Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Besokalltak a roma szervezetek

A Roma Irányító és Monitoring Bizottságban (RIMB) ülő cigány szervezetek csütörtökön, a gyűlöletbeszéd büntetőjogi szankcionálását célzó alkotmánymódosítási javaslatról kezdeményezett ötpárti egyeztetés után kilátásba helyezték: ha a kormány nem változtat roma politikáján, távoznak a Roma Integrációs Tanácsból - közölte a Roma Sajtóközpont csütörtökön.
A tanács létrehozásáról 2006 végén döntött a kormány. A testület a korábbi egyeztető fórumok, így a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság, illetve a Romaügyi Tanács szerepeit vette át. A testületben a roma oldalon jelen van a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, a Magyarországi Roma Parlament, a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma, a Romaversitas Alapítvány, a Phralipe Független Cigány Szervezet, a Civil Ernyő, valamint az Országos Cigány Önkormányzat.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke tiltakozásul a miskolci rendőrfőkapitány "cigányozó" kijelentését követő kormányzati viselkedés miatt már lemondott tanácsi tagságáról. A roma delegáltak többek közt az uniós és hazai fejlesztési források átcsoportosítását követelik az esélyegyenlőtlenség megszüntetésére, valamint szeretnék elérni a romák magas munkanélküliségének országos szintre csökkentését, a cigánytelepek felszámolását és az oktatási szegregáció megszüntetését. A gyűlöletbeszéd szabályait követelésük szerint úgy kellene módosítani, hogy az ne lehessen alkalmas a cigányság ellen uszító, kirekesztő tartalmak kommunikálására.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. Mathiasking 2009. március 09. 12:56
    „flexsnake 2009.03.06. 23:10

    Nem a jobb, hanem a bal! Tudod, ahol a balf@szok vannak!”
  • 46. flexsnake 2009. március 06. 23:10
    „Aham, a csendőrség az megoldás....
    És tessék mondani mit tud csinálni ugyanezekkel a jogokkal?
    Semmit. Melyik barom találta ki a csendőrsztorit, tán a szélsőradikális jobb?”
  • 45. szikora 2009. március 06. 12:54
    „Besokaltak !!??
    Hogy nem sokaltak be amikor kiderült, hogy a bodzatermesztés a "romáknak" EU átlagon felüli megélhetést biztosít, és még nem is adóköteles. Vagy miért nem sokalnak be attól a ténytől, hogy a bodzatermesztés a "zártkörű szervezett bűnözői csoportosulás" szinonímája ?
    Attól meg pláne nem sokalnak be amikor egy vagon cigány fényes nappal agyonver egy magyart, annak gyermekei szteme láttára !
    Tetszik tudni, a bűnöző az akkor is bűnöző, ha cigány. Ha pedig a cigányságára hivatkozva próbálják felmenteni bűnözői cselekedetei és mivolta alól, akkor azok akik mentegetik "bűnrészesek" még akkor is ha az illető személyek némelyike varjúorrú kártevő vagy egy ragadozómadárnevű szenilis vénember !!
    Állítsák vissza a csendőrséget és majd nem lessz több probléma.”
  • 44. sima 2009. március 06. 11:44
    „Zsarolják a kormányt ? Mert ebből a cikkből ez derül ki.
    Na , most kellene mondania Gy. Ferinek : "El lehet menni !.."”
  • 43. Naca 2009. március 06. 11:35
    „Már megint pénzt kérnek (követelnek)! Azt nagyon tudják hangsúlyozni, hogy mit várnak el, de azt nem, hogy ők ezért cserébe mit akarnak letenni az asztalra! Az a baj, hogy ezzel a stílussal a becsületesen tanuló, dolgozó és igenis mondjuk ki, tisztességes, roma családokat járatják le. Akik már elértek valamit és azt egy pillanat alatt elveszíthetik!”
  • 42. Hmmm... 2009. március 06. 10:36
    „Milyen erdekes, a legtobben valtoztatast varunk a kormanytol ugyan ebben a problemaban, csak valahogy mas tartalommal. Vajon mi lehet az oka, hogy a ciganysag kis resze sosem haborodott fel es nem erezte ugy, hogy a kormany ellenuk van? Csupan a csocselek az , es itt meg egyes nagynevu, "kozeleti" cigany kepviselokre is gondolok, aki felhaborodik. A dolgos, jozan eletu roma polgarokkal sosem volt baj, jocskan vannak azert szerencsere. Ok ma sem haborognak, hiszen egyenlo jogaik vannak barkivel! A panaszosok azok, akik soha semmit nem tettek sajat maguk vagy tarsaik erdekeben. Ok azok, akik csak a cigany jajveszekeleshez ertenek, nyujtani a tenyeruket, vagy kijatszani a masikat.”
  • 41. rebecca 2009. március 06. 09:37
    „Vannak nagyon kedves,becsületes, iskolázott cigány ismerőseim akik pár éve még büszkén vállalták ezt. Mostanára igyekeznek nem beszélni erről. Hosszú éveken át küzdöttünk az iskolában a tetűvel egy diák bukása hozta meg a várt eredményt,köptek le a kárászon,buszon mondták a gyerekemnek hogy elvágják a nyakát /mert zöld szinű zokni volt rajta/,többször loptak meg bennünket a házunkban lakók, inzultáltak az utcán pénzért. Ki lehet találni milyen származásuak voltak. Ezek után én mondhatom hogy van ilyen bűnözés?? Miért hagyják hogy a besokalt emberek önbíráskodásba kezdjenek,miért nem tesznek valamit törvényesen hogy a rendes,becsületes közülük se rettegjen és ne történjen támadás 5-6éves gyerekek és családjuk ellen?”
  • 40. LukSzusz 2009. március 06. 09:33
    „Szerintem bevezetésre kerül a Közveszélyes Munkakerülés intézménye,erre biztos kiverte náluk a biztosítékot.”
  • 39. vandor 2009. március 06. 09:19
    „Tényleg mivan akkor ha minden roma szervezet ki lép minden honnan és feloszlatja magát.
    hát sirni nem fogunk az biztos.”
  • 38. latyi 2009. március 06. 09:17
    „Jaj de megijedtünk ettől a hírtől.
    Tulajdonképp mit képzelnek ezek magukról.
    Remélem legalább annyira megsértődnek hogy az összes össze batyuzik, és el hagyja ezt az országot!
    Lehet indulni!!!”
  • 37. N.P. 2009. március 06. 09:14
    „.suhym. 2009.03.06. 07:10

    És ezért a roma civilek mit akarnak tenni ? Gondolom az a felsorolás sokkal rövidebb.”
  • 36. spiler 2009. március 06. 07:49
    „legalább onnan már nem kap lóvét.mi a helyzet kolompár tyutyú 13 millás sikitásával?”
  • 35. .suhym. 2009. március 06. 07:10
    „Mit akarnak a roma civilek?

    1. A cigányok önkéntes etnikai regisztrációja jogi és intézményi feltételeinek megteremtését, az így nyert adatok beépítését az integrációs célú források elosztásába, felhasználásába, ellenőrzésébe.

    2. Az uniós és magyar fejlesztési források átcsoportosítását a társadalmi méretű egyenlőtlenség és megkülönböztetés felszámolására.

    3. A kirívóan magas roma munkanélküliség csökkentését, a cigánytelepek teljeskörű felszámolását, az oktatási szegregáció megszüntetését, mindehhez esélykiegyenlítő (pozitív diszkriminációs) kvótarendszer bevezetését.

    4. A cigányok emberi méltóságának tiszteletben tartását, a gyűlöletbeszéd szabályainak módosítását.

    5. A RITműködésének gyökeres átalakítását, hatásköreinek kiterjesztését, számonkérhető és felelős vezető (miniszter) kijelölését, a munkájában résztvevő civilekegyetértési joggal való felruházását.

    A hivatalos állásfoglalásban nem szerepel, de a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezetek a cigányság országgyűlési képviseletét is elengedhetetlennek tartják: az országos roma listára a romák és a szimpatizánsok, azaz mindenki szavazhatna, 25-30 cigány képviselőt juttatva a parlamentbe.

    index.hu”
  • 34. Istus46 2009. március 06. 07:10
    „Érdekes arról nem beszéltek hogy hova tették a nekik adott több milliárd forintot elöbb el kellene nekik számolni ezekkel utána lehet kivonulni ha akarnak,”
  • 33. Boytronic 2009. március 06. 07:08
    „Magyrország,,,,,,Kirekesztettnek érzem magam,pedig nem vagyok teknővájó,és állitólag jogom vanmegtalálni a munka lehetőségét,csak a lehetőség nem talál engem...Biztonsági őrök éberségét tesztelem,kisebb nagyobb sikerrel különböző helyszineken..ezért mindenféle aljas megjegyzéseket titulusokat aggatnak rám..Ha külhonban tartózkodom Magyarnak mondanak..és ez nem mehet igy tovább..Mixerként sem vagyok utolsó...kedvencem a"Molotov"amivel a cigányság helyzetén igazithatok...Azt mondják rám kerülöm a tisztes ipart,pedig aki kicsit is ért a szinesfémkereskedéshez beláthatja nem egy könnyű iparág ez....Bankszakmában is verhetetlen a hozzáállásom...és még rám mondják hogy tisztességtelen.....Mennem kell....vár a munka......”
  • 32. keletaru 2009. március 06. 07:04
    „Még hogy hátrányos helyzet . Ha iskolába vagy óvodába viszik a gyerekeiket már azért is jutatást kapnak ! Ezért csak "ők" állnak oda , más kisebbség miért nem ? Más kisebbség miért tud beilleszkedni ?! Érdekes tényleg itt már ők az elsők ! Bármilyen közintézményben nem ismerik " érkezési sorrend " szót , ha valaki szól akkor azt meg lehet nézni ( B.csba Jamina telepen történt az orvosi rendelőben ) mit kap cserébe . Még hogy el vannak nyomva ..........”
  • 31. .suhym. 2009. március 06. 06:49
    „http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=161874”
  • 30. efje 2009. március 06. 02:04
    „Irjatok be a cigany szot a youtube keresojebe! Jo szorakozast!”
  • 29. Mignon 2009. március 05. 23:19
    „Kedves 28. "comet"!
    Lattam itt a tv-ben egy dokumentum filmet Pekingröl.
    A nemet tv-sek voltak a Pekingi Egyetem Kommunista "kaderkepzöjen" is.
    Mondta, egy kinai professzor:
    Amit Mao Ce Tung csinalt, 30%-ban bün (!) a kinai nep ellen.
    (A kultur-forradalom, parasztok kisemmizese, eröszakos iparositasra gondolt.)
    De, amit Mao 70 %-ban csinalt, az jo, okos, ma is ervenyes!

    Mi, igy tanitjuk az egyetemen.

    Ha, en, ebbe belegondolok, a szegedi paraszteszemmel, nem is olyan hülyeseg ez!

    Csak, nehogy megvadoljon most valaki, hogy "maoista" vagyok!!

    (Habar, manapsag, nem csodalkozom mar semmin sem.........).

    Szia”
  • 28. comet 2009. március 05. 23:01
    „Mignon, Kínának az az előnye hogy van pénz tartaléka és erősen kontrol alatt tudja tartani a gazdaságát, de a legfőbb hangsúlyt ott is a korrupció elleni harcra fektetik, mert a korrupció olyan mint a lyuk a vödrön.
    A liberalizmus a nagy halaknak kedvez csak akik azt tehetnek amit akarnak és akár a társadalmat is lerabolhatják. Megoldásnak a mixed economi látszik és ezirányba mozdulnak el az államositásokkal nyugat európában, mert veszélyes hogy az állam bankároknak, gyárosoknak legyen kiszolgáltatva.
    Vannak németben ismerőseim és tudom hogy ott sem fenékig tejfel minden.
    Marxot a válság kapcsán kezdik megint fölfedezni, nem írt hülyeségeket a vadkapitalizmus természetéről.
    Magyarország esélyei siralmasak, a kormány megbuktatása azért is jó lenne mert esélyt jelenthetne a bénító adósság eltörléséhez.(bár ennek nyugateurópa nem örülne- de ők bízták a pénzt a mekk elekre)”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

315: újabb történelmi mélyponton a forint!

Ismét történelmi mélypontra zuhant a forint: csütörtök délután 315 forintnál is többe került az euró, míg a svájci frankért több mint 214 forintot kértek. Tovább olvasom