Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

BKV-szerződések: Tarlós teljes körű vizsgálatot akar

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége csak akkor járul hozzá ahhoz, hogy vezetőcsere legyen a BKV élén, ha nemcsak 2008 őszétől, hanem már 2006 októberétől kezdődően teljes körűen kivizsgálják a gyanús tanácsadói szerződéseket és a végkielégítéseket, amelyekre sok milliárd forintot fizettek ki - nyilatkozta Tarlós István pénteken.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője leszögezte, hogy e nélkül csak a problémák eltussolását jelentené egy vezetőcsere. Hozzátette: ezzel összefüggésben kezdeményezni fogják, hogy a közszolgáltató cégek kinevezésével kapcsolatos döntés a szakbizottságtól kerüljön vissza a közgyűlés hatáskörébe, oda, ahol 16 éven át volt.

Tarlós István visszautasította az MSZP-s és SZDSZ-s politikusok azon állítását, hogy a Fidesz akarja mindenáron hatalomban tartani Kocsis Istvánt. Mint mondta, a Fidesz csupán a már zajló vizsgálatok korrekt lezárását várja.

A frakcióvezető szerint az ügyben többen összevissza beszélnek, s a megnyilatkozásokból komoly ismerethiányra lehet következtetni. Példaként említette Burány Sándornak, az MSZP budapesti elnökének többszöri megszólalását és Retkes Attila SZDSZ-elnök egy pénteki nyilatkozatát.

Ez utóbbira utalva leszögezte: a Fidesz nevében visszautasítja azt az állítást, amit Retkes Attila tett a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, amely szerint "ehhez az egész BKV-ügyhöz az SZDSZ-nek van a legkevesebb köze, hanem az MSZP és a Fidesz kirakathuzakodása a dolog". Hozzátette, a közvéleményt súlyosan félrevezető, felháborító állítás ez annak ismeretében, hogy a főpolgármesterhez hasonlóan a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának is SZDSZ-es az elnöke.

Tarlós István a BKV felügyelőbizottságának (fb) működése kapcsán szerzett nagyon rossz tapasztalataikkal indokolta azt, hogy az ügyészséghez fordultak a tanácsadói szerződések kapcsán. Az fb MSZP-SZDSZ-es többsége ugyanis már többször jogszerűnek és szabályosnak minősítette ezeket a kifizetéseket, a tiltakozó fideszes delegáltnak pedig azt javasolták, "hogy ha nem ért egyet, akkor igazoljon át a Munkáspártba".

Nem bíznak az fb-ben annak olyan határozatai miatt sem, hogy például az igazgatóság vizsgálja ki saját tevékenységét - közölte, hozzátéve: mindezt egy olyan, gyakorlatilag csődben levő cégnél, amelyet Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes felügyel három éve.

"Már bocsánatot kérek, de mi folyik itt?" - tette fel a kérdést Tarlós István.

Kocsis Istvánt pályázattal tavaly szeptember elsejével nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága 2013. augusztus végéig a BKV vezérigazgatójának. A 13 fős testületben a kinevezést az öt szocialista, valamint két SZDSZ-es és egy MDF-es képviselő támogatta, egy-egy fideszes és KDNP-s politikus tartózkodott, egy-egy SZDSZ-es, fideszes, illetve KDNP-s képviselő pedig nem volt jelen.

A jelenlegi szabályozás szerint minimum hét szavazatra van szükség a bizottságban egy kinevezéshez vagy egy felmentéshez. A bizottság augusztus 25-i ülésén, helyszíni képviselői javaslatra anélkül is napirendre vehetik Kocsis István felmentését, hogy arra Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek javaslatot tennének. A szükséges többséget azonban csak akkor kaphatja meg ez a javaslat, ha azt nemcsak az öt MSZP-s képviselő támogatja.

A Főpolgármesteri Kabinet e héten augusztus 26-ig adott időt magának arra, hogy a BKV fb 17-i ülésének, valamint a lezajló vizsgálatnak az ismeretében meghozzák a szükséges döntéseket. Az üggyel a legkorábban augusztus 27-én foglalkozhat a Fővárosi Közgyűlés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Raiffeisen bezárja 20 magyarországi fiókját

Tovább olvasom