Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Beregszászon felgyújtották a KMKSZ használaton kívüli irodáját

Az eset budapesti idő szerint hajnali két és három óra között történt, amikor betörték az épület utcára néző ablakát és éghető folyadékot locsoltak a helyiségbe, majd meggyújtották.
Felgyújtották szerda hajnalban Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregszászi járási és városi szervezeteinek nemrég használaton kívül helyezett irodáját, de a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően az épületben nem keletkezett jelentősebb kár.

Az eset budapesti idő szerint hajnali két és három óra között történt, amikor betörték az épület utcára néző ablakát és éghető folyadékot locsoltak a helyiségbe, majd meggyújtották. A zajra felébredt az egyik szomszéd, aki az ablakon kinézve látta az épületből felcsapó lángokat és értesítette a tűzoltókat.

Az MTI érdeklődésére Badó Zsolt beregszászi újságíró, aki a felgyújtott épület közelében lakik és jelen volt a tűz oltásánál, telefonon elmondta: a tűzoltók nagyon hamar a helyszínre érkeztek és gyorsan megfékezték a lángokat. Azt is közölte, hogy a rendőrség helyszínen vizsgálódó nyomozói szerint a jelek szándékos gyújtogatásra utalnak, de ezt csak a szakértői vizsgálat erősítheti majd meg.

Bocskor László, a KMKSZ beregszászi városi szervezetének elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tűz eloltása után, három óra körül érkezett az iroda épületéhez, s annak megrongálódott helyiségében egy téglát talált, amellyel vélhetően az ablakot és a redőnyt törték be. Mint mondta, az ablakkeret és a fából készült redőny szénné égett. Hozzátette, hogy véleménye szerint az eset nem tekinthető egyszerű garázdaságnak, mert a napokban használaton kívül helyezett iroda épületére ki van tűzve a magyar és az ukrán zászló, és a homlokzatára ki van feszítve a KMKSZ feltűnően nagy logója. Emlékeztetett arra, hogy korábban felgyújtották a vereckei honfoglalási emlékművet, s nemrég - máig tisztázatlan körülmények között - Petőfi Sándor beregszászi szobránál csaptak fel a lángok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokba hajtott a busz az M1-esen, Nagyszentjánosnál: 14 sérült - videó, fotók

Ketten sérültek meg súlyosan az M1-es autópálya nagyszentjánosi lehajtójánál szerda hajnalban történt buszbalesetben. Tovább olvasom