Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Bejelentések tucatszám

A megyei választókerületek választási bizottságai tegnap egész nap jelentéseket írtak, merthogy tucatszám érkeztek kampánycsendsértésekre vonatkozó bejelentések hozzájuk. Röpcédulákról és szavazásra buzdító telefonokról szólt a panaszok többsége.
Bizonyítottság hiányában nem nagyon tudtak mit kezdeni a választási bizottságok a kampánycsendsértésekről érkező bejelentésekkel vasárnap, hiába volt ezekből több tucat is a megyében. A legtöbb panasz Győrből és Mosonmagyaróvárról érkezett, Sopronból valamivel kevesebb. A választók azt kifogásolták elsősorban, hogy postaládájukban szombaton és vasárnap az egyik párt röpcéduláit találták, de azt nem tudták minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ezeket a lapokat péntek éjfél után kapták meg. A választási bizottságoknak így is mérlegelniük kellett a bejelentéseket, s ezekről jelentést írni. Ugyanígy tettek a másik panasszal, amely ugyanannak a pártnak a támogatására buzdító telefonokra vonatkozott: az egyik ismert hazai művész hívta fel a választókat részvételre, szavazásra buzdítva.
Mosonmagyaróváron a mintaszavazólapokkal kapcsolatban érkeztek bejelentések, de ezeket is elutasították. Ugyanitt egy másik párt SMS-üzeneteit is kifogásolták a választópolgárok.
Az Országos Választási Bizottsághoz továbbították viszont mindenhonnan azt a kérelmet, amely arra vonatkozott, hogy minden urnát bontsanak fel – azokat is, amelyeket a külföldön szavazók miatt a jogszabály szerint nem lehet. A választókerületek választási bizottságai úgy értékelték, hogy ez a kérdés nem hozzájuk tartozik, ezért továbbították a bejelentést az OVB-hez.
Tegnap este érkezett a hír: kampánycsendsértést követett el az egyik győri internetes médium, mivel olyan jellegű hírt tett közzé vasárnap, ami alkalmas a választók befolyásolására. Az internetes portál szerkesztőségét felszólították, hogy a kifogásolt cikket vegye le.

Szabó János visszalépett

Érdekes módon semmiféle választói értetlenséget nem okozott a győri 2-es számú választókerületben az, hogy a szavazólapon át kellett húzni Szabó János (MDF) nevét. A képviselőjelölt ugyanis szombaton visszalépett, emiatt kapott javított szavazólapot 51.150 szavazásra jogosult állampolgár Győrött.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Motorosbemutató a fogyatékkal élőknek

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom