatatlan következményekkel járhatna. A madarak nyugodtabb helyet keresnének, a tetemek ragadozók és varjak prédájává válnának, s ez elősegítené a járvány terjedését – mondta a szakember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véd- és dacszövetséget hoznak létre az ingatlanközvetítők

Az összefogásban látják a kiutat a mai, olykor tisztességtelen eszközökkel folyó versenyben Szeged… Tovább olvasom