Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Becsapott gyerekek a Balatonnál

Hátrányos helyzetű gyerekeket és több iskolát csapott be egy egyesület. Az iskolák az Oktatási Minisztérium pályázatán nyertek pénzt gyerekek nyaraltatására.
Mivel a pályázat utófinanszírozású a szülőknek kellett megelőlegezni az összeget. Egy egyesület ajánlkozott az iskoláknál, hogy megszervezi a nyaralást, szállást foglal, programokat biztosít. Az iskolák ezért az egyesületnek fizettek, amely azonban eltűnt a pénzzel együtt.

Az ügy egy szolnoki iskolás csoport esete kapcsán derült ki. Erről a Magyar Hírlap írt csütörtöki számában.

Farkas Lajosné a csoport vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: a gyerekek balatonkeresztúri nyaralását az Együtt Kelevíz és Környéke Jövőjéért Egyesület szervezte. Amikor azonban a csoport megérkezett a panzióba kiderült, hogy a vállalt hét nap helyett csak négy napra foglaltak nekik szállást.

Az egyesület kapcsolattartója ekkor még azt mondta a pedagógusoknak, hogy a maradék három napra máshol helyezik el őket, szerdára azonban a kapcsolattartó már elérhetetlen volt, telefonja azóta is ki van kapcsolva. Bár az iskola fizetett az alapítványnak, 300 ezer forintot, az alapítvány nem fizetett a szállásért, és az ígért programok is elmaradtak. A gyerekek négy nap elteltével az utcára kerültek. Végül Balatonmáriafürdő és Balatonfenyves polgármestere segített nekik, a gyerekeket ez utóbbi település iskolájában helyezték el.

Farkas Lajosné elmondta: az eset után a rendőrséghez fordult, de azt mondták neki, hogy helyben nem tudnak foglalkozni az üggyel, forduljon a szolnoki rendőrséghez. A Független Hírügynökség kérdésére Pálné dr. Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője azt mondta: ami történt nem bűncselekmény, a szállásadók és a diákcsoportok polgári peres úton követelhetik pénzüket.

A balatonkeresztúri panzióban és egy balatonmáriafürdői hotelben több diákcsoport is nyaralt, amelyek ugyanezen a pályázaton nyertek, és amelyeknek ugyanez az egyesület szervezte az útját. A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy több csoport számláját sem fizette még ki az egyesület.

Borovszky Tímea, az Oktatási Minisztérium, Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának vezetője felháborítónak nevezte az esetet és azt mondta, hogy amennyiben ez valóban megtörtént, akkor meg kell keresni a felelősöket. Hozzétette, hogy mindenképp vizsgálatot indítanak az ügyben, ugyanis "nem maradhat büntetlenül, hogyha valaki szegény gyerekek kárára akar bűncselekmény árán meggazdagodni".

Olvasóink írták

  • 3. Emberke 2008. augusztus 08. 11:01
    „Hát már megint egy példa arra, hogy a bűnüldözés nem áll a helyzet magaslatán. Mi az hogy ez nem bűncselekmény? Szélhámosság, adócsalás, nagy méretekben. De ez nem bűn. Keresse hát polgári peres úton ki-ki a sajátját, az egyesület nem fog tudni a dologról semmit, ezt borítékolom. S mert nem lesz tettes, nem lesz bizonyíték, csak perköltség. Amit a kisemmizett kisembereknek kell majd kifizetni.”
  • 2. Horton 2008. augusztus 08. 09:18
    „" polgári peres úton követelhetik pénzüket " = 0-val !!
    Sajnálom a gyerekeket, de leginkább azokat,akit elbukták a nekik járó pénzt!”
  • 1. egyszeru polgar 2008. augusztus 07. 19:45
    „Ezek szerint az "Erzosziv" alapitvanynak tars egyesuletei vannak.
    Egyaltalan, hogy is jut ilyen gyalazatos becstelenseg valaki/k/ eszebe?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késsel fenyegette meg orvosát a páciens

Késsel fenyegette meg háziorvosát egy beteg a Nógrád megyei Jobbágyiban Csütörtökön. A korábban… Tovább olvasom