Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Bevándorlók demonstrációja Los Angelesben

A rendőrség szerint több mint ötszázezer résztvevője volt Los Angeles történetének legnagyobb, feltűnően békés és jó hangulatú tömegfelvonulásának.
Az illegális bevándorlók és az őket alkalmazó, illetve segítő amerikaiak megbüntetését, valamint a mexikói határ ötezer kilométeres kerítéssel való lezárását előirányzó törvényjavaslatok elleni mozgalom szervezői viszont úgy vélik, csaknem egymillió embert sikerült megmozdítaniuk. A békét jelképező fehér trikót viselő, főleg amerikai zászlót lobogtató tömeg húsz utcasarok hosszan kígyózott, a fő jelszó a "Sí, se puede!" (Igen, lehetséges!) volt.

A bevándorlók jogait védő egyik szervezet vezetője szerint a Los Angeles-i felvonulás új fejezetet nyitott. - Felébresztették az alvó oroszlánt. Ez a bevándorlók emberjogi tömegmozgalmának a kezdete - nyilatkozta a Los Angeles Timesnak Joshua Hoyt. A demonstráció az Egyesült Államokban egyre erősebb spanyol nyelvű média teljes támogatását élvezte. A bevándorlók oldalán áll a katolikus egyház is. Roger Mahony bíboros, Los Angeles-i érsek szintén nyíltan ellenzi a készülő törvényeket.

A törvénytelen bevándorlók státusából fakadóan bizonytalan becslések szerint 10-12 millióan élnek illegálisan az Egyesült Államokban, és számuk évente 700-800 ezerrel növekszik. A hivatalos statisztika egy éve összesen 35,2 millió - törvénytelen és törvényes - bevándorlót rögzített, ez az USA lakosságának 12 százaléka.

Az amerikai közvélemény 62 százaléka szívesen látná a bevándorlási törvények szigorítását. A NumbersUSA nevű washingtoni szervezet úgy számítja, hogy a jelenlegi tendenciák fennmaradása esetén az USA mai 300 milliós lakossága 2050-re 420 millióra nőne, amitől jelentősen csökkenne az élet minősége. A hatalmon lévő Republikánus Párt megosztott: egy része a szigorítás híve, mások félnek a spanyol ajkú választók elidegenítésétől, és sok iparágnak is fontos a kétkezi dolgozók folyamatos utánpótlása. A törvényhozás két háza előtt jelenleg eltérő javaslatok fekszenek. Különösen az a pont vált ki komoly ellenkezést, amely bűncselekménnyé minősítené az illegális bevándorlók alkalmazását és a nekik nyújtott bármilyen - akár egyházi vagy jótékonysági - segítséget.

George W. Bush elnök szombati rádióüzenetében megpróbált középen maradni: arra kérte a feleket, fogják vissza a retorikát, és találják meg az egyensúlyt a biztonságos határok, illetve az idénymunkások beengedése között. A Fehér Ház évek óta lebegtet egy vendégmunkásprogramot.

A Los Angeles-i felvonulás mellett számos más városban is voltak megmozdulások. Denverben 50 ezres tömeg vonult a városközpontba. Los Angelesben, Phoenixben és másutt pénteken iskolai és munkahelyi sztrájkokkal, a vásárlás egynapos felfüggesztésével tiltakoztak a főleg spanyol ajkú bevándorlók. A tervezett intézkedések azonban nem csak őket érintik. Az Egyesült Államokban magyarok is élnek rendezetlen jogi viszonyok között. Számukat illetően hivatalosan becslés sincs, ami részben annak köszönhető, hogy ez a két ország között a vízummentesség ügyében folytatott vita egyik sarkalatos pontja. Magánbeszélgetések alapján alighanem több ezer, de lehet, hogy több tízezer emberről lehet szó. A mai napig előfordul, hogy amerikai magyarok otthonról hívnak munkaerőt, a kiérkezőket illegálisan foglalkoztatják, és a vízumuk lejárta után is maradásra biztatják. Ez az új törvény elfogadása esetén börtönnel, de legalábbis súlyos bírsággal büntetendő bűncselekménnyé válna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelné vagy csökkentené a nyugdíjkorhatárt?

Tovább olvasom