Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Békekoncert a Duna Palotában

Újévköszöntő békekoncertet tartanak szombaton a Duna Palotában Budapesten, a műsorban cigány fiatalok lépnek fel.
A közönség meghallgathatja egyebek mellett Kállai Ernő hegedűjátékát: a fiatalember a New York-i Juilliard School hegedűművész szakán negyedéves hallgató. Fellép a Junior Prima-díjas Oláh Dezső és Oláh Tzumo Árpád dzsesszzongorista, utóbbi a Thelonious Monk Institute of Jazz University diákjaként diplomázott 2005-ben. Sárközi Lajos a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek előképző tagozatán tanul hegedű szakon, a műsorban Hubay Jenő Carmen-fantáziáját adja elő.

Az első békekoncertet a cigányok elleni társadalmi előítéletesség, illetve a szélsőségesen fajgyűlölő mozgalmak és szervezetek térnyerése elleni tiltakozás hívta életre 2008 decemberében - közölte a szervező Fővárosi Cigány Ház az MTI-vel. Közleménye szerint a rendezvénysorozat folytatása mellett szól egyrészt, hogy a szombati műsorban fellépő művészek a cigányok jövőbeni reményei és büszkeségei, generációjuk legjelesebbjei; a másik ok, hogy az előző évhez képest nem változott, nem javult a cigányok társadalmi helyzete, ráadásul a politika eszközzé tette a fajgyűlöletet a politikai hatalom megszerzésében és megtartásában.

A Fővárosi Cigány Ház - korábbi nevén Cigány Szociális Művelődési és Módszertani Központ - 22 éven keresztül több ezer budapesti továbbtanuló cigány fiatalnak nyújtott ösztöndíjat, a 2009/2010-es tanév első félévében 568 diáknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten sérültek meg egy balesetben

Két embert kórházba szállítottak, miután két személyautó összeütközött a Béke és a Gyöngyösi utca… Tovább olvasom