Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Belföldi és külföldi reakciók a Schmitt-interjúra

Az LMP szerint szégyen, ami történt, az MSZP szerint Magyarország lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól, aki a Jobbik szerint sárba tiporta az államfői tisztség méltóságát.
MSZP: Magyarország lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól

Az MSZP szerint Magyarország péntek este már csupán egy rövid és lényegre törő bejelentést, egy lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól - erről Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető közleményben tájékoztatta az MTI-t az államfőnek a közmédiában adott interjúját követően. A közlemény szerint az ország azt várta volna, hogy az államfő azt mondja: "a mai nappal lemondok köztársasági elnöki tisztségemről".

Mesterházy Attila szerint megdöbbenéssel fogadták, hogy - mint fogalmazott - "Schmitt Pál ma sem merte meghozni az egyetlen morálisan elfogadható döntését". Szerinte így Orbán Viktor dolga és felelőssége eltávolítani Schmitt Pált a székéből, hiszen - mint írta - "ő volt az is, aki oda ültette". Elvárjuk ezért Orbán Viktortól, hogy azonnal mondassa le Schmitt Pált - szögezte le a politikus.


Jobbik: Schmitt Pál sárba tiporta az államfői tisztség méltóságát

Az államfői tisztség becsületét és méltóságát tiporta sárba Schmitt Pál a magyarázkodásával - reagált közleményben a Jobbik elnöke a köztársasági elnök közmédiának adott péntek esti interjújára.

Vona Gábor szerint pártját "hidegzuhanyként érte a köztársasági elnök megátalkodottsága, hiszen az egyetlen erkölcsös és felelős döntés, a lemondás fel sem merült benne, de még a bűnbánat legapróbb jeleit sem lehetett tapasztalni nyilatkozatában".

A pártelnök úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök kiengedte Schmitt Pál szellemét a palackból, amellyel már láthatóan nem tud mit kezdeni. Vona Gábor az elnök hivatalban maradásáról úgy fogalmazott: az egyértelműen Orbán Viktor szégyene.

Schmitt Pálnak sportemberként joga van megvédeni saját, de nincs joga tönkretenni az ország becsületét - szögezte le.

A Jobbik elnöke párhuzamot vont Schmitt Pál, valamint Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfőkkel, akik - mint fogalmazott - hozzá hasonlóan ragaszkodtak hivatalukhoz az ügynökmúlt, illetve az őszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése után. Vona Gábor szerint a nemzeti ellenzék álláspontja egyértelmű: Schmitt Pálnak le kell mondania államfői tisztségéről, utódját pedig közvetlenül a népnek kell megválasztania.

Hozzátette: ezen a választáson akár Schmitt Pál is indulhatna, amennyiben - ígéretéhez híven - tisztességesen elkészít és megvéd egy szakdolgozatot.

"A Jobbik sajnálatosnak tartja azt is, hogy az izzadságszagú magyarázkodásra egy lakájinterjú keretében került sor" - fogalmazott a pártelnök


LMP: ez szégyen

LMP véleménye szerint szégyen, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken nem mondott le - jelentette ki a párt Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján Heltai László, a párt egyik szóvivője.

A szóvivő azt mondta, az is szégyen, hogy ott kell állniuk a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt és követelni "a nyilvánvalót" azt, hogy "a bukott elnök" mondjon le hivataláról.

Hangot adott annak a véleményének is, hogy ez a történet már nem Schmitt Pálról szól, hanem Orbán Viktorról, "aki őt hivatalába helyezte és ott tartja minden határon túl". Heltai László azt mondta, az elmúlt 20 évben többször is előfordult, hogy következmények nélküli ország lehettünk, mert bukott emberek nem voltak hajlandóak távozni.

Hozzátette: az viszont az országnak lesz rossz, ha nem tartják be a demokratikus normákat, hanem "ragaszkodunk ahhoz a pozícióhoz, amit elértünk és amire méltatlanná váltunk". Leszögezte: az a morális lék, amit az ország kapott, egyre nagyobb lesz minden nappal, amit Schmitt Pál a hivatalában tölt. Heltai László visszautalt arra, hogy pártjuk csütörtökön elindította a parlamentben az úgynevezett megfosztási eljárást, amihez hétfőn a többi frakció képviselőinek aláírásait is várják.

A Sándor-palota előtt mintegy 100-150 ember gyűlt össze estére, akik kihangosítva hallgatták a köztársasági elnök által a közmédiának adott interjút. A hallgatóság az államfő szavait hol gúnyos nevetéssel, hogy hangos füttyel fogadta. A megjelentek nagyobbik része az LMP aktivistája volt, de egy elkülönült csoportban álltak olyanok is, akik a köztársaság intézménye ellen, a királyság visszaállítása mellett tüntettek.

A Heltai László után felszólaló Vágó Gábor úgy fogalmazott: "szégyen, hogy a köztársasági elnök idáig süllyedt, szégyen, hogy a köztársaságot idáig süllyesztette". Hangot adott annak a véleményének is, hogy ennek a "szégyennek" a valódi okozója a miniszterelnök, aki "bábként odaültetett egy embert, akiről pontosan tudta (...) hogy soha nem fog neki nemet mondani".

A képviselő úgy összegzett, hogy ma két ember jeleníti meg Magyarországot: a miniszterelnök, mint a "Fidesz gyarmat kormányzója" és a köztársasági elnök, mint a "Fidesz gyarmat helytartója". Vágó Gábor a történteket úgy értékelve leszögezte: meggyalázták a köztársasági elnöki intézményt, de ők lemossák a gyalázatot. Hangsúlyozta, hogy ez semmiképpen sem erőszakkal történik majd, mert az erőszak a gyávák fegyvere.

A képviselő azt a véleményét hangoztatta, hogy az államfőnek le kell mondania, majd békés eszközökkel meg kell dönteni a "Fidesz gyarmat rendszerét". Ennek egyik eszközeként említette az LMP által indított népszavazási kezdeményezést.

A párt aktivistái reggel sátrakat tettek ki a Sándor-palota elé és azóta is folyamatosan ülősztrájkot tartanak ott. A tüntetés végén a szervezők az MTI-vel azt közölték, hogy habár csak este kértek területfoglalási engedélyt, ami tíz órakor lejár, de ettől függetlenül aktivistáik egész éjjel kint akarnak maradni.


DK: elfogadhatatlan Schmitt Pál döntése

A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja, hogy Schmitt Pál nem mondott le, és maradásával "tovább alázza Magyarországot".

Molnár Csaba alelnök pénteki MTI-hez eljuttatott közleményében a köztársasági elnök közmédiának adott péntek esti interjújára reagálva közölte: "a csaló tolvajnak kötelessége lett volna lemondani", a maradás, és annak "arcpirító" indoklása tovább taszítja az országot a politikai válságba. Hozzátette: a DK javaslata alapján az országgyűlésnek hétfőn határozati javaslatban kell felszólítania a köztársasági elnököt, hogy távozzon posztjáról.

Molnár Csaba közlése szerint a Demokratikus Koalíció kedden 17 órakor nagygyűlést tart a Sándor-palota előtt, a rendőrségi bejelentést már megtették.

Az alelnök közleményében kitért arra is, hogy most a felelősség Orbán Viktor miniszterelnöké, az ő dolga, hogy az általa Magyarországnak okozott kárt "eltakarítsa".

Schmitt Pál a közmédiának pénteken adott interjújában arra a kérdésre, megfordult-e a fejében, hogy miután megfosztották kisdoktori címéről, lemond az államfői posztról, azt mondta: "nincs összefüggés véleményem szerint, bár sokan így értelmezik". Hozzátette: a legjobb tudása szerint írta meg kisdoktori értekezését, szerinte az becsületes férfimunka volt. Bejelentette: PhD-dolgozat írásába kezd és "Schmitt Pálként és köztársasági elnökként" is kiáll igazáért.


Külföldi reakciók
A világhírügynökségek a péntek este a magyar közszolgálati televízióban elhangzott Schmitt Pál-nyilatkozatból azt emelték ki, hogy a magyar köztársasági elnök nem mond le posztjáról.

A hírügynökségek az államfőnek arra a kérdésre adott válaszát idézték: megfordult-e a fejében, hogy miután megfosztották kisdoktori címétől, lemond az államfői posztról.

A hírügynökségek nem fűztek kommentáló elemeket Schmitt Pál nyilatkozatához. Főként az államfő szavait idézték, melyek szerint az elnök lelkiismerete tiszta, és úgy véli: jó munkát végzett.

Több hírügynökség felidézte Schmitt Pál pályafutását, utalva sportsikereire, és arra, hogy az államfő Orbán Viktor kormányfő javaslatára került a legmagasabb közjogi méltóság tisztébe.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. X_Y 2012. április 01. 17:35
    „Megkezdődött a "tisztogatás":

    http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/
    http://index.hu/belfold/2012/03/31/a_kdnp_elhatarolodik_budapesti_elnoketol/”
  • 36. pala1964 2012. április 01. 11:42
    „nem értem, mit nem lehet érteni, hogy nem mond le Sicc Pali: magánzóként megszokta, hogy valaki (a mndenkori "valaki") kijelentéseit végrehajtsa... az már személyes jellemvonás, hogy azt is túllihegve, ülepet nyelvvel illetve... ha egyszer ezt szereti...

    az eddigi ténykedésével ez van összhangban: a dobóinkat nemhogy megvédte volna doppingügyben, de az egyik fő vádló lett (annó még szegény néhai Gyulai István is szégyenkezett emiatt, Ő emelt szót a tisztességes eljárásért), de amikor később Pars érméért kellett volna hasonló esetben valamit tenni, akkor besz@ri módon kussolt, és szokás szerint semmit sem tett...

    nem baj, maradjon, ez is hosszabb távon visszaüt a fidesz-birodalomra... ráadásul majd úgy kell elzavarni akkor, hogy a meg nem szolgált élethossziglani járandóságait se kaphassa meg...”
  • 35. fron 2012. április 01. 11:15
    „33. Power 2012.04.01. 10:39
    Szeretem az ilyen vicces embereket, mint amilyen Te vagy. Ilyen jó humorral és szellemességel megáldott emberek kellenek nekünk...
    Köszi! Írj még!”
  • 34. X_Y 2012. április 01. 11:01
    „33. Power 2012.04.01. 10:39

    "8 év alatt földönfutóvá tették az országot. "

    Na csak előjött mint ultima racio az "elmúúúúúútnyóóócév"

    Csak erre fussa, kedves powerloss :)”
  • 33. Power 2012. április 01. 10:39
    „32. X_Y 2012.04.01. 09:58
    A balliberálisok kannibalizmusa határtalan. Milyen emberek azok, akik a saját politikai érdekeiket fontosabbnak vélik, mint a hazáét, Magyarországét?
    8 év alatt földönfutóvá tették az országot.
    Ezeknek a hataloméhes magyar kannibáloknak nem számítanak a magyar emberek, de az ország sorsa sem. Minden igyekezetük arra irányul, hogy lejárassák Magyarországot.
    Nincs új a nap alatt!”
  • 32. X_Y 2012. április 01. 09:58
    „7. Power 2012.03.31. 22:17
    "A liberálisokat és a kommunistákat eddig sem érdekelte a haza jó híre. Ők azok az emberek, akik a saját érdekeiket szem előtt tartva szemrebbenés nélkül bármikor - ha hatalmon vannak, ha nincsenek - feláldozzák Magyarországot és az ország jó hírnevét Ilyen emberek kellenek Magyarországnak?"

    Nem. Éppen ezért kellene lemondania Plagibácsinak.

    Szemelvények az "életútjából":

    1960-ban érettségizett. Utána felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelem szakára, ahol 1965-ben diplomázott.

    1964-ben 4 hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság súlyos közlekedési vétség miatt, minthogy mindössze kéthetes jogosítvány birtokában kocsijával megcsúszott és nekiment egy másik autónak, amelynek egyik utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett

    Diplomájának megszerzése után a Hungarhotels Vállalatban kapott állást szállodai munkatársként. 1976-ban kinevezték az Astoria Szálló igazgatóhelyettesévé.

    1981-ben a Népstadion és Intézményei (NSI) főigazgatójává nevezték ki

    1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban, ebbe az időszakba esett a Magyarország által politikai okokból bojkottált 1984. évi nyári olimpiai játékok (Los Angeles) is. Az olimpiai részvételről szóló szavazáson azonban nem vett részt (a kis sunyi:)

    Diplomáciai pályafutása 1993-ban kezdődött, amikor kinevezték madridi nagykövetnek, később 1995-ben akkreditálták Andorrába is. (ezek szerint egyformán jól feküdt az MDF-nek és MSZP-nek is...)

    1998-ban megbeszélést kezdeményezett a Magyar Szocialista Párttal, felajánlva, hogy a párt képviseletében indul a budapesti főpolgármester-választáson.

    Még ebben az évben kiküldték Bernbe, úgyszintén nagyköveti rangban (1999-ben akkreditálták Liechtensteinbe is). Kovács László akkori külügyminiszter 2002-ben hívta vissza, miután Schmitt bejelentette, hogy indul Budapest főpolgármesteri tisztségéért.

    2003-ban bejelentette, hogy belép a Fideszbe, majd ugyanebben az évben megválasztották a párt egyik alelnökévé.

    Na, hát ezt a tisztességes MSZMP-MDF-MSZP-FIDESZ-es jómunkásembert véditek, ti nagyeszűek...”
  • 31. X_Y 2012. április 01. 09:04
    „SP, igazságkereső, fotelagy, kontapista meg többiek

    Az hogy még mindig Plagi bácsit véditek:
    nem ciki, q..a gáz
    (c) Üvegtigris

    Már a jobboldali bloggerek is lemondatnák Plagibácsit:

    http://konzervatorium.blog.hu/2012/03/31/schmitt_palnak_le_kell_mondania

    Persze mondhatjátok erre, hogy az európai konzervatív sajtó után a hazait is uralma alá hajtja az "elmúúúúútnyócév" :)

    De ne búsuljatok: Észak Korea kapui nyitva állnak előttetek :)
    Igaz előbb el kell menni Bécsbe a jelentkezéshez:

    Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nagykövetsége - Bécs
    Cím: 1140 Bécs, Beckmanngasse 10-12.
    Telefon: +43 1 894-2313
    Fax: +43 1 894-3174

    De lehet e-mailben is:
    E-mail: d.v.r.korea.botschaft@chello.at

    Have a nice trip!

    :)”
  • 30. X_Y 2012. április 01. 08:33
    „Lehet hogy Plagibácsit kivágják a NOB-ból is...

    http://www.chicagotribune.com/sports/globetrotting/chi-will-the-ioc-boot-an-academic-cheat-20120330,0,2739518.column

    http://index.hu/belfold/2012/04/01/a_nob_tanulmanyozza_schmitt_esetet/”
  • 29. X_Y 2012. április 01. 08:23
    „28. SP 2012.03.31. 23:20

    Valóban hibáztál, hogy ismét nevetségessé tetted magad...

    Nem baj, Plagibácsid sem sokáig tudja lejáratni az országot...bár tény hogy addig még sajnos:

    "büntetlenül lejáratja
    azt ami a "Magyar oké", aki mocskolja, lenyúlja mindazt, ami a "Magyar oké""

    Amúgy tán csak nem személyes érintettség okán fröcsögsz? T
    e is másoltad/piacon vetted még az érettségidet is? :)
    A csaló miatti "tiszteletből" választottad az SP nicket :)”
  • 28. bambinaXX 2012. április 01. 07:19
    „24. Ugyanezt gondolom én is.. :((”
  • 27. Power 2012. március 31. 22:17
    „A liberálisokat és a kommunistákat eddig sem érdekelte a haza jó híre. Ők azok az emberek, akik a saját érdekeiket szem előtt tartva szemrebbenés nélkül bármikor - ha hatalmon vannak, ha nincsenek - feláldozzák Magyarországot és az ország jó hírnevét Ilyen emberek kellenek Magyarországnak?”
  • 26. X_Y 2012. március 31. 16:00
    „Milyen jó is hogy ismét negatív hír lett Magyarország, köszönhetően a zemberek zemberének:

    http://www.washingtonpost.com/world/europe/university-revokes-hungarian-presidents-doctorate-after-probe-finds-he-copied-parts-of-thesis/2012/03/29/gIQA3YGHjS_story.html

    http://edition.cnn.com/2012/03/30/world/europe/hungary-president-doctorate/index.html?hpt=hp_t3

    http://www.chicagotribune.com/sns-rt-hungary-president-update-2-pixtvl6e8eu1kv-20120330,0,3185897.story?page=1

    http://www.sueddeutsche.de/15O38q/548073/Praesident-verliert-Titel.html

    http://www.spiegel.de/unispiegel/studium/0,1518,824695,00.html

    http://derstandard.at/1332324207589/Doktorloser-Schmitt-klebt-am-Praesidenten-Sessel

    http://www.blick.ch/news/ausland/ungarns-praesident-schmitt-sagt-nach-eklat-alle-termine-ab-id1828756.html

    http://www.bbc.co.uk/news/world-europe-17558166

    http://www.lemonde.fr/europe/article/2012/03/29/hongrie-appels-a-la-demission-du-president-accuse-de-plagiat_1677790_3214.html

    http://www.euractiv.com/central-europe/hungarian-president-loses-doctorate-plagiarism-case-news-511869

    http://wiadomosci.gazeta.pl/wiadomosci/1,114877,11456386,Wegry_Prezydent_Pal_Schmitt_nie_zamierza_ustapic.html

    http://www.gazeta.ru/politics/2012/03/30_a_4111817.shtml

    És ahol vannak olvasói kommentek...hát az a legenyhébb hogy csalónak nevezik, meg hogy nem is Plagibácsi írta a doktoriját...”
  • 25. X_Y 2012. március 31. 15:19
    „10. SP 2012.03.31. 06:37

    Ezt most fogjam fel alig burkolt zsidó-cigány-európaizásnak?

    Ha már így rákérdeztél, sajnos: a magyar nép fog elsüllyedni a mutyizás mocsarában...

    Amúgy "a magyaroké" kis kezdőbetű... de hát persze most fojik az legújjabb álamfői álomás, az madjar nyelvujjitás. :)”
  • 24. X_Y 2012. március 31. 15:13
    „18. szentmiki 2012.03.31. 11:12

    ""most ennek elvették a doktoriját, hű de oda-vissza vagytok...(minden második visszaadhatná ilyen alapon!)"

    Na most rátapintottál a lényegre - ezzel okozta shitpál a legnagyobb kárt. Mert innentől nem csak a magadfajta szerény értelmi képességű fog általánosítani hogy Magyarországon ennyit ér egy doktori, meg PhD, meg úgy általában egy diploma... Sokan fognak így általánosítani, és emiatt sok tisztességesen tanuló és a tudományos fokozatot munkával és nem párthátszéllel megszerző magyar ember kerül hátrányba: ha majd dönteni kell egy német, angol vagy más külföldi egyetemen, kutatóintézetben egy ösztöndíj odaítélésében - pontosan ezt fogják gondolni - a magyar doktorik meg PhD-k kevesebbet érnek mint egy más országban szerzett, mert nagy részük mások munkájának egyszerű összeollózása...

    Hét ezt köszönhetjük Plagibácsinak...”
  • 23. X_Y 2012. március 31. 15:06
    „12. kontrapista 2012.03.31. 07:28

    Mi van a HVG égetéssel? Bekakkantottál aztán inkább itt szájkaratézol? :)”
  • 22. studyfy 2012. március 31. 14:41
    „szentmiki, na pont ez a probléma! Ennek az ügynek a hatására, az olyan ember is, aki még életében nem látott diplomát, már azt a véleményt mondja - mint Te is-, hogy minden második lopott. Ezzel a magyarországi teljes értelmiségnek a becsületét megkérdőjelezik. A múlt században a tanárnak, az orvosnak, a mérnöknek tekintélye volt. Most Te is, akinek a kezében se volt még diploma, már fitymálóan beszélsz a diplomásokról.”
  • 21. v.imre 2012. március 31. 14:38
    „19.studyfy 2012.03.31. 11:45

    :-))”
  • 20. y-akta 2012. március 31. 14:29
    „Még nem is érezzük, hogy ez az ügy jobban lejáratott mindenkit, minden MAGYART, mint gondolnánk!
    Igen, erre már a gyerekek is reagálnak, és hiszem, a plágium szó új értelmet kapott.
    Az pedig, hogy mindezek ellenére nem mondott le, hihetetlen gyerekes viselkedés. Ami méltatlan egy felelősségteljes felnőtt emberhez, nemhogy közt. elnökhöz!
    Kölönben már kezdem tényleg elhinni, hogy mi nem is érdemlünk jobbat!”
  • 19. studyfy 2012. március 31. 11:45
    „v.imre, ez az a kivételes alkalom amikor egyet értek Veled. Azt én is felháborítónak találom, hogy SP nagyon jól tudja, hogy 225 oldalból 218 oldalt idegen anyagból vett át. Ez egy dolog. De ezt úgy minősíteni, hogy ez becsületes férfi munka volt - ez enyhén szólva tragikus. A másik: a tényfeltáró bizottság kihangsúlyozva említette, hogy a dolgozat formailag megfelelt. SP ezt már úgy idézte, hogy tartalmilag és formailag. Ez nem más mint hazugság. És ezt nem húsz éve követté el, hanem most. És erre az emberre mondjuk, hogy az ország első embere? Így mutat példát az ország polgárainak? És úgy tűnt, hogy még ő (szándékosan kis betű) van felháborodva! Senki ne jöjjön a Gyurcsány példával, hiszen azért váltottuk le mert hazudott.”
  • 18. szentmiki 2012. március 31. 11:12
    „horn gyufa bevallottan pufujkás volt, fletó hazudott éjjel nappal, libás családok százait tette tönkre, EMBEREK lettek öngyilkosak, most ennek elvették a doktoriját, hű de oda-vissza vagytok...(minden második visszaadhatná ilyen alapon!)”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt Pál nem mond le

Schmitt Pál este a közszolgálati televízióban adott választ a doktori címével kapcsolatos kérdésre -… Tovább olvasom