Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Bírságolhatnák a botrányt okozó szülőket

Akár 150 ezer forintos bírság is járhatna annak a szülőnek, aki a jövőben botrányt okoz gyermeke iskolájában, például kiabál, és ezzel zavarja az oktatást.
A néhány szocialista képviselő által benyújtott törvényjavaslat a Fidesz szerint csak tüneti kezelést jelentene - számolt be az RTL Híradó szerdán este.

Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője mondta el a híradónak, hogy aki az iskolai munkát botrányosan megzavarja azt akár 150 ezer forint szabálysértési bírsággal is büntethetnék. A Fidesz viszont felszínes megoldásnak tartja a javaslatot.

Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője szerint ez csupán tüneti kezelés, alapvetően más közbiztonságra és egy egészen más oktatáspolitikára lenne szükség.

2 évvel ezelőtt például a nyírbogdányi általános iskola igazgatónőjét támadta és ütötte meg egy szülő, mert a gyerekre panaszkodtak a tanárok. Ez már bűncselekmény. Ebbe az iskolába azóta nem engedik be a szülőket. Azt mondják, mióta az új szabályt bevezették, itt nem volt hasonló eset.

Olvasóink írták

  • 10. redstar 2009. június 25. 15:30
    „7.Pille: ezért írtam a természetbeni fizetés bevezetését: Be kell vinni az iskolába 500 nagy kosár bodzát! /legalább addig sincs a pulya az iskolában.../ :-D”
  • 9. sőndör 2009. június 25. 12:58
    „majd ha a bíró kimondja a büntetést, legfeljebb leköpködik meg kiröhögik, aztán gól !”
  • 8. bo 2009. június 25. 11:54
    „Azt képzeld el, hogy íratja alá a postás a tértivevényt! X X - Vezetéknév, keresztnév:-))))”
  • 7. pille 2009. június 25. 11:50
    „Ez igazán vicces!Kíváncsi lennék egy ilyen bírságolásra.”
  • 6. Horton 2009. június 25. 08:17
    „Na, ezen most jót röhögtem......
    A cigányt bírságolni...:::)))”
  • 5. redstar 2009. június 25. 07:39
    „Ez bizony kimondottan rasszista rendelkezés..:-))) Javaslom, lehessen bodzával is fizetni!Bodza-nagyhatalom leszünk!
    Amúgy Cser-Palkovicsot elnézve, különösen a testnevelés terén valóban "egy egészen más oktatáspolitikára lenne szükség".”
  • 4. bo 2009. június 25. 06:10
    „Majd a mohácsi vész jön pofáttépni, hogy alkotmányellenes. Nem pénzbüntetés kell, mert csak többet lopnának, börtönbe az összes balhézó parazitával!”
  • 3. maradando 2009. június 25. 01:58
    „Mellékbűntetésként ki kell járni a 8 osztály a szűlöknek. Sok szűlőnek ez nem három :hanem sorscsapás lenne !”
  • 2. Beth 2009. június 25. 01:03
    „Kedves Fidesz! De legalább csinálnak már valamit! Mégha tüneti kezelésnek tűnik is!

    Nem így gondoljátok?
    Bezzeg a parlamentbe nem lehet csak úgy bemenni!!!!!!”
  • 1. dodó 2009. június 24. 21:05
    „"Bírságolhatnák a botrányt okozó szülőket"... - ha a segílykíbül le lehetne vonni bármit is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik megduplázta szavazótáborát

Az EP választás előtti időszakhoz képest most annyival kevesebben mondják Fidesz szavazónak magukat,… Tovább olvasom