Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Berlusconi küzd az utolsó pillanatig

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök összefogásra szólította fel hétfőn "az összes mérsékelt politikai erőt", hogy kormánya át tudja vészelni a keddre kitűzött bizalmi szavazást a parlamentben.
"Újjá kell építeni az összes mérsékelt erő szövetségét" - hangsúlyozta a szenátusban mondott beszédében. A miniszterelnök szerint "a legutolsó dolog, amire most Olaszországnak szüksége van, az a politikai válság". "Butaság" lenne feloszlatni a kormányt a gazdasági válság közepette - érvelt.

Közölte, hogy ha hatalmon marad, átalakítja a kormányt, amivel nyíltan ki nem mondva kormányzati pozíciókat ígért azoknak, akik felsorakoznak mögötte. "Mindent meg lehet tenni, kivéve elárulni a szavazók megbízatását" - mondta arra utalva, hogy a legutolsó választásokon, 2008-ban elsöprő győzelmet aratott. "Biztos vagyok benne, hogy senki sem akarja kidobni, amit együtt elértünk" - jelentette ki a centrista UDC párthoz intézve szavait.

A párt elnöke, Pierferdinando Casini azonban azzal válaszolt, hogy lemondásra szólította fel Berlusconit még a keddi két szavazás előtt. A szenátusban a miniszterelnöknek többsége van, de a képviselőházban pár szavazaton múlik a sorsa, amióta szakított vele régi szövetségese, az új pártot alakító Gianfranco Fini képviselőház elnök.

Ha Berlusconi veszít, le kell mondania, és akkor Giorgio Napolitano köztársasági elnökön múlik, hogy kiírja-e a választásokat, vagy mást bíz meg kormányalakítással. Még az is előfordulhat, hogy egy új programmal megint Berlusconi alakíthatja meg az új kabinetet.

Olvasóink írták

  • 1. igazságkereső 2010. december 13. 16:49
    „Kedves Silvió! A küzdelemben nem vagy egyedül,mi is küzdünk keményen a bankokkal, a szolgáltatókkal és
    a munkanélküliség okozta fizetési képtelenséggel!Csak a különbség kettőnk között az,hogy mi havi 75 ezer forintból próbáljuk megoldani a lehetetlent, míg te ennek az összegnek a 20x-sából! De a lényeg a kitartás,még annak ellenére is, hogy korábbi kormányzatunk a "padlóra tett bennünket",míg közben a milliárdokat tüntették el és ezt most velünk akarják visszafizettetni!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendelettervezet a közszféra minimálbéréről

A december 2-i OÉT megállapodás minimálbérét és garantált bérminimumát terjeszti ki a kormány a… Tovább olvasom