Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Beperelik a Neckermann utazási irodát a fogyasztóvédők

Megsokszorozódott a fogyasztói panaszok száma az utazási irodákkal szemben: a fogyasztók sokszor csak a fizetéskor szembesülnek azzal, hogy a meghirdetett árnál jóval többet kell fizetniük az utazásért - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A fogyasztóvédők perlik a Neckermann utazási irodát.
A szövetség közleménye szerint amikor a fogyasztó a szállást, utazást, étkezést, és az ezzel összefüggő szolgáltatásokat egy utazási irodától, utazási csomagban vásárolja meg, már az ajánlatból tudnia kell a teljes végösszeget.

A FEOSZ már régóta hiába szorgalmazza az utazási szolgáltatásokkal kapcsolatban az árak egységes feltüntetésének kikényszerítését - fogalmaznak a közleményben. A szövetség erre korábban több alkalommal felhívta mind a hazai jogalkotó, mind a gazdálkodó szervezetek figyelmét, de eredménytelenül. Ugyanakkor a FEOSZ álláspontja szerint a hazai szabályozás alapján már most is kötelesek lennének az utazási irodák a teljes tájékoztatásra.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők- és közvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke a távirati irodának azt mondta: az utasnak meg kell néznie, hogy a meghirdetett árakban milyen költségek tartoznak bele, és melyek emelik tovább az összeget. Hozzátette, hogy ennek legkésőbb a szerződéskötéskor világossá kell válnia.

Az elnök szavai szerint az utazási irodák szövetsége szorgalmazza, hogy az irodák működését szabályozó és a szerződéskötésről szóló rendeletbe kerüljön bele az is, hogy az irodák módosíthassák árukat az üzemanyagok árának változásakor is. Hozzátette: erre ugyanis az irodáknak nincs semmilyen ráhatásuk, nem tudják befolyásolni.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége közérdekű keresetet indít a Neckermann Utazási Szolgáltató Kft. ellen, mert úgy véli, az utazási iroda jogszabályba ütköző módon nem tájékoztatja megfelelően a fogyasztókat a járulékos költségekről. Az iroda ugyanis egyik hirdetésében több díjat, így a kerozin pótdíjat és a kötelező biztosítás összegét nem tüntette fel - derül ki a közleményből.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a szolgáltatás díját a szolgáltatás nyújtásának vagy kínálásának helyén, jól látható módon kell feltüntetni.

Emlékeztetnek arra, a fogyasztóvédelemről szóló törvény kimondja, hogy a forgalmazó köteles írásban tájékoztatni a fogyasztót a szolgáltatás áráról, díjáról. A szolgáltatás áraként a fogyasztói forgalomban fizetendő árat kell feltüntetni.

A fogyasztói forgalomba kerülő áruk és szolgáltatások árának feltüntetéséről szóló rendelet szerint, a szolgáltatás díján a szolgáltatásért a fogyasztói forgalomban fizetendő díjat kell érteni, amely magában foglalja az általános forgalmi adó és a szolgáltatást terhelő más adók, illetve fizetési kötelezettségek összegét is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogy töltötte a kánikulai hétvégét?

Tovább olvasom