Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Beismerték tettüket a kisgyermeket gázoló autósra támadók

Beismerő vallomást tett az a három ember, akik rátámadtak egy autósra és utasára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkátán, kedd délután. Az autós egy 3 éves kisfiút ütött el, aki féktávon belül lépett az autó elé.
Az autós egy 3 éves kisfiút ütött el, aki féktávon belül lépett az autó elé. Súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg is a nyíregyházi kórházban ápolják - mondta el a Független Hírügynökségnek Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A balesetet után a gyermek szülei és egy nő ismerősük szaladt az autóhoz, betörték a kocsi szélvédőjét, és megverték a vezetőt és utasát. Az ügyben a mátészalkai rendőrkapitányság vizsgálódik, a verekedők ellen csoportos garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt indítottak eljárást - tette hozzá a szóvivő.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a megvert sofőrt a gyanúsítottakhoz hasonlóan már meghallgatták. Társa, aki a karambol idején még az autóban ült, látván a támadókat, elszaladt. Róla egyelőre nem tudni semmit, a sofőr elmondása szerint ő könnyebben sérült.

Olvasóink írták

  • 8. péter g. 2008. április 09. 20:57
    „"A fajvédő médiumokat meg nem is kell említeni. A helyiérdekű SZON-nál sem esik egy szó sem arról, hogy kik az elkövetők (kommentelési lehetőség sincs, természetesen; pedig a hozzászólások száma még a tegnapi ezres rekordot is garantáltan megdöntötte volna). A Néphazi szintén nem írta meg a származásukat, sőt, kifejezetten "csökkenti" a bűn mértékét már azzal is, hogy lincselés vagy hasonló, durva bűncselekmény helyett már a címében ("Balesetük után megvertek egy sofőrt és utasát Nyírkátán") is egyszerű "verést" ír. A NOL híréből mellesleg kiderül, hogy eddig a harmincból két embert vittek be - értsd: 28-at futni hagytak. Esetleg még két-hármat lefognak később, de semmiképp sem az egész, egyformán bűnrészes bandát. Aztán Magyar-Ungár Elemér, Klecska Ernő, Czirok Péter és a többi szemétláda fajvédő a végén eléri, hogy a megfélemlített, sakkban tartott bíróság felmentse őket. Ha, kihasználva a jogrendszer hibáit, olyanokkal kimagyarázzák magukat, mint Olaszliszka kapcsán - lásd pl. a halvér esetét..."
    Itt egy rövid (nem teljes) lista az Olaszliszka óta elkövetett lincselésekről:
    Megint lincselni akart a cigánycsürhe
    Hosszúpályi, 2006. november
    Megint lincselni akart a cigánycsürhe! Jobbik: Kolompár a főkolompos
    Tiszanána, 2007. február
    Halálos gázolás Borsod megyében - megfenyegették a sofőrt
    Köröm, 2007. február
    Olaszliszka II: ismét balesetért lincseltek
    Gyöngyösoroszi, 2007. április
    Baleset után majdnem lincselés
    Miskolc, 2007. május
    A gázoló csak a kiérkező rendőröknek köszönheti, hogy megúszta!
    Nyírmihálydi, 2007. június

    Újabb lincselés: megverték a kislányt elütő sofőrt”
  • 7. Kolompár Rómeó 2008. április 09. 09:15
    „Ha mindez délután történt, akkor - gondolom - a dolgos állampolgárok reggeli vagy éjszakai műszakosok voltak, ha percek alatt ennyien össze tudtak szaladni.

    Szerintem nem kéne adókat csökkenteni, sőt. Emelni kell mindent, hogy ezt a szerencsétlen hátrányos helyzetű kisebbséget még inkább tudjuk támogatni, mert minden kultúra csak színesíti egy ország népességét. Erre a kultúrára pedig nagy szükség van.

    Csak így tovább, Új Magyarország!”
  • 6. rumeláj 2008. április 09. 01:11
    „pl. az usa-ban az ilyen "szülőket" simán sittre vágnák a gondatlanságuk miatt is kapcsiból.”
  • 5. Túrabakancs 2008. április 08. 22:03
    „Ha a magyarverések (lincselések) továbbra is ilyen ütemben folytatódnak, akkor pár éven belül fennáll egy cigány-magyar
    polgárháború kirobbanásának a veszélye! Egyébként is hatalmas
    a feszültség a lakosokban, ezt pedig sokan le fogják vezetni a
    kisebbségieken, de erről csakis ők tehetnek! Gárda ébresztő!!!”
  • 4. Tódi 2008. április 08. 21:38
    „Á , biztos nem cigányok voltak, ők dolgoztak a földeken.
    Inkább vikingek - ez jobban hihető
    Lassan ide ér a cenzura : tudjátok cigányozni tilos .”
  • 3. majd én megmondom 2008. április 08. 21:12
    „Az a nagy gond ezzel az országgal, ha elütsz egy ilyen kissebségit, és nem te vagy a hibás, két választásod van, vagy megálsz és megkockáztatod hogy meglincselnek, vagy tovább hajtasz mert egyre inkább elszaporodtak a kissebség általi brutalitások. Persze ilyenkor téged büntetnek meg mert ugye egy kissebségit még sem lehet, még a végén lerasszistáznak. De legalább növeled az életben maradási esélyeidet.
    Most várnám az áládárok , és kolompár orbánok, ajvékolásait. Most emeljék fel a hangjukat, ilyenkor bezzeg halgatnak.
    Amugy én nem mertem volna megállni, inkább vállaltam volna a büntetést.”
  • 2. péter g. 2008. április 08. 20:39
    „"Féktávolságon belül rohant egy neveletlen cigánypurdé egy kocsi elé: súlyos (újabb hírek szerint csak könnyű) sérüléséből legalább tanulni fog (ha már máshogy nem). Saját kárán tanul a balesetből a hibátlanul gázoló magyar is: nem lett volna szabad megállnia. Ugyanis mintegy harminc cigány támadt rá, kocsijának ablakait beverve, őt magát pedig brutálisan bántalmazva. A kiérkező mentősök és a Mátészalkai Rendőrkapitányság egyenruhásai vetettek véget a lincselésnek. Gárdisták, készülhettek!"
    OLÁHLISZKÁNAK NINCS VÉGE!!!”
  • 1. Feri 2008. április 08. 20:23
    „Egy másik hírügynökségnél olvastam, hogy a támadók harmincan voltak. És ez a másik nem "független" hírügynökség.
    Ezek nem tanulnak semmiből! A kisgyermek itt is figyelmetlenül szaladt az útra. De mit keres egy három éves az út mellett és miért nem vigyáztak rá a szülei?! Majdnem öltek itt is az indiánok. Hál Isten itt időben jöttek nem indián testvéreink és segítettek. De mi lett volna, ha nem jönnek időben?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány: A következő két évben nem hajt a tatár

Amint lehetőség nyílik rá, elsőként a 4 százalékos társasági különadót és az 1950 forint összegű egészségügyi hozzájárulást fogják megszüntetni. Tovább olvasom