Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Befogtak egy kukázó medvecsaládot Tusnádfürdőn

Befogták és elszállították Tusnádfürdőről azt az anyamedvét, amelyik három boccsal járt be rendszeresen a városba élelmet szerezni, és rettegésben tartotta a székelyföldi település lakóit - közölte az Agerpres hírügynökség.
Domokos László, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója a hírügynökségnek elmondta, a medvecsaládot három heti megfigyelés után csalogatták be hétfő hajnalban egy ketrecbe a tusnádfürdői vasúti állomás mellett. Ott elkábították az állatokat, és egy másik megyébe szállították őket. Az anyára helymeghatározó (GPS) jeladó készüléket szereltek, amely annak a megfigyelését teszi lehetővé, hogy milyen mértékben sikerül beilleszkednie új környezetébe.

A környezetvédelmi hatóságok arra készülnek, hogy ezen a héten egy másik két bocsos anyamedvét is befogjanak és elvigyenek Tusnádfürdőről. Albert Tibor, a 90 százalékban magyarok által lakott fürdőváros polgármestere azért kérte a medvék áttelepítését, mert úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy emberre támadnak. A Kovászna és Hargita megye határán fekvő, erdőkkel körülvett településen az is előfordult már, hogy egy medve betörte egy idős asszony házának az ajtaját, és bement az előszobába élelemért.

Egy évvel ezelőtt a sajtó tág teret szentelt annak, hogy a medvék a tusnádfürdői származású Korodi Attila jelenlegi környezetvédelmi miniszter szüleinek a gazdaságába is betörtek és elpusztították a majorságot.

Az erdészeti és környezetvédelmi szakemberek szerint az európai medvék harmadrésze Romániában található. A közelmúltban Romániában számba vett 6000-6300 medve jelentős hányada a Székelyföldön él. Kovászna megyében 1200 medvét, Hargita megyében ezret számoltak meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romokban a néhai józsefvárosi piac - fotók

A területet hétfő reggel mintegy 80 rendőr vizsgálta át, és adta át a 30 napra felelős őrzésre a MÁV… Tovább olvasom