Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Bocsánatkérésre szólította fel a Fidesz szóvivőjét a Magyar Helsinki Bizottság

Nyílt levélben szólította fel bocsánatkérésre Hoppál Pétert, a Fidesz szóvivőjét a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) társelnöke pénteken.
Kádár András Kristóf ezt annak kapcsán írta, hogy a szóvivő szombaton azt állította egyes Soros György által támogatott szervezetekről, köztük a MHB-ról, hogy "álcivilek", "fizetett statiszták", "dollármilliókért kitartott szervezetek", amelyeknek "mindössze (…) annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják (…) a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország miniszterelnökét".

Kádár András Kristóf nyílt levelében felhívta a figyelmet arra, hogy az MHB két évtizede a mindenkori kormányzat kritikusa, és ezalatt mindvégig kapott támogatást Soros György nevéhez köthető forrásokból. A magyarországi emberi jogi helyzetet 2002 és 2010 között ugyanúgy bírálták az ENSZ és az Európa Tanács fórumai előtt, mint az elmúlt három évben - tette hozzá.

Közlése szerint a Fidesz szóvivője által politikainak nevezett kritikák tisztán jogi érveken alapulnak, amelyeket például az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európa Tanács szervei is visszaigazoltak.

Az MHB társelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány elkerülhette volna a nemzetközi kritikát, ha meghallgatja a jogvédők észrevételeit, ám a figyelmeztetéseiket semmibe vették, ez pedig "az alkotmányellenes és nemzetközi jogot sértő szabályokat megszavazó képviselők felelőssége, és nem azoké, akik a jogsértésre rámutatnak".

Azt írta: azok is ennek az országnak a polgárai, akiknek a MHB az elmúlt három év során jogi segítséget nyújtott, így például az indokolás nélkül elküldött kormány- és köztisztviselők, a szolgálati nyugdíjuktól visszamenőleges hatállyal megfosztott rendvédelmi dolgozók, az idő előtt nyugdíjazott bírák, a gyülekezési jogukban indokolatlanul korlátozott demonstrálók. "Érdekeik képviseletét az ország elleni támadásnak minősíteni különös nemzetfelfogásról tanúskodik" - fogalmazott az MHB társelnöke.

Kádár András Kristóf felszólította a Fidesz szóvivőjét, hogy a jogvédő szervezet jó hírnevének megsértése miatt nyilvánosan kérjen nyolc napon belül bocsánatot, és rögzítse: valótlanul állította, hogy az MHB a spekuláns pénztőke megrendelésére az ország lejáratásán dolgozik. Ha a bocsánatkérés elmarad, akkor polgári pert indítanak Hoppál Péterrel szemben - zárul a nyílt levél.

Korábban az Eötvös Károly Intézet közölte az MTI-vel, hogy soha nem kaptak és nem is fogadtak volna el olyan támogatást, amelyért a támogató politikai feltételeket szab; az intézet működéséhez, intézményfenntartásra sem a mostani, sem az előző kormányoktól nem kért és nem is fogadott el költségvetési forrást.

Olvasóink írták

  • 5. balihoho 2013. augusztus 24. 12:11
    „Más szemében a szálkát, saját szemében a gerendát sem látják. A béke menet is civil szerveződésnek számít, azt kik tömik pénzzel, hogy hatalmas molinóval hirdessék: nem vagyunk gyarmat!”
  • 4. queenmargareth1 2013. augusztus 23. 19:54
    „3-nak tök igaza van.”
  • 3. mivan? 2013. augusztus 23. 17:40
    „Ki az a Hoppál? Ennyi szóvivője még az ENSZ-nek sincs. Már kevesen vannak arra, hogy válaszoljanak annak aki Őket meri kritizálni? Egyre több szóvivőre lesz szükség...”
  • 2. _csutak_ 2013. augusztus 23. 17:21
    „Fura, hogy azok papolnak fizetett statisztákról, akikről egyértelműen bebizonyosodott, hogy fizetett diákokkal (közép, egyetem) tapsoltatnak Orbánnak!”
  • 1. pachakuti 2013. augusztus 23. 16:24
    „Értik ezek a Soros unokák! Felszólítanak!
    Igaz, ők érzik hazájuknak ezt az országot (is).”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittasan gázolt egy sárbogárdi autós

A férfi előzés közben elvesztette uralmát a járműve felett és egy virágtartónak ütközött, majd… Tovább olvasom