Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Behajtja a kamarai díjat az adóhatóság

Rövidesen megkezdi az adóhivatal az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtását - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
A napilap cikke felidézi, hogy a vállalkozókat tavaly óta arra kötelezi a jogszabály, hogy évente ötezer forintot utaljanak át a gazdasági kamaráknak. Becslések szerint a múlt évben több mint százezer vállalkozás feledkezett el a befizetésről, és előfordulhat, hogy idén is sokan késedelembe esnek majd.

Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy többen egyszeri díjként tekintenek a kamarai hozzájárulásra, pedig minden esztendőben át kell utalni, a határidő idén is március utolsó napján jár le. A pénz a kamarákhoz kerül, az adóhivatal csak az összegek behajtásakor, vagyis csak abban az esetben jut szerephez, ha egy-egy vállalkozás nem fizeti be az ötezer forintot.

Olvasóink írták

  • 19. C6H12O6 2013. február 28. 19:53
    „Nekem még a kamara a világon semmiben nem segített. Kiléptem már régen és most megint visszaerőltettek. Hogy járjanak el kapálni az ország túlsó végére az 5000 Ft-ból.”
  • 18. bánki 2013. február 22. 18:46
    „Három ,,kamara " tagja vagyok!

    Évente 5000 + 5000 +35000 = 45 000 Ft/év.
    A kötelező ,,kredit" pontok begyűjtése szerényen is 100 000 Ft/év !

    Miről beszélünk ?

    <moderálva>”
  • 17. Anmari51 2013. február 22. 16:53
    „Anmari51
    Aki szünetelteti a vállalkozását annak nem kell Kamarai tagdíjat fizetnie, de ha még nem tette volna meg személyesen vigye be, vagy elektronikus úton csatolja a szüneteltetésről kapott dokumentációt scannelve.
    Akkor lép hatályba a Kamarai tagdíj fizetési kötelezettség és öt napon belül be kell jelenteni a Kamarának is, ha újra indítod a vállalkozói tevékenységed.”
  • 16. pachakuti 2013. február 22. 15:36
    „Érdekes, habár rövid cikk születhetne arról, mit nyújt a kamara cserébe az évi 5000 Ft-ért a kb. 750000 vállalkozó-vállalkozásnak.
    csupán érdekességként: 750E x 5E = 3milliárd 750 millió forintocska!”
  • 15. rózsakert 2013. február 22. 14:45
    „12.papsajt 2013.02.22. 12:45

    Miért csodálkozik?????

    a pozitiv diszkriminált élősködők lent és fent nyírják birka módjára a még adózókat...ez kuruczia---még 15 hónapig !”
  • 14. Emberségetavilágnak 2013. február 22. 13:53
    „11 Dodeka
    Nem rólam van szó.
    Az, akit érint, (nem szegedi), fölháborodva mutatta a papírt.
    Befizettették vele.
    Az ügyet nem hülyeségnek nevezném, hanem egészen másnak.”
  • 13. Besenyő_Pistabácsi 2013. február 22. 13:42
    „Munka évek óta nincs, csak a vállalkozásra egyre rakódó terhek nőnek! Még is melyik nem létező jövedelemből akarják behajtani? Miért nem szereznek előbb munkát, vagy segítenének behajtani a vállalkozók kintlévőségeit?”
  • 12. papsajt 2013. február 22. 12:45
    „Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozást a "nagymamától kapott" százmilliók ügyében Gáspár Győző ellen.

    a korábbi gyanú szerint bűntársakkal követett el. "Győzike" azt állította, jóléte annak köszönhető, hogy nagymamája, Maris mama adott neki 196 millió forint készpénzt, vásárolt három házat dédunokáinak, és százötvenmilliós vagyonát is ráhagyta. Ez összesen közel 400 milliós érték.”
  • 11. dodeka 2013. február 22. 10:42
    „Emberségetavilágnak: ne haragudj de az hülyeség amit leírtál. Ha neked 2012.01.01-én szünetel a vállalkozásod és nem is volt "élő" abban az évben akkor nem kell fizetni, regisztrálni. A kamara weboldalán is fenn van:

    Kell-e regisztrálnom, ha szüneteltetem vállalkozásom?
    Ha az egyéni vállalkozó 2012. január 1-én már szüneteltette a tevékenységét, akkor a regisztrációs kötelezettsége a vállalkozói tevékenység újbóli megkezdésekor keletkezik, és az újrakezdést követő 5 napon belül kell regisztrálnia. Ha 2012. január 1-ét követően kezdi meg a szüneteltetést, akkor már 2012. évre vonatkozóan van regisztrációs kötelezettsége.”
  • 10. zoolii 2013. február 22. 10:33
    „Hát igen. A mi vállalkozásbarát kormányunk!”
  • 9. maci53 2013. február 22. 10:31
    „Én az Ügyvédi Kamarára gondoltam ahol a kedves ügyvédek úgy teszik zsebre a 100 ezreket mint a zsebkendőt,számla nélkül, de lehet hogy a főnökük sem ad számlát ezért sírí a csend.”
  • 8. Mil 2013. február 22. 09:35
    „El kell húzni ameddig lehet, kerüljön nekik többe a hús mint a leves.. Ez egyszerű sarc, pénzlehúzás, nem több. Védelmi pénz ha úgy tetszik.”
  • 7. studyfy 2013. február 22. 08:55
    „Az adóhatóság szerintem nem azért van, nem az a a feladata, hogy civil szervezetek tartozásait behajtsa.”
  • 6. KamuNeni 2013. február 22. 08:50
    „Ja, sok baromsag meg fog szuni 15 honap mulva!!”
  • 5. rózsakert 2013. február 22. 08:03
    „EGYÉBKÉNT MÁR CSAK 15 HÓNAP ÉS EZT A BAROMSÁGOT IS ELTÖRLIK !!!”
  • 4. rózsakert 2013. február 22. 08:01
    „2.geysa1 2013.02.22. 07:18

    Na és aki szünetelteti a vállalkozását, annak is kell fizetni?

    A szolgáltatás - ellenszolgáltatás elve sérülne----PERSZE KURUCZIÁBAN MI NEM SÉRÜL?????----ÍGY NEM !
    CSAK A TÉNYLEGEES TEVÉKENYSÉG VÉGZŐKNEK KELL !”
  • 3. Emberségetavilágnak 2013. február 22. 07:56
    „Igen, Géza, annak is.
    Megkérdezte (a felszólító levélre reagálva) a 2012 január elseje óta szüneteltető, otthon babázó vállalkozó, hogy ugyan miért, azt a válasz kapta, hogy "azért kell fizetni, mert ez a felső utasítás".
    Az 1990-es évek közepetáján ezt egyszer már eljátszották a szocialisták.
    Kötelező kamarai tagság, kötelező kamarai tagdíj, plusz árbevétel arányos hozzájárulási díj.
    Épp a Fidesz volt az, amelyik megszüntette.
    10 év nagy idő, lám, meg tudja fordítani a széljárást.”
  • 2. geysa1 2013. február 22. 07:18
    „Na és aki szünetelteti a vállalkozását, annak is kell fizetni?”
  • 1. EPERKE 2013. február 22. 06:42
    „VALAMIT NYÚJTHATNÁNAK IS EZÉRT CSERÉBE?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszáradt szennyvízaknába zuhant egy lovas kocsi Mezőhegyesen

Kiszáradt szennyvízaknába zuhant egy lovas kocsi Mezőhegyesen, a 18-as majorban csütörtökön,… Tovább olvasom