Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Berta Róbert: A hetedik tekercs

Berta Róbert, a Pick Szeged kézilabdacsapatának egykori válogatott jobbszélsője Wilbur Smith A hetedik tekercs című regényéről beszél.
„Ahogyan Hitchcock szokott feltűnni saját filmjeiben, úgy lép a színre Wilbur Smith is A hetedik tekercs című regényében, ami tulajdonképpen egy trilógia második kötete. (Az első címe A folyó istene, a harmadiké pedig A mágus) Az első kiindulópontul szolgál a szépséges régésznő, Royan és a jóképű, gazdag Nicholas számára egy fantasztikus afrikai expedícióhoz. Mamose fáraó négyezer éves sírját próbálják feltárni, méghozzá az egykori írnok-rabszolga, a zseniális Taita homályos útmutatásai alapján.

Taita, akit A folyó istenében ismertünk és szerettünk meg, most hirtelen elszánt ellenféllé válik. Ennyi idő távlatából is védelmezni képes hajdani urát és imádott úrnőjét. Életveszélyes trükkjeinél csak egyvalamitől kell Royanéknak jobban félniük. Az emberi kapzsiságtól és egy fanatikus, kegyetlen műgyűjtőtől, aki bármire képes a fáraó csodás kincseiért.

Kiderül a könyvből, hogy az emberi érzések és vágyak mily keveset változtak a hosszú idő alatt. A könnyed, olvasmányos regényt azért csak 16 éves kortól ajánlom, mert a szerző igen realisztikusan ábrázol. Minden mozzanatot pontosan, részletesen leír. A második rész folytatását A mágus című kötetben ismerheti meg az olvasó."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint .com őrület?

Mintha ismét kezdene felfúvódni a .com-lufi, az internetes cégekért már megint a nyereségük sokszorosát fizetik ki a befektetők. A helyzet azonban mégis más, mint öt évvel ezelőtt: a fennmaradt cégek ugyanis már pontosan tudják, a talpon maradáshoz nem elég egy jól csengő .com végződésű név, megfelelő kommunikáció és hangzatos ígéretek, nyereségre is szükség van. Tovább olvasom