Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Biszku-ügy: határidőt mulasztott a Fővárosi Főügyészség

A Biszku-ügy előzménye, hogy két pesti blogger, újságíró Skrabski Fruzsina és Novák Tamás filmet forgatott Biszku Béláról, az egykori ’56-os belügyminiszterről, Bűn és büntetlenség címmel. Akkor megírtuk: hogy a 28 éves, Hágában dolgozó Gellért Ádám a bíróságon próbálja felelősségre vonni az 1956-os kivégzésekért felelős még élő belügyminisztert.
A Magyar Nemzet december elsejei számában Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy „Biszku Béla ügyét tegnap (november 30-án) felterjesztették a Legfőbb Ügyészséghez". Emlékeztetőül: a Fővárosi Főügyészség határozata ellen november 16-án, kedden nyújtottam be panaszt – írta a delmagyar.hu-nak megküldött levelében Gellért Ádám, aki a nemzetkozi-jog.blogspot.com-ra is felrakta kifogását a hazai joggyakorlat ellen.

A Biszku-ügy előzménye, hogy két pesti blogger, újságíró Skrabski Fruzsina és Novák Tamásfilmet forgatott Biszku Béláról, az egykori ’56-os belügyminiszterről, Bűn és büntetlenség címmel. Akkor megírtuk: hogy a 28 éves, Hágában dolgozó Gellért Ádám a bíróságon próbálja felelősségre vonni az 1956-os kivégzésekért felelős még élő belügyminisztert. Ádám első beadványát az ügyészség elutasította, mely ellen fellebbezéssel élt.

Mint írja, „a jogi rendelkezések alapján, ha a Fővárosi Főügyészség a határozata elleni panasznak három napon belül nem ad helyt, azt – a panaszban írt új tényekre, illetve jogi okfejtésre vonatkozó véleményével együtt – köteles haladéktalanul felterjeszteni az elbírálásra jogosulthoz, ez esetben a Legfőbb Ügyészséghez. (1998. évi XIX. törvény, 195. § (4) bekezdés; 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás, 45. § (3) bekezdés)"

Ádám álláspontja szerint a Fővárosi Főügyészségnek ezt legkésőbb november 22-én meg kellett volna tennie.

Megjegyzi, hogy az élet majd minden területén legtöbbször súlyos következményekkel jár, ha kicsúszunk a hatóság által kitűzött határidőből: ez nincs másképp a büntetőeljárásban sem. Amennyiben egy állampolgár határidőt mulaszt, csak akkor tudja kimenteni magát, ha bizonyítja, hogy a mulasztás önhibáján kívül történt. (Be. 65. § (1) és (5), 66. § (3 bekezdések).

Mint fogalmaz: "A határidőket azonban nem csak az állampolgároknak, hanem az ügyészségnek is kötelessége betartania. Minden elvesztegetett idő késlelteti a múlt feldolgozását."

Olvasóink írták

  • 18. szilléri 2010. december 03. 11:10
    „Nem értem ? Miért <moderálva> ezt a szegény Zentait ?
    Biszku et.-hez képest ????????

    ,,Hazugságvizsgálatnak vetették alá kedden a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károlyt. "

    ölni csak úgy érdemes József Attila után szabadon : Dolgozni csak pontosan, szépen,
    ahogy a csillag megy az égen,
    úgy érdemes.
    József Attila”
  • 17. klj_54 2010. december 03. 09:48
    „16. hozzászólás achilleus 2010.12.03. 09:12
    Bárki lett volna kormányon (mondjuk Orbán!) sokkal keményebb retorziót alkalmazott volna, teljes joggal!
    Én demokratának vallom magam, tehát ezzel jogkövetőnek is.
    Az az egyén pedig aki a rendőr első felszólításának nem tesz eleget és nem hagyja el a helyszínt, ahol jogellenes cselekmény folyik, a jog teljes szigorával kell rákényszeríteni a jogkövetésre.
    Lehet velem nem egyetérteni, de becsületes, jogkövető állampolgárok nélkül nincs rend egy országban sem.”
  • 16. achilleus 2010. december 03. 09:12
    „13. hozzászólás jozko 2010.12.02. 16:01
    "Azt hiszem, 1956 ügyében már régen esedékes lett volna egy "össznépi" megbékélés!"

    --- 2006 október 23-a kiváló példa arra, hogy a bolsevista tolvaj utódpárt hogyan is képzeli a megbékélést, szemkilövető kussoltatással.”
  • 15. jozko 2010. december 02. 23:01
    „Mint oldott kéve...”
  • 14. igazságkereső 2010. december 02. 16:53
    „#13.jozko: Magyarországon ne várj össznépi megbékélést,hiszen ahányan lakjuk ezt az országot, annyi félék vagyunk! Sajnos!! Ezért nem tudunk ebben az országban egyről a kettőre jutni,és ahogy figyelem a fejleményeket, belátható időn belül nem is fogunk!Sajnos!! Még egy ilyen heterogén nemzet,mint a mienk nem sok van és ez a mi vesztünk!”
  • 13. jozko 2010. december 02. 16:01
    „Azt hiszem, 1956 ügyében már régen esedékes lett volna egy "össznépi" megbékélés!
    Mindkét oldal halottai nyugodjanak békében-az ismeretlen katonát megillető tisztelettel lehetne rájuk emlékezni!

    Az egymást milliószámra irtó franciák és németek néhány évvel a háború után /a nürnbergi per után/-megbékéltek, legalább is az alapvető kérdésekben!
    Meg is lehet nézni a társadalmi és gazdasági előnyüket!

    Titanilla!

    A segítőkészség, empátia " a többi ember " részéről leginkább a hitevesztettség, a reménytelenség miatt marad el!
    Gondolj a haláltáboroba terelt foglyokra, a hadifoglyokra!
    Radnóti szerint csak addig van értelme próbálkozni, amíg hisszük: még van visszatérni út, még van visszatérni otthon!

    A legnagyobb gazemberek azok, akik a reményt veszik el az emberektől!
    Aki parancsra, vagy csak a hivatalával járó kötelesség okán akár öl is-az még találhat mentséget!

    Akik politikai okokból, hatalomért vagy annak féltése miatt hozzák reménytelen helyzetbe az embereket, azok a főbűnösök
    /Politikusok, egyházfők, pénzemberek.../”
  • 12. klj_54 2010. december 02. 15:35
    „11. hozzászólás Titanilla 2010.12.02. 13:14
    Bárki lett volna a belügyminiszter, a kivégzések akkor is megtörténtek volna!
    "Az állam egy erőszakszervezet, mely hatalmát bármely eszközzel fenntartani igyekszik!"
    Nomármostan 1956 egy tőkés restaurációs kísérlet volt (Orbán szavai!) tehát ellenforradalmi eszközökkel akarták a fennálló rendet egyesek megdönteni.
    Ez minden normális országban főbenjáró bűn!
    Lásd USA!
    Bármennyi embert végeztek is ki, azt a fennálló és akkor hatályos jogszabályok alapján tették!
    Visszamenőlegen pedig a római jog csak azokat a szabályokat engedi alkalmazni, melyek a vádlottra/alperesre kedvezőbbek.

    Nincs itt miről anyázni, vitázni!
    Egyszerűen arról van szó, hogy a népet ezzel hergelik nehogy azzal foglalkozzunk, hogy Orbán és bűnbandája ellopja gyermekeim nyugdíját! Ne azzal foglalkozzunk, hogy egy csapat léhűtő semmirekellő semmihez nem értő csavargó került a nagy kondér köré!”
  • 11. Titanilla 2010. december 02. 13:14
    „7.sz történész. Teljesen egyetértek! Hozzá lehetne még tenni Hitlert és Sztalin apánkat is, egyedül ők sem mentek volna semmire. Már gyermekkoromban / de rég volt/ is azt kérdeztem, : és a többi ember miért nem lépett közbe? Csak mellékesen jegyzem meg, amikor OV előszö elvesztette a választást, néztem az örjöngő "szeretünk Viktor" tömeget a tv-ben, valahogya filmen látott Hitler dicsőités jutott eszembe. Hozzáteszem, nem pértolom a másik oldalt sem! Biszkuval kapcsolatban meg az valóban tiszteletre méltó, hogy hű az elveihet, nem forgatta meg a köpönyegét, csakhogy néhány ? ember halála az ő kezén szárad! És az elvhűség nem menti fel.!”
  • 10. zoltanszabo 2010. december 02. 12:36
    „T 7.-s Minden igaz amit itt leírtál.
    T 4. ennek a kedves embernek a nyugdíja : 600. 000.-Ft
    T .Igazad van ő csak 8 éves volt akkor, de van ebben az országban olyan korú egyén aki megtehette volna.
    Akkor is voltak oknyomozó újságírók de senkinek nem jutott eszébe???”
  • 9. szilléri 2010. december 02. 12:35
    „Kellene egy Wiesental féle Intézetet létrehozni a kommunista bűnök kivizsgálására és a vén genyák megbüntetése érdekében.
    Lenne ám visongatás !”
  • 8. achilleus 2010. december 02. 10:26
    „7. hozzászólás történész 2010.12.02. 10:20
    A gátlástalan stb. "pártcsíkokról" ennyit: "Felháborítónak tartja a pedagógus-szakszervezet több tisztségviselője, hogy éppen az elnökük, Galló Istvánné buzdítja őket a szombati kormányellenes demonstrációra és a magánnyugdíjpénztárak melletti kiállásra, aki maga is egy nyugdíjpénztár vezető tisztségviselője. Az elnök asszonyt 2009. december 17-én választotta be az MKB Nyugdíjpénztár közgyűlése az igazgatóságba, a Pedagógus Nyugdíjpénztár pedig 2000-ben olvadt be az MKB-ba. A tüntetésre szerda délutánig csupán nyolcszázan jelentkeztek. "A tagság nem érti, miért kell most az utcára menni, amikor az oktatási kormányzat nemrég állt elő a pedagógus-életpálya-modellel, amelyre régóta vártunk" - mondta Hende István, az országos vezetőség Vas megyei tagja."
    ---- de mintha ez a - teljesen az általad leírtak szerinti - "párcsík" nem fideszes lenne...”
  • 7. történész 2010. december 02. 10:20
    „Orbán és Rákosi
    www.nepszava.hu/articles/article.php?id=371254
    idézet ::

    Sok értelmiségitől hallom, hogy a végletekig elkeseredettek. Azt mondják, 1990 és 2010 között minden probléma ellenére is jó volt élni Magyarországon. Most attól tartanak, hogy maradék éveiket, esetleg évtizedeiket megint diktatúrában kell leélniük. Az egyik darvadozó beszélgetés közben eszembe jutott Rákosi Mátyás története, és nem csak azért, mert az interneten már kering az a fénykép, amely a kopasz Orbánt ábrázolja.
    Egy idő után Rákosi is elhitte, hogy a zemberek szeretik őt. Hogy ha felvonulnak és kórusban üvöltik a nevét, hogy "Viktor, Viktor!", ja, bocs, "Éljen Rákosi!", és mellé teszik Kossuth vagy Petőfi arcképét, akkor ő már a legnagyobb magyarok közé emelkedett. Rákosi is elhitte a talpnyalók udvarlását, szemrebbenés nélkül hágott át minden elemi demokratikus szabályt. Ugyanazon módszerekkel szalámizta le politikai ellenfeleit, sőt koalíciós partnereit, ,..............n...........n......

    érdekes olvasmány. ...Én is amondó vagyok nem az államfő a bűnös a hibákért,a tévedésekért hanem a saját kicsinyes hasznát leső elvtelen és gátlástalan a népnyúzásra biztató hű pártcsikok...saját érdekből haszonszerzésből a vezetőjüket félrevezető semmire kellő emberek”
  • 6. achilleus 2010. december 02. 10:12
    „5. hozzászólás klj_54 2010.12.02. 10:05
    Az "előre megírt szöveget" Gyurcsány felszólalása alatt vetette papírra, vélhetően kulcsszavakat.
    (Valószínűleg Gyurcsány sem szándékosan hagyta ki az öszödi beszédből a "nappalt".)
    A hozzászólás idézet volt, nem akartam meghúzni Bencsik Andrástól, és nem mellesleg a fidesz.hu-ról. Igaz az idézet végét lehagytam, ezt: "Ez a feladat már utódjára, minden valószínűség szerint Polt Péterre vár. És akkor elindulhat végre az igazságszolgáltatás lavinája..."”
  • 5. klj_54 2010. december 02. 10:05
    „3. hozzászólás achilleus 2010.12.02. 09:58
    Úgy látom, ma más szemüveggel látjuk a világot.
    Orbán volt az aki remegő kézzel dadogva és az írott szöveget eltévesztve -délben este és délben- olvasta fel az előre megírt szövegét, melyen Fletó igen jól derült!
    Elhiszem, hogy nem szereted Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Urat, de azért a személyes utálatot ne próbál rá kivetíteni, mármint a megjelenésére és a metakommunikációjára.
    Ezzel a módszerrel önmagad hitelteleníted!”
  • 4. klj_54 2010. december 02. 10:01
    „Ha Biszkut perbe fogják akkor engem is ültessenek mellé!
    Majd a bírónak elmondom, hogy miért.

    2. hozzászólás achilleus 2010.12.02. 09:55
    A magyar szennylap is megírta, hogy Biszku özvegyi nyugdíj-kiegészítéssel 230.000 forint nyugdíjat kap.
    Nem gyilkos és nem gazember, ő "csak" egy Kommunista, aki 90-ben nem váltott köpönyeget.
    Tessék tény és tárgyszerűnek lenni!”
  • 3. achilleus 2010. december 02. 09:58
    „A legfőbb ügyész is mulasztásban van, korunk biszku-mutánsa ügyében. "Bencsik András: Aki látta Gyurcsány Ferenc szétesett arcát és remegő szájszélét az Országgyűlés hétfői ülésén, amikor eszelős kétségbeeséssel sértegette Orbán Viktor miniszterelnököt, próbálván berántani őt egy személyeskedő vitába, az tudhatta, ha nem vak vagy megrögzött kommunista, hogy Gyurcsány a vesztét érzi. Van is oka rá. Ez az egész hisztéria, amit nem kevés nemzetközi háttértámogatással a baloldal a nyugdíjháborúban kirobbantott, valójában végjáték. Decemberben nyugdíjba megy a legfőbb ügyész, akinek a jelek szerint saját bőre értékesebb a haza ügyénél, s esze ágában sincs észrevenni az asztalán heverő kérvényt Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztéséről." - (Demokrata, 2010. december 1.)”
  • 2. achilleus 2010. december 02. 09:55
    „1. hozzászólás zoltanszabo 2010.12.02. 09:43

    Kérded: "Miért most jutott eszébe feljelenteni Biszku B.t.Régen már 20 évvel ezelőtt kellett volna."

    A cikkben ez áll: "a 28 éves, Hágában dolgozó Gellért Ádám a bíróságon próbálja felelősségre vonni"

    28-20=8

    Amúgy pedig nem örülök, hogy biszkuszerű gyilkos gazembe5rek 600 ezres havi nyugdíját kell finanszíroznia a magánynyugdíjpénztárakból visszatérítendő ügyfeleknek. Valóban mehetne már ez a lárva oda,, ahová való, a pokolba.”
  • 1. zoltanszabo 2010. december 02. 09:43
    „Eddig hol volt ez az okos Gellért Á .? Miért most jutott eszébe feljelenteni Biszku B.t.Régen már 20 évvel ezelőtt kellett volna.Mire kitűzik az első tárgyalást--ismerve a magyar bíróságok gyorsaságát még évekbe beletelik /5-6 is/ évbe .Addigra már halott lessz v. olyan beteg hogy nem tudnak vele mit kezdeni.
    .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mézeskalács falu épül Sződligeten

Szegfűszeg illatú, cukorhavas falucskát mutatnak be a sződligeti óvodások és szüleik hét végén a helyi plébánián. Tovább olvasom