Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Befejeződött a bizonyítás a Hunvald-ügyben

A perbeszédek várhatóan jövő kedden a vádbeszéddel kezdődnek el, s februárban hirdethetnek elsőfokú ítéletet.
Lényegében befejeződött a bizonyítási eljárás a milliárdos ingatlanpanamával és már önkormányzati korrupciós cselekményekkel is vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester és társai ügyében csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A perbeszédek várhatóan jövő kedden a vádbeszéddel kezdődnek el, s februárban hirdethetnek elsőfokú ítéletet.

A csütörtöki tárgyaláson iratismertetés zajlott, illetve vádlottak nyilatkoztak az ügyészség szerint több tízmilliós kárt okozó, önkormányzati lakáskiutalásokkal kapcsolatos bűncselekményeket tartalmazó, néhány nappal ezelőtti vádkiterjesztésről. Az érintett vádlottak a többi vádponthoz hasonlóan itt is tagadták bűnösségüket.

Az Erzsébetvárost mint sértettet képviselő ügyvéd bejelentette, hogy a vádkiterjesztésnek megfelelően felemeli a vádlottakkal szembeni polgári jogi igényét, amely így most már összesen mintegy 678 millió forint.

Az ügyészség szerint Gál György, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke összesen 603 millió forint kárt okozott és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg Erzsébetváros sérelmére, ezzel összefüggésben az önkormányzati ingatlanok áron aluli eladása kapcsán 2003-2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott befektetőktől.

A vádhatóság szerint a hamis értékbecslésekkel megtévesztett erzsébetvárosi képviselő-testület megszavazta a versenyeztetés nélkül, jóval a piaci ár alatt történő értékesítéseket, egy kedvezményezett vállalkozói kör pedig személyesen Gálnak adta a vételi ajánlatokat, majd az ingatlanonként 20-30 milliós vesztegetési pénzt.

Mindezt a vád szerint bűnsegédként támogatta Hunvald, holott tudta, hogy az ingatlanokra van vevő, reális piaci áron. A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert a sok százmilliós ingatlanpanamák, illetve sokmilliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.

A sok százmilliós kárt okozó önkormányzati ingatlanpanamák mellett, barátoknak, élettársaknak kedvező, az önkormányzatnak több tízmilliós kárt okozó fiktív megbízási szerződések, sokmilliós kárt okozó szociális bérlakás-kiutalások és más bűncselekmények is szerepelnek a vádban.

Az eljárás során Gál és Hunvald jobbára tagadta bűnösségét, részletes vallomásokat tett a vádpontok kapcsán; Gál pusztán erkölcsi felelősséget érez a történtekért, Hunvald pedig vitatta, hogy kár érte volna Erzsébetvárost.

A büntetőper tavaly április elején kezdődött el, és a Fővárosi Bíróság (FB) - a Fővárosi Törvényszék jogelődje - nyomban jelezte: nem látja megalapozottnak a lényegesen súlyosabb büntetések kiszabását lehetővé tevő bűnszervezeti minősítést, ezért a vádirat pontosítására hívta fel az ügyészséget, amely azonban erre azzal reagált, hogy minden szükséges információ benne van a vádiratban. Ezen túlmenően tucatnyi, okirat-hamisítással vádolt stróman ügyében a tárgyalássorozat elején elévülés miatt megszüntette az elsőfokú bíróság a büntetőpert, ám ezt az ügyészség indítványára a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla felülbírálta. A strómanok ügyében már megszületett az FB-n az elsőfokú ítélet, ez jobbára pénzbüntetés, próbára bocsátás, illetve megrovás.

Tavaly májusban az FB megszüntette Gál és Hunvald előzetes letartóztatását, a többi között a bűnszervezeti minősítés pontatlanságai miatt, ez ellen azonban fellebbezett az ügyészség, ennek nyomán a Fővárosi Ítélőtábla újra előzetesbe helyezte a két vádlottat. Tavaly októberben Hunvaldot az elsőfokú bíróság ismét szabadlábra helyezte, ezt azonban a tábla lakhelyelhagyási tilalomra változtatta. Hunvald 2009 februárjától összesen mintegy két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban.

Gál György esetében tavaly december közepén a bíróság az ügyész indítványára döntött az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és egyúttal a házi őrizet elrendeléséről, ugyanis az elsőrendű vádlott esetében a legsúlyosabb kényszerintézkedés a törvény erejénél fogva december 30-án mindenképpen megszűnt volna.

Gál György 2008 novembere óta volt előzetes letartóztatásban, ezt ez év május-júniusában az FB döntése nyomán néhány hetes házi őrizet megszakította, de akkor a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla visszahelyezte az elsőrendű vádlottat az előzetes letartóztatásba. Gált a vádbeli legsúlyosabb cselekmény alapján 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ez alapján pedig a törvény szerint legfeljebb 3 évig lehet előzetes letartóztatásban. Ez a határidő járt le 2011 végén, erre való tekintettel indítványozta akkor az ügyész a legsúlyosabb kényszerintézkedés megszüntetését.

A csütörtöki tárgyaláson elhangzott, hogy Hunvald György kényszerintézkedésének ügyében a vádlott indítványa nyomán a strasbourgi emberi jogi bíróság már megkezdte az érdemi vizsgálódást.

A perbeszédek jövő héten a vádbeszéddel kezdődnek meg, azután védőbeszédek következnek, az elsőfokú ítélet kihirdetésére pedig várhatóan február második felében kerülhet sor a Hunvald-ügyben a Fővárosi Törvényszéken.

Olvasóink írták

  • 2. kopkop 2012. január 19. 21:35
    „Ebben a témában nincs nagy tülekedés”
  • 1. LukSzusz 2012. január 19. 19:43
    „Erről lapítanak az elvtársak mint süket disznó a búzában.Milliárdos lopás,Persze Schmitt orvosija az egetrengető.
    Legalább 40 évre bezárni az ilyen csaló lopó polgármestert és bandáját.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Kockafejű idiótáknak˝ titulálták az EU köztisztviselőit

Az EU köztisztviselőit súlyosan sértő állításokat fogalmaz meg az Amerikai Népszava című lap -… Tovább olvasom