Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Beviteli tilalom a magyar sertéshúsra Japánban

Leállította a magyar sertéshús importját Japán a sertéspestisre hivatkozva. Amennyiben nem sikerül pótolni az ország egyik legfontosabb exportpiacát, a húsipar visszafogja majd a termelését, a felvásárlási árak pedig elindulhatnak lefelé.
A Magyarországon észlelt sertéspestis miatt Japán beviteli tilalmat rendelt el a hazai sertéshúsra, ennek következtében elképzelhető, hogy komoly gondot okoz majd a hús elhelyezése, gyakorlatilag összeomolhat a sertéspiac - mondta Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A cégvezető szerint a tilalom a cégnek és magának az ágazatnak is komoly gondot okoz, ugyanis Japán Magyarország számára az egyik legfontosabb exportpiac, s ez most egyelőre három vaddisznó miatt kiesik. A fejlemények miatt a jelenlegi kis sertésállomány is rövid időn belül túl nagy lehet, illetve elindulhat a sertésárak zuhanása. Bizonyos húsrészek ugyanis gyakorlatilag csak Japánban értékesíthetők, illetve ott lehet azokat eredményesen eladni.

Ezek közé tartozik a császárszalonna, a tarja és a sertéskaraj nagy része, ez a szegmens gyakorlatilag a Japán piacra helyeződött át. Amennyiben ezeket a húsrészeket nem lehet hová exportálni (esetleg Európában csak áron alul lehet értékesíteni, de hiába lehet a combot eladni, ha a karajt nem) a húsipar visszafogja majd a termelését, a felvásárlási árak pedig elindulnak lefelé - véli a vezérigazgató, aki szerint az eddigi hazai feldolgozói igényekhez képest a sertésállomány még mindig kevés, ennek ellenére Európában az árak még januárban is nagyon nyomottak voltak. A kialakult szituáció következtében pedig veszteséges lesz a sertésszektor, vélekedett a húspiac miatt komolyan aggódó Kovács.

Nincs jobb helyzetben a baromfiágazat sem, mivel a sertéspestis mellett nagy valószínűséggel a baromfiinfluenza-vírus is újra itt van az országban.A horvát hatóságok már tegnap tilalmat rendeltek el a magyar szárnyasok behozatalára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs veszélyben a roma önkormányzat

A Soproni Cigány Kisebbségi Önkormányzat működése nincs veszélyben, a megmaradt három képviselő… Tovább olvasom