Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Bérkompenzáció és költségvetési módosítás a parlament napirendjén

Még ezen a héten a Ház elé terjeszti a kormány azt az indítványt, hogy az Országgyűlés jövő héten tárgyalja a Bérkompenzációt és költségvetési módosítást.
A kormány azt szeretné, ha az Országgyűlés a jövő héten tárgyalna a bérek szükséges emelésével és a további foglalkoztatással összefüggő törvénymódosításokkal kapcsolatos törvényjavaslatról, valamint az ehhez kapcsolódó költségvetési módosításról. A kabinet mindkét előterjesztést még ezen a héten a Ház elé terjeszti.

A házbizottság csütörtöki tanácskozását követően Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kormány azt szeretné, ha a két javaslatot összevont együttes általános vitában tárgyalnák.

A kormány január 26-án fogadott el határozatot arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter február elején - miután a kormány, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek képviselőivel találkozott - kijelentette: a munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán jelentette be, hogy a kormány döntött arról, milyen feltételek mellett pályázathatnak támogatásra azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos bérkompenzáció végrehajtása. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosításokat várhatóan még márciusban elfogadhatja a parlament - jelezte.

Ismertetése szerint a 21 milliárd forint keretösszegű pályázat feltételei szerint a kormány azokat a cégeket tudja támogatni, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan a júniusi bérekre már rendelkezésre állnak - tette hozzá az államtitkár, aki szerint ezek a feltételek biztosítják, hogy valóban azok a cégek indulhassanak sikerrel a pályázaton, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos kompenzáció.

A KDNP két általános vita lefolytatását javasolja a jövő héten a parlamentben. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvény módosításának lényege az élelmiszerbiztonság erősítése és szintén napirendre kérték a kereszténydemokraták azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely emléknapot jelölne meg a kuláküldözés áldozatainak. A javaslat szerint az emléknap minden évben Péter, Pál napjára esne.

Az Országgyűlés a jövő héten kétnapos ülést tart. Hétfőn zárszószavaznak a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosításáról, és ha nem lesz módosító indítvány, akkor szintén e napon döntenek arról az előterjesztésről is, amely közkegyelemben részesítené a tavaly decemberi, Parlament körüli LMP-s demonstráció büntetőeljárás alá vont résztvevőit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kövér: a parlament lényege a konszenzuskeresés

A megegyezés vita eredményeképpen születik meg, de a szavazáskor nem szükségszerűen a kormánytöbbség véleménye jut érvényre - a házelnök erről középiskolás diákok egy rendezvény megnyitóján. Tovább olvasom