Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Beszüntette tevékenységét a Magyar Soros Alapítvány

A Magyar Soros Alapítvány az alapító Soros György eredeti szándékával összhangban beszüntette tevékenységét - mondta Nagy Boldizsár, az alapítvány kuratóriumának volt tagja csütörtökön.
Az alapítvány nem folytat érdemi tevékenységet, az irodája megszűnt, de jogilag az alapító nem számolta fel - közölte Nagy Boldizsár. Hozzátette: a kurátorok 2007. decemberében lemondtak funkcióikról, az eszközöket a hasonló területen működő alapítványoknak ajándékozták.

Az alapítvány honlapján a Soros Hálózat részeként említett Nyílt Társadalom Intézet - Open Society Institute és a Közép-Európai Egyetem - CEU továbbra is működnek - tette hozzá.

Az 1984-ben létrejött Magyar Soros Alapítvány az elmúlt több mint két évtizedben a legnagyobb - nem magyar állami pénzből gazdálkodó – független támogató szervezetként összesen 150 millió dollárral – azaz majdnem 30 milliárd forinttal - járult hozzá a nyílt társadalom intézményesüléséhez Magyarországon - olvasható az alapítvány internetes honlapján.

Mint írták, a nyolcvanas években a rendszerváltás egyik katalizátoraként, a rendszerváltás után a kultúra, a kortárs művészetek területén, a szociális, egészségügyi, köz- és felsőoktatási szektorban, valamint a roma civil társadalomban zajló modellértékű kezdeményezések támogatójaként 40 ezer szervezet pályázatát támogatták, több ezer művészt, tudóst, tehetséges diákot részesítettek ösztöndíjban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes a jég a Duna mellékvizein

A Duna mellékvizein megjelent egybefüggő, de vékony jégréteg veszélyeire figyelmeztet a Budapesti… Tovább olvasom