Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 13°C | 23°C Még több cikk.

Békemenet - Politológusok szerint vitathatatlan a demonstráció sikere

Vitathatatlan sikernek tartotta az m1 Este című műsorában megszólaló két politológus a kormány mellett tartott szombati demonstrációt, ugyanakkor azt eltérően értékelték, hogy ennek lesz-e hatása a nemzetközi közvéleményre.
Fricz Tamás, politológus - a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozduláshoz csatlakozó Civil Összefogás Fórum szóvivője - úgy vélte, a megmozdulásnak azért volt jelentősége, mert sikerült bizonyítani, hogy a kormány mögött áll a többség. Hangsúlyozta: az utóbbi időben átfogó támadások érték Magyarországot, ezért szükséges volt megmutatni, hogy a magyar kabinet nem egy "autokrata, diktátor, fasiszta" kormány. Szerinte a résztvevők száma azt bizonyítja a nemzetközi közvéleménynek és médiának, hogy az az azért lehetetlen, hogy ha ennyien kiállnak a kormány mellett, akkor az egy diktatúra.

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője megjegyezte, hogy azért diktatúra is meg tud mozgatni ilyen tömegeket, erre volt példa 1957-ben. Ugyanakkor szerinte ettől függetlenül igaz, hogy a tüntetés bebizonyította, hogy a kormány mögött ma is tömegek állnak. A politológus vitathatatlan sikernek nevezte a demonstrációt, ugyanakkor nem gondolta, hogy ennek nagy hatása lesz a nemzetközi közvéleményre, mert szerinte a kormányoldalon túlbecsülik a sajtó hatását. Megjegyezte: azért "kinézi" az Európai Bizottság elnökéből és a különböző európai államférfiakból és asszonyokból, hogy nem a sajtóból tájékozódnak.

Békemenet - a politológusokat is meglepte a résztvevők száma. Fotógaléria: MTI

A politológus úgy vélte, hogy ez a tüntetés elsősorban befelé szólt, azt kívánta ellensúlyozni, hogy külföldön egyértelműen kritizálják a magyar kormány és a parlamenti többség döntéseit a sajtó, a baloldal és a jobboldal részéről is. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a liberális sajtóban jelentek meg ilyen támadások, hanem a kormánynak belföldön is nagyon neves konzervatív, jobboldali közgazdászok "elég kemény mondataival kell szembenéznie".

Arra a kérdésre, hogy a IMF-tárgyalásokra lehet-e hatással a demonstráció, Filippov Gábor azt mondta: az IMF-nek nagyon konkrét követelései, feltételei vannak, és úgy tűnik, hogy a kormány ezeket többé-kevésbé teljesíteni fogja, ezért nem hiszi, hogy az IMF-et nagyon érdekli, kik és hogyan tüntetnek ellenük.

Fricz Tamás ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a január 2-i kormányellenes tüntetést "nagyon feltupírozta" a nemzetközi sajtó, így a mostani, sokkal több résztvevővel megtartott kormány melletti demonstrációnak kell, hogy legyen üzenete a nemzetközi sajtónak.

A Békemenet során a Belügyminisztérium szerint négyszázezren demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten. A Hősök teréről elindult tömeg élén a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András főszerkesztő és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: "Nem leszünk gyarmat". Amikor a menet elérte a Parlament főbejárata előtti teret, a már ott korábban összegyűltek tapssal köszöntötték az érkezőket.

Békemenet - a politológusokat is meglepte a résztvevők száma. Fotógaléria: MTI

Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője a Parlament előtti Kossuth Lajos téren egy emelvényről szólva a tömeghez azt mondta: egymillióan vesznek részt a megmozduláson. Bayer Zsolt közíró, a Fidesz alapító tagja a Kossuth téren arról beszélt, hogy tüntetésük azt üzeni: "ez a kormány nincs egyedül".

Széles Gábor nagyvállalkozó, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa a televíziójának nyilatkozva azt mondta: ez az évtized legnagyobb megmozdulása, és lehet, hogy 1956 óta nem volt ekkora tüntetés Magyarországon.

A Békemenet elnevezésű civil demonstrációt követően az MSZP közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját, a költségvetés hiányát növelő igazságtalan adórendszerét, az árakat növelő és a forintot értéktelenítő szabadságharc károkozásait nem semlegesíti "pár tízezer ember" demonstrációja.

Olvasóink írták

260 hozzászólás
  • 260. seleron 2012. január 23. 13:32
    „Természetesen az okosabbja otthon maradt. Gyurcsányék mellett se tüntettem volna, de az Orbán mellett meg pláne nem tüntetek.
    Én nem értem ezeket az embereket, akik nem veszik észre, hogy nem a birka Gyurcsányt politikájának a gazdaságát örökölte Orbán elvtárs, hanem egy még szarabb gazdaságot hozott össze. Ennyire még a Gyurcsányék se hazudtak. Ezek meg szemrebbenés nélkül.
    Csak azt nem tudom hogy milyen anyagi körülmények között élő emberek tüntettek a kormány mellett. Mert hogy nem kisnyugdíjasok, vagy a kormány miatt munkájukat elvesztett emberek, az is biztos”
  • 259. racionalitás? 2012. január 23. 11:49
    „234. bambinaXX 2012.01.22. 16:39
    232! "számok vannak-melyek..mindent leírnak és minősítenek"
    Igazad van. De milyen áron?! Úgy értem - még milyen EGYÉB követelésekkel jár együtt az a "kedvezményes" kamat?

    a kamatkülönbség mely megmaradna minima 5% netto....számold ki...ez majd egy ezer milliárd ft....ebből a bkv-máv-orvosok-önkormányzatok problémája majd 3-szor megolható lenne....DE NEM-MERT ő viktátorsága---PIACRÓL AKAR KURUCZOSODVA FINANSZIROZNI...HÁT?????,....INKÁBB NEM ÍROM TOVÁBB...ITT KELL DÖNTENI PRO VAGY KONTRA...AKI MEGY A 9% FELETTI KAMAT MELLETT DÖNT...PASSSSSSSSSSSSSSSZ”
  • 258. racionalitás? 2012. január 23. 11:49
    „234. bambinaXX 2012.01.22. 16:39
    232! "számok vannak-melyek..mindent leírnak és minősítenek"
    Igazad van. De milyen áron?! Úgy értem - még milyen EGYÉB követelésekkel jár együtt az a "kedvezményes" kamat?

    a kamatkülönbség mely megmaradna minima 5% netto....számold ki...ez majd egy ezer milliárd ft....ebből a bkv-máv-orvosok-önkormányzatok problémája majd 3-szor megolható lenne....DE NEM-MERT ő viktátorsága---PIACRÓL AKAR KURUCZOSODVA FINANSZIROZNI...HÁT?????,....INKÁBB NEM ÍROM TOVÁBB...ITT KELL DÖNTENI PRO VAGY KONTRA...AKI MEGY A 9% FELETTI KAMAT MELLETT DÖNT...PASSSSSSSSSSSSSSSZ”
  • 257. mivaan? 2012. január 23. 10:23
    „264! Egyetértek. valaki hasonló névvel jelentkezik be, mint én.. én ezt gondolom:
    addig nem lesz jobb, semmilyen kormány regnálása alatt, míg nem lépünk túl a "magyaros"=ügyeskedő(kiskapukat kereső) mentalitáson. amíg az a faszagyerek, aki minél több adót nem fizet be, vagy más módon kijátssza a (jog)szabályokat, addíg nem kell csodálkozni, hogy ott tartunk, ahol. és csak a megszorítások jönnek, ill. mégjobban eladósodunk..”
  • 256. szandokán 2012. január 23. 09:15
    „Itt látható a sok agymosott aki egyetért azzal,hogy ne kapjunk kafetériát,keressünk kevesebbet,akinek nincsen lába meg agydaganata van az menjen dolgozni,Bayer Zsolt is egy <moderálva> jól fizetett ingyenélö,”
  • 255. Krampampuli 2012. január 23. 08:40
    „250. mivan? 2012.01.22. 19:32
    Nem értek valamit. Lehet békemenetet szervezni itt a februári fizetésekig, a 450 Ft-os üzemanyag árak mellett, százezres hanem milliós tandíjakig. A Vezetőnk mond valamit, majd a teljes ellenkezőjét mindkettőnek tapsikolnak. Elegem van a nagyszerű közmondásokból, az iszonyú jó kommunikációból, meg a szeretet erejéből. Ebadó, balesti adó, ingatlanadó, és még van aki tapsikol Ezeknek? És a másik (bal) oldal is elmehet a sunyiba a pánikkkeltésével, hogy államcsőd lesz. Egyszóval a magyar politika férges úgy ahogy van!!! Köszönjük!

    - kérek egy példát bárhonnan ahonnan a kis túlzással az államcsődből mosolyogva egyre könnyebb terhekkel kijutott egy ország. Csak egy példát légy szíves! A hitellel kapcsolatban pedig "Lássuk be, hogy akiknek eddig segítséget nyújtott az IMF azok közül egynél sem javult a helyzet..." Kovács Árpád (Költségvetési Tanács elnöke)
    Nem tudom csak remélem, bízom és elvárom ettől a kormánytól, hogy kivezesse az országot a bajból de egyben biztos vagyok. Minden más párt jelenleg Magyarországon jelenleg erre teljességgel alkalmatlan!”
  • 254. Berlusconi 2012. január 23. 08:32
    „Birkanyáj...”
  • 253. W666W 2012. január 23. 04:32
    „Lehet szimpatizálni a PÁRTOKKAL / maszop, és faszsesz / DE OBJEKTÍVEN KÉNE..A Sárga fanok 8 éveznek ezerrel mert a "kedves Indián" nagy IGAZMONDÓ Megmondta nekik Igaz a HÍR TV-N keresztül mert ugye amikor Kelett volna 3 évre lenyelte a nyelvét a parlamentbe és játszotta a sétödöttett..A Másik oldal ?? na azok meg miután látták, hogy a Fletó szépen Őket is átkurta akkor meg a fejüket a homokba dugták..Egyetlen értelmes lépésük az volt mikor Bajnait rakatták a POZICIÓBA de akkor már késő volt...
    Azért milyen érdekes, hogy a Sárga Kedves vezetö is tiszta bort iszok vizet prédikálok alak lett..Hova tünt aza fene nagy bátorság ami akkor volt amikor farmerban narancsokat osztogattak ?? talán esetleg felnőttek azt látták, hogy bezony az öreg mszmp-sek nem is voltak olyan hülyék ?? Plusz a királyok sem ?? OSZD MEG ÉS URALKODJ !!!! mindig is ez volt a ORBÁN és GYURCSÁNY féle .....POLITIKUSOK jelszava !!!
    A Sok .... megbutított Páértkatona vagy szimpatizáns ugrik ezerrel mert elhiszi azt amit ezek ..... mondanak..
    Még senkinek sem tünt fel hogy ezek csak azt csinálnak ami épp az adott körülmények közt NEKIK JÓK !!!
    POLITIKUSOK és a szavazok csak SZÁMOK nekik..Orbán is szarja le hogy mi lesz Piri Nénivel csak adja a voksot hogy ne essen ki a jó tejelö parlamenti csöcs a szájukból..vajon miért szavazza meg MINDIG azt hogy a honatyák fizetése lehetöleg NE VÁLTOZZON ??????

    A FIDESZ és az MSZP ÖSSZES JELENLEGI VEZETÖJÉT tárgyalás NÉLKÜL egy LAKATLAN SZIGETRE DEPORTÁLNI azt ott játszadozhatnak meg manipulálhatják egymás..J aés az ÖSSZES Hozzájuk köthertö NAGYVÁLLAKOZÓT és KÉTKEZI MUNKÁVAL termeljenek hasznot MINIBÁLBÉRÉRT és HAGYJÁK VÉGRE BÉKÉN az EMBEREKET !!!!!!!

    .... POLITIKUSOK !! csak széthúzást tudnak csinálni az emberek között a HATALOMÉRT !!! <moderálva...>”
  • 252. Mogyoró 2012. január 23. 04:30
    „Egyszóval, mind a 3 fazon a fityesz fizetett embere, ezért kapják a zsíros állami megrendeléseket, nem olyan jótékonyak ők mint mutatják, kizsákmányolók mint a többi vállalkozó, aki nem jelent be, nem fizet TB utánad, minimál béren alkalmaz, és lehetőleg dolgozz többet 8 óránál, de azért nem fizetünk.”
  • 251. döngicse2 2012. január 22. 23:49
    „stoki
    255!. Erről írtam!Igazad van!!!Néztem a képeket,levették a külhonikaról készülteket! Tegnap még ott volt!
    Ne itt akarják megmondani nekünk mi,vagy ki kell!Van nekik is mit az országukban rendbe tenni!Beleavatkozni a mi dolgainkba.Jöjjön ide lakni,dolgozni ,adózni és akkor vonuljon!
    Itt is ott is szavazni,beleszólni dolgainkba ilyen nincs!Ott szavazzon ahol él.Más országok ilyet nem engednek 2 helyen szavazni,büntetik aki ezt teszi.”
  • 250. manstein 2012. január 22. 23:42
    „253. Ez mind szép, csak sose értettem ilyen óriás rendezvényeknél, hogyan lehetne ezt kivitelezni, mármint hogy iszonyú sok embert pár ezer forintért összeterelni. 3 ezer forint 10 ezer embernél már 30 milliót jelent, és itt nem annyian voltak. Az Index írt 100 ezret, a belügy 400 ezret, úgyhogy a kettő között lehetett, mondhatunk pl. 200 ezer embert. Ha ebbe 10 ezer emberrel besegítettek volna, az nem sokat jelent, elenyésző, mégis olyan iszonyatos pénz, hogy kizártnak tartom, hogy ez lett volna. Másrészt voltak más költségei is a szervezőknek, úgyhogy alig hinném, hogy ez a sok ember pénzért gyűlt volna össze. Az igazság sokkal szomorúbb: hívő fidesznyikek voltak.”
  • 249. Takavaka 2012. január 22. 22:20
    „Érdekes. Mintha ezek az emberek nem ebben az országban élnének, hanem egy teljesen másikban. Ott szeretnék én is élni, ahol ennyire jó a helyzet. Sajnos én nem azt tapasztalom, hogy ennyire jó lenne itt, ahol most élek. Valaki nagyon rosszul látja a dolgokat. Ez lenne a helyes út, amin a kormány jár? Én még ekkora tömeg láttán sem lettem meggyőzve!”
  • 248. Queenmargareth 2012. január 22. 21:58
    „255. stoky 2012.01.22. 21:29
    hagyd, nincs emberi érzése, csak ön és viktorimádata. Fogalma nincs a nyugodt beágyazott állása mellett milyen szenvedéseken mennek keresztül.
    átérzem, mert én is a 27 ezres vagyok.....”
  • 247. tabularasa 2012. január 22. 21:32
    „"Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja.
    Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója"

    Kós Károly

    Akinek inge, vegye magára!
    <moderálva offtopic>”
  • 246. stoky 2012. január 22. 21:29
    „Lukrécia. Az lenne a kérdésem, hogy ha édesanyád nyugdíja csökkent volna, és a havi megélhetése került volna veszélybe, akkor is az lenne a véleményed, hogy igen FIDESZ jól csináljátok, ez kell, ez így tökéletes. Vagy ha édesanyád rokkant nyugdíjas, természetesen jogosan, mert pl. levágták a lábát, kezét vagy egyéb olyan egészségügyi problémája lenne, amitől nem végezheti az eredeti szakmáját. Anyósom például nem végezhet szellemi munkát, könnyű fizikai és nehéz fizikai munkát, és ez tényleg így van, mégis 27 000 Ft-ot kap havonta, mert a rokkantsági bizottság így határozott és nem volt idegzete folyamatos tárgyalásokra járni, ahol megaláznák, s csak még több problémát okoznának neki. Szabályosan abba betegedett lelkileg bele, hogy 16 éves kora óta keményen gürcölt a szegedi kendergyárban, (ami okozta a fizikai leépülését) és kiszúrják a szemét az említett összeggel. Na ha ezt épp ésszel feltudod dolgozni és azt, hogy 27 000 Ft-ból kihozod az 54 000 Ft-os rezsit és még vígan kajálsz is belőle, akkor vagy életművész vagy, vagy már elve bolond! Tehát ne szóld meg a rokkant nyugdíjast, aki ténylegesen beteg, mert fingod sincs róla min mennek keresztül! Valamint az ország államadósságának növekedése már 1989 előtt megkezdődött és azóta folyamatosan növekszik, és ebbe minden pártnak és minden kormánynak a keze benne van, de rendesen!!!
    Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy egy párttól és ideológiától mentes kormányra lenne szükség, aki egyenlőnek tekint fiatalt, időset, nőt, férfit, szegényt, gazdagot. Akinek egyetlen cél lebeg a szeme előtt, mégpedig az ország fellendülése, hogy minden itt lakónak jobb legyen, de a minimum az, hogy mindenki legalább megtudjon élni hónapról hónapra, kényelmesen. Persze munkából, nem naplopásból!!!”
  • 245. Zsoltee0716 2012. január 22. 21:01
    „Veolia Group->Szeged Vízmű Zrt.
    GDF Suez->Dégáz Zrt.
    EDF Démász-> Démász Zrt

    Rengeteg pénz kiszivattúz innen az EU. Erre az EU egy kis pénzt is vissza ad, magyarok meg hurrrá milyen rendes ez az EU.
    Talán bele kellene gondolni ha itt maradt volna a pénz mennyivel jobban jártunk volna.”
  • 244. stoky 2012. január 22. 20:59
    „Sziasztok!

    Csak annyit szólnék hozzá, hogy biztos forrásból tudom, hogy az Erdélyből jöttek és akiket busszal szállítottak fel 3 000 Ft-ot kaptak ezért az egész hajcihőért! És nem a jól öltözött nyugdíjasok voltak többségben, hanem a munkanélküli fiataltól a 27 000 Ft-ból élő idős(elég koszos) emberig. Ezt pl. az egyik Békés-megyei településről induló busz utasain lehetett látni. Ráadásul mikor megkérdezte a forrásom :), hogy mi ez a tömörülés, elárulni sem merték, hogy mire várnak, hova mennek...no comment!!!

    Van, aki támogatja a FIDESZ-t! Persze, hogy van. De az is biztos, hogy az imént említett emberkék elmennének az MSZP, LMP vagy más párt szimpátia demonstrációjára is, ha legalább ennyit vagy többet ajánlanának nekik!
    Valamint megvan a véleményem a külföldön élő magyarokról, akik bele akarnak szólni az itthoni magyarok életébe saját Önös érdekük miatt! Gratula Nekik! Ezzel biztosan a szívünkbe lopják magukat!!!
    Több rádió műsorban elhangzott pl. szlovákiai magyarok részéről, hogy nagyon köszönik a kettős állampolgárság lehetőségét, mellyel élni is fognak, de csak addig, hogy felveszik az említett állampolgári címet és ennyi! Ők nem akarnak bele szólni az itthoni helyzetbe, mert nem itt élnek. Szerintem ez a korrekt hozzáállás. Aki nem hasznot akar húzni a kettős állampolgárságból, hanem presztízs kérdésnek tekinti ezt a helyzetet.”
  • 243. lukrecia 2012. január 22. 20:34
    „249. Talán visszaadtátok a 20 000 milliárdot egyetemista okoskám. Fel szeretnék a házadra venni 200 millió hitelt és gazdálkodj. A kamatait rögtön te fizeted.
    Fel sem fogod annyira okos képzést kaptál az SZTE-n.”
  • 242. majus1 2012. január 22. 19:52
    „Sokan voltak a fiúk..nagyon sokan. Széles, Bencsik, Bayer...na meg a Pataki. Annak meg valami jóbarát elmagyarázhatná, ha tömeg van nem kell a közepére állni... Meg a buszok is sokan voltak...
    Ez a Fricznek meg tetszik, Szijjártó repked örömében...Kern Andrásnak ideillő kérdését idézném:
    Itt mindenki hülye?

    Nem baj emberek, biztos vagyok benne, hogy márciustól majd a másik fiúk is sokan lesznek.

    messze lesz ez a 2014...”
  • 241. mivan? 2012. január 22. 19:32
    „Nem értek valamit. Lehet békemenetet szervezni itt a februári fizetésekig, a 450 Ft-os üzemanyag árak mellett, százezres hanem milliós tandíjakig. A Vezetőnk mond valamit, majd a teljes ellenkezőjét mindkettőnek tapsikolnak. Elegem van a nagyszerű közmondásokból, az iszonyú jó kommunikációból, meg a szeretet erejéből. Ebadó, balesti adó, ingatlanadó, és még van aki tapsikol Ezeknek? És a másik (bal) oldal is elmehet a sunyiba a pánikkkeltésével, hogy államcsőd lesz. Egyszóval a magyar politika férges úgy ahogy van!!! Köszönjük!”
260 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fazekas Sándor: aktív agrárdiplomácia kell az elvesztett piacok visszaszerzésére

A magyar agrárdiplomácia a következő hónapokban egy sor olyan országban megjelenik, amelyek korábban a magyar termékek vásárlói voltak. Tovább olvasom