Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Beperlik Csehországot az európai emberi jogi bíróságon

Beperli Csehországot az európai emberi jogi bíróságon Strasbourgban a kórházi ketreces ágyak használata miatt a budapesti székhelyű Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC) nevű nemzetközi civil szervezet, amely a szellemi és értelmi fogyatékkal élő emberek jogait védi.
"Úgy döntöttünk, hogy bíróság elé visszük az ügyet és jogvitát kezdeményezünk arról, hogy a ketreces ágyak használatával Csehországban megsértik az emberi jogokat" - nyilatkozta csütörtökön Prágában David Záhumensky, az MDAC csehországi képviselője.

Megjegyezte: a per célja, hogy precedenst teremtsen a ketreces ágyak kórházakban és szociális, illetve pszichiátriai intézetekben való használata terén. A MDAC már két évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a Csehországban és néhány más volt kommunista országban ketreces ágyakat használnak a szellemi és értelmi fogyatékkal élő személyek kórházi vagy intézeti kezelésekor, ami szerinte az emberi jogok súlyos megsértése, és ezért elfogadhatatlan gyakorlat.

Míg például Magyarországon vagy Szlovákiában időközben ez a gyakorlat megszűnt, addig Csehországban továbbra is fenntartják - mutatott rá az MDAC. "Olyan helyeket találtunk, ahol hónapokra, sőt évekre ketrecekbe zárják a betegeket" - mondta az Aktuálne.cz cseh internetes hírlapnak Oliver Lewis, az MDAC főnöke, aki munkatársaival együtt az utóbbi hónapokban több csehországi kórházat és intézményt is felkeresett.

Lewis szerint az a korábbi felhívás, hogy a ketreces ágyak használatát szüntessék meg, Csehországban nem talált meghallgatásra. A cseh illetékesek és egészségügyi szakértők megosztottak a kérdésben. Míg a munkaügyi és népjóléti minisztérium közleménye azt állítja, hogy a ketreces ágyak alkalmazása ma már gyakorlatilag alig létezik, addig a konkrétan érintett pszichiátriai intézetek vezetői és alkalmazottai szerint bizonyos esetekben ettől nem lehet eltekinteni, mégpedig úgy a beteg, mint környezetének biztonsága érdekében.

Zdenek Skromach munkaügyi és népjóléti miniszter az újabb bírálatokra reagálva bejelentette, hogy mindenképpen újra felülvizsgálják a mai gyakorlatot.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Írja meg! Címünk: Kisalföld… Tovább olvasom