Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Bencze: újabb gyanúsítottak is lehetnek a BKV-ügyben

A rendőrség birtokában van minden olyan bizonyíték, dokumentum, amelyek felhasználásával le tudják folytatni a nyomozást a BKV-ügyben, amelyben újabb gyanúsítottak is lehetnek - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Magyar Televízió A Szólás Szabadsága című műsorában vasárnap este.
Ha minden héten érkezik tíz új feljelentés a rendőrségre a BKV-s ügyekkel kapcsolatban, az nem zavarja a nyomozást, hiszen minden ilyen ügyet egyesítenek - tette hozzá.

Elmondta azt is: valóban nem érkezett a rendőrséghez annyi feljelentés, mint amennyiről "a sajtóhírek szólnak".

Jelenleg tíz embert gyanúsítanak, négyen vannak előzetes letartóztatásban, több mint egy tucat embert hallgattak ki, és az ügynek közel sincs vége - mondta Bencze József.

Közölte azt is: a BRFK minden dokumentumot megkapott a BKV-tól, amit kért.

Elmondása szerint a BKV-ügy nyomozásával kapcsolatban "egyik oldalról" sem érkezett a rendőrséghez semmilyen kérés, vagy elvárás, mivel jogi, és nem politikai felelősséget vizsgálnak több szakértő bevonásával.

A Népszabadság szombati számában írt arról, hogy a BKV csaknem ötször annyi feljelentésről beszél, mint amennyit a rendőrség valójában megkapott. A napilapnak Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: a BKV-tól összesen tizenkét feljelentést kapott a rendőrség a nyomozás érdemi kezdete, vagyis azóta, amióta a médiában hetente közlik, hogy éppen hány szerződés vagy gyanús végkielégítés ügyében készülnek feljelentést tenni. Ugyanezen idő alatt a BKV-s nyilatkozatok szerint 57 feljelentést kellett volna kapnia a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak.

A BKV a cikkre reagálva közölte: a közlekedési társaság "mindig a már megtett lépéseket kommunikálja". Mint írták: péntekig csaknem 40 cég mintegy 50 gyanús tanácsadói szerződése ügyében tett feljelentést a BKV a BRFK-n ismeretlen tettes ellen, és ezekkel kapcsolatban minden rendelkezésre álló dokumentumot átadott. A feljelentések átvételét a BRFK pecséttel igazolta, a BKV pedig mindig sajtóközleményben tájékoztatta a közvéleményt a megtett intézkedésről - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Disznótoron versenyeztek erdélyiek és magyarországiak

Három magyarországi és három erdélyi település csapata versenyzett hétvégén a negyedik alkalommal… Tovább olvasom